Brief Encounter - Késői Találkozás (1945)

hétfő, március 15, 2010 Bejegyezte: ChYga

Noel Coward „Ma este 8 óra 30-kor” című színdarabját egy jövőtlen szerelemről David Lean vitte vászonra 1945-ben kamarajáték-stílusban. A direktor úr ezzel a filmmel alapozta meg nevét a szakmában, melyet olyan remekművek követtek, mint a Híd a Kwai folyón, Arábiai Lawrence, vagy a Doktor Zsivágó. A filmet más díjak mellett 3 Oscarra jelölték (rendező, női főszereplő, forgatókönyv), bár ezekből egyet sem sikerült díjra váltania.
A férjezett Laura Jesson (Celia Johnson) és dr. Alec Harvey (Trevor Howard) véletlenül minden csütörtökön összefutnak a pályaudvaron, mivel mindketten ezen a napon utaznak a városba. Ilyenkor hosszasan beszélgetnek, mígnem a találkozás szokássá lesz, a beszélgetés barátsággá alakul. Főképp Laura az, aki a hét során annyira készül az Alec-kel való találkozásra, hogy észre sem veszi, hogy e találkozások számára egyértelműen izgalmas randevúkká válnak. Harvey-nek nemsokára Dél-Amerikába kell utaznia, azonban még egyszer találkozni akar Laurával, hogy tisztázza kapcsolatukat – és talán végleg meghódítsa őt.
Azt, hogy a filmnek milyen nagy visszhangja volt, és mekkora kultusza lett, mi sem bizonyítja jobban, minthogy két feldolgozása is született. Az első az 1974-es azonos című TV film volt Richard Burton-nel és Sophia Lorennel. Az ezt követő remake-t pedig Robert De Niro és Meryl Streep párosával forgatták 1984-ben Falling In Love címmel, bár ez a verzió már jobban el mert rugaszkodni ’45-ös eredetiétől. A mély, őszinte és megindító mozi mellesleg Paul Bettany nagy kedvence.
Igaz a film műfaja nem igazán film noir, mégis olyan hatást kelt a nézőben, és ez csak még érdekesebbé teszi a Késői Találkozást. A színész páros elképesztően hiteles, Celia Johnson és Trevor Howard mintha erre a szerepre születtek volna. A film zárójelenete pedig különösen beleivódik a nézőbe. Nagyon női mozi ez, és talán pont emiatt én 8-at adok neki, de ettől függetlenül a műfaj egyik felejthetetlen darabja. Mindenkinek kötelező.





imdb
a tovább mögött...nos egy trailer-féle...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...