V (2009) - az első négy rész után

vasárnap, január 24, 2010 Bejegyezte: jangamen
Ejtsünk pár sort 2009 egyik legjobban várt sorozatáról, melyet eddig méltánytalanul hanyagoltam. Egy remake-ről beszélünk, mely a sejtelmes V címet kapta.





Miután lemaradásom pótoltam és gyors egymásutánban megnéztem a négy részt, az első ami megmaradt bennem az az, hogy ez egy egész jó sorozat. A másik hogy utálok várni a következő részre. Pláne ilyen sokat.

Lássuk miről is van itt szó. Gyakorlatilag egy Függetlenség napja csak másképp alakult, eképpen lehet a legegyszerűbben leírni a sorozatot. Egy nap a semmiből megjelenik 29 űrhajó, melyek megállnak a legnagyobb világvárosok felett, kisebbfajta zűrzavart okozva. 

Aztán ahogy telik az idő, kiderül, hogy az idegenek, akik szintén emberek, jó szándékkal érkeztek, fejlett technológiájukért és számtalan gyógymódjukért cserébe csupán némi vizet és ásványi anyagot kérnek.

hisz we are of peace....always..


innentől spoileresen folytatom...


Természetesen ez így nem lenne sztori, így lassacskán kiderül hogy az idegenek szándékai korántsem békések....hogy eddig is köztünk éltek....céllal érkeztek hozzánk...

De az emberi faj nem adhatja fel, ellenállás kezd szerveződni titokban, aminek a tagjai számos sötét titkot tudhatnak a magukénak...


Spoiler vége

Megjegyezendő, hogy öltek pénzt a cuccba rendesen. Nem mondom hogy tátott száj CGI, de nem is gagyi. Egyedül bizonyos részeknél a 14-es besorolás sajnálatos...de hát ez van, ezt kell szeretni.


A szereplők rendben vannak, Anna úgy ahogy van tökéletes választás volt. A sztori? Nos a négy rész nagyon kevés volt, ezt értsétek úgy hogy nagyon.

Meglátjuk, mert meglátjuk, legalábbis én nézni fogom, csak győzzem kivárni az ötödik részig...

részemről az első négy részre
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...