,,Mindig húzok egy határvonalat, de aztán áthelyezem máshová.” Ezt mondta Mike Morris, az Amerikai Egyesült Államok újjászületésének leendő katalizátora. Haladás, előrelépés, gazdasági megújulás és felemelkedés, vagy elavult, militarista külpolitika, stagnálás és végül lassú elsorvadás. ,,Az USA nem éri be a második, vagy a harmadik hellyel.” Mozgósító jelszavak, összefogás, lelkesedés: ez a felszín, azonban a cukormáz alatt ott van a valóság keresztmetszete, az Egyesült Államok alkotmányának árnyékában.
Beau Willimon Farragut North című színdarabja alapján George Cloony, Grant Heslov és Beau Willimon írt egy forgatókönyvet, amit a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia Oscar-díjra jelölt. Cloony osztott magának egy rendkívül testhezálló mellékszerepet, Ryan Gosling pedig megkapta főhős alakításának lehetőségét. Na és mi történt? Gosling színészi játékát Golden Globe-díjjal jutalmazta a „Vének Tanácsa”. Úgy érzem, hogy a rangos szakmai körök mindebből kikörvonalazódó pozitív kritikájának jó oka volt, hiszen a film az irrealitás egy dekagramm „súlyfeleslegét” sem tartalmazza. Megtörtént az, amitől mindig is féltünk: a hollywoodi álomgyár egy valóságtól „bűzlő” alkotást dobott a piacra, hiszen a filmben minden maximálisan reális volt.
A történet a Ryan Gosling által alakított tehetséges, ambiciózus, éles eszű manipulátor (Stephen Meyers) szakmai tevékenységét veszi górcső alá. A feladat: a Fehér Házba juttatni a demokratikus színekben induló, új irányvonalat képviselő Mike Morris kormányzót, bármilyen eszközzel. Hamar kiderül, hogy az árnyékban tevékenykedő tanácsadók gyakran nagyobb szeletet birtokolnak a hatalom tortájából, mint a tűzvonalban játszó kampányarc-kancellár (Morris bármennyire is szeretné az ellenkezőjét elhitetni magával).
Aztán ott van a kisebb-nagyobb szeleteket megkaparintó többi szereplő is. Nagyon fontos őket megemlíteni, hiszen A hatalom árnyékában egy rendkívül jól kidolgozott cselekmény-háló, amelynek minden rezdülését más alak indítja el, mindezt elegáns színészi játékkal téve még életszerűbbé. Feltehetően a múzsa, az alkotás szinte minden pillanatában kidomboruló realitás adta a mű átütő erejét. Szó sincs tehát a filmvilág új üdvöskéjének (Ryan Gosling) egyedüli csillogásáról, aminek a többi színész „bedolgozása” adta a „felhőtlen ég-hátteret”. El kell ismerni, hogy a női szíveknek kedves fiatal művész a Drive után most is bizonyított, hiszen egy teljesen új karaktert hozott nagyrészt hibátlanul, egy teljesen új követelményrendszernek megfelelve. Pontosan annyira „szólózott”, és annyira volt mértéktartó, amennyire a szerep megkívánta.
Felvonult a filmvásznon tehát mindenki, aki számít, minden sakkmester (a két tapasztalt médiaguru - Paul Zara: Philip Seymour Hoffman, Tom Duffy: Paul Giamatti -, és a baktérium szívósságú újságíró - Ida Horowicz: Marisa Tomei) és a hatalom igazi árnyékai (a türelmes feleség - Cindy Morris: Jennifer Ehle -, és a naiv gyakornok - Molly Stearns: Evan Rachel Wood). Ők együtt alkottak valami igazán emberit, jól reprezentálva a hatalom természetét, és az idealista individuum beintegrálódását a „Nagy Játékba”. A sztori remekül képviseli „a kevesebb néha több” elvét, hiszen a moziműben minden csak díszlet az ember kontra hatalom nagy alkímiai operációjában.
Kifelé jövet a kis számban összegyűlt „nézősereg” egyik tagja fintorogva megszólalt: „Hollywood haldoklik.” Aki tehát pörgős akció- és pikáns szexjelenetekkel teletűzdelt, agyat kikapcsoló popcorn mozira vágyik, az ne nézze meg A hatalom árnyékában című filmet. S, hogy mi a véleményem? Az, hogy Hollywood épp az ilyen produkciók miatt van még mindig életben.
