Kellemes meglepetést okozott a Warrior. Amikor annak idején megnéztem az előzetest, félre is tettem az egészet, hogy majd talán valamikor, nem hagyott bennem túl mély nyomot a dolog. Aztán ismét előkerült, többen ajánlották, jókat hallottam róla. Mit is mondhatnék? Csalódnom nem kellett.
A recept egyszerű: végy egy kis harcot, végy egy kis drámát, tegyél bele egy párkanálnyit a Rocky-ból és kész. Semmi új, semmi különleges és mégis működik. Nem is kicsit, mert azthiszem Gavin O'Connor (akitől eddig nem sokat vártam), talán az év egyik legjobb sportfilmjét rendezte meg.
Van tehát egy testvérpárunk, akik a hányatattott családi körülményeik miatt 14 éve nem látták egymást. Tommy (Tom Hardy), tengerészgyalogos és az iraki háború hőse volt, Brendan (Joel Edgerton) pedig időközben családot alapított és középiskolában tanít. Tommy egy szép napon váratlanul beállít régen látott apjához (Nick Nolte), akiről hamar kiderül, hogy az év szülője címet még erős handicap-pel sem nyerhette volna el. Folyton verte és alkoholmámorában terrorban tartotta kicsiny családját.
Nemcsoda, hogy Tommy kicsit meghasonlott és abban keresi megváltását, hogy az év MMA mérkőzéről hazahozott fődíjjal halott barátja feleségét szeretné támogatni.Edzőnek kéri hát fel a szintén üdvözülésre vágyó apucit, aki megbocsátás reményében hajlandó is lesz a dologra. Azzal azonban nem számolnak, hogy a
rendezvényben résztvevő 16 játékos közül egy kiesése miatt, annak szerepét a jó bátyuska vállalja el, akinek anyagi gondjai miatt szintén szüksége van a nyereményre. Nem szándékozom senki kedvét elrontani ezzel, ha valami hatalmas fordulatot várnátok, de evidens az, hogy végén bátyó és öcsi maradnak a ringben. Ez már a film elejétől nem volt kérdéses, az viszont igen, kinek szurkoljon a néző? A fiúk egyike sem negatív figura és mindkettőjük kellő motivációval rendelkezik a győzelemhez. Amíg Tommy a tipikus "sutyerák vagyok, de a szívem érző lelket takar" fílinget hozza, addig Brendan a szimpatikus családfőét.
A harcstílusuk is ilyen, mire egyet pislantasz, Tommy már szinte az egész mezőnyt lezúzta (többségét egy ütésből, bármiféle teketória nélkül), Brendan viszont KickAss módjára vereti magát rendesen, aztán a végső pillanatokban felkel a hattyú halálból. Kicsit több véres fröccsöntésre számítottam, de azt hiszem a valós és szinte hiteles harc ábrázolás miatt nem ment el a film gagyiba, ez is hozzájárult ahhoz, hogy a szereplőkkel együtt tudjunk érezni. A végjáték nem ad sok újat, de azért a legtipikusabb happy end-nek sem nevezném. Kinek bejön ez a fajta befejezés, kinek nem.
A dialógok helyenként giccsesek, teátrálisak, klisé is akad rendesen, de ezek elnézhetőek a remek zene, a jó vágás és a cselekmény miatt, amely szinte folyamatosan képes a figyelmet fenntartani.
A színészek előtt kalapom megemelem. Nick Nolte (48 óra, A rettegés foka, Hullámok hercege) már sokszor bizonyított, de úgyérzem ebben a filmben sikerült igazán kiforrnia. Remekül hozza az alkoholista, ámde megtérni akaró idős apa karakterét. Tom Hardy (Eredet, Bronson) az akin mindig meglepődök. Még nem tudom pontosan hol helyezzem el a srácot, de tény az, hogy mindig képes megújulni, fejlődni. Joel Edgerton-t
(Suttogás, Artúr Király, Kemény meló) se érheti panasz, de sajnos a játéka számomra eltörpült a két másik főhős mellett.
A filmet szinte bárkinek ajánlanám aki nem bújik az asztal alá egy kis ütés váltástól, ugyanakkor nem csak az értelmetlen csépelés érdekli. Nálam az elmúlt évek alkotásaihoz képest a kilenc pontot karcolgatta, de az összes mozi élményemet számba véve, sajnos ez csak egy masszív nyolcas.
Warrior előzetes:
