Ha nagyon röviden szeretném értékelni a filmet, csak annyit írnék, hogy végre láthatunk egy olyan eredeti alkotást, mely feléleszti a klasszikus értelembe vett thrillert. Az viszont számomra örökké homályba vész, hogy egy viszonylag frissen befutott író fejében hogyan születhet meg ilyen rövid idő alatt, két ennyire eltérő alkotás, mint a Megérzés, illetve a Bűbáj. Minden esetre le a kalappal Bill Kelly előtt, mert a történet egyszerűen nagyszerű. Komolyan abban a hitben ültem le a képernyő elé, hogy ismételten tanúja leszek egy hollywoodi tömegterméknek, melynek már minden lényegi elemét láttam a trailerben, ám szerencsére tévedtem. És ugyan nem olvastam a forgatókönyvet, mégis úgy vélem, hogy abból Mennan Yapo rendezése mindent kihozott, amit csak lehetett, természetesen jó értelembe véve. Habár az is megeshet, hogy csupán két kezdő szerencséjét láthattuk megtestesülni.Az események központi karaktere Linda Hanson (Sandra Bullock: Ház a tónál) egy boldog középosztálybeli anyuka, akinek idilli élete milliméterre pontosan belepasszol a híres amerikai álomba. Van egy csodálatos férje, két meseszép kislánya, és egy nagy ház, melyben megvan mindenük. Meg sem fordul Linda fejében, hogy ez a mesebeli álom pillanatok leforgása alatt változhat rémálommá, amíg nem közlik vele, hogy férje életét vesztette egy súlyos autóbalesetben. A történet mindaddig sablonos, amíg a sok szenvedés és fájdalom ismét álomba nem ringatják az asszonyt, hogy aztán arra ébredjen, a férje nem csak hogy él, de makk egészséges is. Linda megkönnyebbül, hogy az egész csak egy rossz álom volt, és igyekszik mihamarabb megszabadulni az emlékétől is, ám másnap újra özvegyként ébred. Az idő teljesen megbolondul, Jim (Julian McMahon: Arcmás) egyik nap él, a másik nap halott, Linda pedig próbál rendet tenni ebben a káoszban, anélkül, hogy teljesen megbolondulna. Eszeveszett harcba kezd az idővel, és a sorssal, hogy megmentse férje életét, közben pedig szembesülnie kell azzal, hogy az élete mégsem olyan tökéletes, mint amilyennek hitte.
Két dolgot imádtam nagyon ebben a filmben, az egyik hogy megfordult velem a világ Sandra Bullockot illetően, végre nem valami agyament vígjátékban, vagy zavaros szerelmi t
örténetben szerepelt, hanem egy ízig-vérig komoly filmben, ahol nem egyszerűen csak eljátszotta Linda Hansont, hanem ő maga volt Linda Hanson. A másik nagyszerű dolog ebben az alkotásban az időszálak zseniális egymáshoz illesztése. Nem egy egyszerű párhuzamos montázstechnikával van itt dolgunk, hiszen habár az események valamilyen módon párhuzamosan futnak, Linda állandósítja a két idősíkot, ő számunkra a jelen, aki egyesíti a filmben a múltat és jövőt egy fantasztikusan drámai és hatásos alkotásba ágyazva. Én személy szerint sajnálom, hogy a Megérzés semmilyen jelentősebb díjban nem részesült, holott megérdemelte volna. Ettől a ténytől eltekintve, mindenkinek csak ajánlani tudom, de előre jelzem, senki ne számítson a tipikus hollywoodi gyorsvágásos, eseményorgiás megoldásokra, hiszen ez a film is sokkal lassabb, minden elem kivárja a maga idejét, és még így sem olyan lassú, mint az Emberek és Istenek.
