Michael Bay neve sokak számára ismerősen hangzik, talán be sem kell mutatnom a Transformers vagy a Bad Boys kapcsán elhíresült, videoklip direktorból rendezővé avanzsált amerikait.  Én – aki nem vagyok egy hatalmas akciórajongó – teljesen elfogulatlanul állok ehhez a témához, így a Bay elleni pro és kontra ítéletekhez nem kívánok hozzájárulni, csupán egy jól sikerült science fiction filmet fogok most kivesézni.

A sziget 2005-ben egy olyan témával került a mozikba, ami a mai napig kérdőjeleket hagy maga után. 2019. július 19-én, egy külvilágtól elzárt futurisztikus telepen ébredünk furcsa rémálmunkból, és Lincoln Six Echo (Ewan McGregor) szemeivel térképezzük fel a jövőt. Egy ökológiai katasztrófa sújtotta a Földet, így a túlélők otthona ez a szigorú szabályokkal fenntartott létesítmény lett, ahonnan a szerencsések egy módon juthatnak ki, a sorsolással. A vasárnapi lottóhúzásra emlékeztető ünnepélyes napi esemény nyertese áttelepülhet a Szigetre. Lincolnnak és sorstársainak ez az egyetlen esélye, hogy új életet kezdhessen a Paradicsomban, a szennyezett világ egyetlen lakható területén. A várakozás a legtöbbek számára egyszerű reménykedéssel telik, míg Lincoln inkább magyarázatokat keres, de nem talál. Barátjához, James McCordhoz (Steve Buscemi) fordul elméleteivel, ám miután talál egy lepkét – amire semmi logikus magyarázat nincs – kíváncsisága nyughatatlan nyomozásba kergeti. A brutális valóság képei ébresztik fel az eddig valósnak hitt átverésből. A mindenre felkészült néző Lincolnnal együtt elképedve ébred tudatára: A sziget nem létezik.

Bay nem feledkezett meg a romantikus szálról sem. Lincoln plátói szerelme – amiről maga a férfi sem tud, hiszen testi kontaktusnak és érzelmeknek itt helye nincs – Jordan Two Delta (Scarlett Johansson) naivan éli nyugodt, megszokott életét, amiből Six Echo zavarodott kétségbeesése zökkenti csak ki, éppúgy, mint a film eddigi menetét.

A sci-fi akkor fordul át akciójelenetek sorába, amikor hősünk rájön, hogy valójában ők csak eszközök az orvostudomány kezében. Miután rövid filozófiai kitérőt teszünk az események hátterében, megkezdődik a film kalandos, akciódús része: Lincoln Jordan Two Deltával karöltve megszökik, hogy megérthesse mi áll mindennek hátterében. Útjukat a komplexum vezetője (Sean Bean), és annak emberi nehezítik. A film második felvonása mindent megtesz annak érdekében, hogy az eddig kérdően, kíváncsian figyelő néző egy pillanatra se unja el magát. Színekben és hangokban egy teljesen új világot mutat ahhoz képest, amit eddig láttunk. Amint Lincoln és Jordan felfedezi a számukra ismeretlen valós világot, némi humorral is megfűszereződik a történet. A film egyik legjobban sikerült jelenete kétségkívül a két Lincoln találkozása, ám a poént nem szeretném lelőni, így javaslom mindenkinek, hogy nézze meg… megéri.

A szereplőgárda mondhatni tökéletesre sikerült, Ewan McGregor láthatóan jól érezte magát Lincolnként, ez a játékán is látható. Hozzá képest kissé alárendelt szerep jutott Scarlett Johanssonnak, az ártatlan, bájos szépség megtestesítőjeként azonban nem lehet rá panasz. A humoros vonalat képviselő Steve Buscemi alakítása sem okozott meglepetést, így ismerjük, így szeretjük.

A film komoly témát ölel körül, egy akciófilm képi és hangvilágába csomagolva. Mindenki talál benne valamit, ami miatt szerethető és érdekes lesz számára Bay kalandozása a futurisztikus világban. Személy szerint engem a sci-fi része vonzott jobban, a felvetődő morális kérdések, a jövőkép gyönyörű, mégis lehangoló rajzolata, a nem várt fordulat és a végkifejlet mind-mind meggyőztek. Sokaknak vannak kifogásai a film eredetiségével és a kliséivel kapcsolatban, én mégis úgy érzem, ezt a 136 percet boldogan adom oda az életemből egy ilyen filmért cserébe.