Kevin James, avagy a jóllakott óvodás, ahogy én szoktam hívni, most egy elsőre kissé bugyutának tűnő családi vígjáték-kaland egyveleggel örvendeztetett meg bennünket, ami tipikus esete annak a filmnek, ahol ránézel a plakátra, megnézed a trailert és tudod előre az egészet. Ezzel azonban alapvetően még nem lenne gond, de a beszélő állatok téma kezdi kifutni magát -na jó, igazándiból sosem volt befutva-, hát még ha a beszélő állatok segítenek egy jóllakott, ámde jólelkű óvodásnak megtalálni az igaz szerelmet.
Itt pedig akár véget is érhetne az iromány, mert ennyi a film: az állatkerti gondozó régi szerelmét gyászolja, aki évekkel ezelőtt kikosarazta. Aztán amikor újra felbukkan a hölgyemény, az állatok -lévén Griffin (Kevin James) igazán jól bánik velük- közbelépnek és segítenek neki, hogy visszaszerezze a nagy Ő-t. Pár lényegtelen csavar, egy kialakuló ember-állat barátság és egy-két kellemes poén: A Gondozoo ennyit tartogat számunkra, de nem is ígér többet. Míg felnőtt fejjel kicsit butácskának hat az egész, a gyerkőcöknek -no persze nem a 2-3 éveseknek- egy kellemes moziélményt jelenthet, de talán inkább otthon, egy esős őszi délutánon, DVD-n. Kellemes kis családi kalandfilm, de semmi emlékezetes, semmi maradandó. Iparosmunka a bevétel reményében, de így működik a filmgyár. A beszélő állatokból pedig elég volt. Tényleg.
