Azt hiszem a legtöbbeknek nem kell bemutatnom a Végső Állomás sorozatot: anno 2000-ben jött ki az első része, azt pedig szép lassan, libasorban követte a többi, amolyan jól megszokott rókabőr stílusban, (aka. Fűrész effekt). A bibi annyi az egésszel, hogy az epizódok minőségének pályagörbéje az előre megjósolható módon hervadtan lefelé konyult, ahogy nőtt a sorszám, vele együtt nőtt a szükséges türelem is az adott rész végigszenvedéséhez. Ez a tendencia a 2009-es 3D verziónál tetőzött, ami jóindulattal is maximum fogyaszthatónak nevezhető, bár inkább annak sem és ezen biza a harmadik dimenzió sem segített. Épp ezért egy picit előítélesen ültem a soron következő, immáron ötödik Végső Állomás elé, hisz nehéz volt hinnem abban, hogy képesek újra vért pumpálni a sorozatba.
Aztán úgy alakult, hogy igazam is lett, meg nem is. Mert az ötödik kaland egész jóra sikeredett, izgalmasra és mégi nkább látványosra, nagyon látványosra. Ez pedig így külön kiemelve a mozi legfőbb erénye: nem csupán ötletes, de mellbevágóan kidolgozott haláleseteket kapunk. Itt pedig egy korty fekete leves: semmi sem változott. Tulajdonképpen egyetlen apró kis eltérést sem véltem felfedezni az eddigiekhez képest: kapunk egy fiatal csapatot, szerelmespárokat, víziót, sorsfordítást, halál megúszást, felismerést, kikerülést, mégsem kikerülést, stáblistát. Mégis, egyfelől annak, hogy a film kellően rövid és hogy a CGI-t nem spórolták el, nincs székben mocorgás, nincs "ahh már megint" érzés: a hidas jelenettel megkeződik -nem is akárhogyan- a pusztulás és meg sem áll a stáblista elejéig. Kellemes trancsírozás, ami semmivé porlasztja az elmúlt három rész szenvedéseit; és köszönhetően az alapfeltevésnek nincs szükség színészi brillírozásra, mondhatni szerencsére, hisz szinte mindenki felejthető, de annyira, hogy mire kiérsz a teremből, már ne tudd visszaidézni az arcokat. Mindent összevetve azonban egy igazi popcornmozi, egy röpke kaland a halállal végre újra élvezhető minőségben.
