Bevallom őszintén nekem nagyon sokáig kimaradt a Dögkeselyű. Amikor aktuális volt én még nem voltam abban a korban, hogy láthassam, felnőtt fejjel pedig egyszer sem köszönt szembe, így valahogy elfelejtődött. Aztán jött a 21. század -igen, ez itt a reklám helye-, amit ugyan csak fél füllel hallgattam, de megragadt bennem és kíváncsi voltam, hogy vajon igazak e a műsorban állítottak - bár ott a hangsúly elsősorban Cserhalmi Györgyön volt -.Nos azt kell mondjam, hogy a Dögkeselyű az egyik, ha nem a legjobb magyar film, amihez életemben szerencsém volt. Annak ellenére, hogy idestova harminc éves alkotásról beszélünk, bátran merem állítani -és ezek most nem csak üres szavak-, hogy egyfelől mind a mai napig simán megállja a helyét, illetőleg nagyvilági viszonylatban is helyt állna. Igazi, szinte már hihetetlen minőség és élmény.
Munkácsi Miklós remek novelláját András Ferenc vezényletével forgatták 1982-ben, abban az időszakban amikor még egy egészen más rendszer volt Magyarországon. A diplomás taxisofőr, Simon József (Cserhalmi György) története azonban -sajnálatos módon- időtlen. Két utas, két, temetésről hazafelé tartó öreg hölgy kizsebeli, megszabadítva őt egy nagyobb összegtől. A történtek furcsasága miatt senki nem hisz neki, így kénytelen a saját kezébe venni az ügyet és sajátságos módon megoldani azt, s bosszút állni az őt ért sérelmekért; eközben azonban egyre mélyebbre süllyed, olyan mélységekbe ahonnan már nem nagyon van visszaút.
Tökéletesen, hibátlanul megkomponált történet, folyamatosan erősödő feszültség és Ragályi Elemér kitűnő fényképezése teszi feledhetetlenné és számtalanszor újranézhetővé a Dögkeselyűt. Nincs egy perc üresjárat, egy kilógó jelenet, egy kellemetlen párbeszéd: majd két óra filmremek. Hihetetlen, ugye? Valaha tudtunk ilyen mozikat csinálni, amikre büszkék lehetünk, amit nem méltatlanul jelöltek Arany Medvére... amit tiszta szívből csak ajánlani tudok. Zseniális.
