Megosztom

Terítéken egy igazi csemege a krimikedvelőknek Henning Mankell svéd író tollából. Megannyi kevésbé jól sikerült adaptáció után a BBC elkészítette, az AXN pedig elhozta nekünk az igazit. Akik nem ismernék az írót, azoknak annyit érdemes tudni, hogy a többek között elismert színházi rendezőt a Wallander könyvek tették igazán ismerté, aki jelenleg az apósáról, Ingmar Bergmanról, a híres modern svéd filmrendező életéről készít forgatókönyvet/filmet.

Ebben a feldolgozásban a könyvek ugyan nem teljesen sorban követik egymást, mégis teljes élményt nyújt minden egyes epizód. Az itthoni premier első részeként a Hamis nyomon címet viselő kötetsorozat feldolgozását láthattuk, ezt követte a nyolc kötetes Tűzfal, majd a hét kötetből álló Szent Iván-éji gyilkosság, és mind minőségi munka. Azonban a móka itt nem ér véget számunkra, hiszen a szériából angol nyelven már le is adták a második évadot, mely szintén három részből áll: A gyilkosnak nincs arca; A férfi, aki mosolygott; Az ötödik asszony. Vagyis a sorozat második évadában Mankell korábbi könyvköteti kerültek feldolgozásra.

A könyvek nemzetiségéhez híven az egyes epizódokat Svédország utánozhatatlan tájain forgatták, többek között Ystad városában. A BBC fantasztikus munkát végzett, hiszen a jelenetek cseppet sem sablonosak, a nézőpontok pedig teljesen újak. Aki szereti a Helyszínelőket, vagy annak spin-offjait, de már a könyökén folynak ki a XXI. század varászlatos technikái, annak ez a sorozat kötelező. A rendező, Philip Martin keményebb munkával is aligha tudott volna közelebb kerülni a realitáshoz. A könyvekhez hűen, itt nincsenek csodálatos masinák, fél perc alatti ujjlenyomat és DNS találatok, csak a nyomozó, mint ember maga. A beállítások pazarok, sok közelivel, melyek jó része hosszan ki is van tartva, ezzel hozva közelebb hozzánk a filmben szereplő karakterek jellemeit. Persze a mesés tájakat sem kapkodják el előlünk, nyugodtan gyönyörködhetünk az ország fenséges tájkölteményeiben. Ezek mellet pedig határozottan meg kell dicsérnem a szuper-közeliket, mert a legtöbb rendező már elfelejtette, hogy ez a kameraállás mire is való, de itt tökéletes időben, tökéletes hosszúságban alkalmazták őket. Sokszor van olyan érzésem, hogy fotóművészek munkáit és nem egy filmet nézek éppen. Azért merem a film szót használni, mert az egyes részek megfelelnek ennek, vagyis a másfél órás hosszúságnak.

A történetek központi alakja Kurt Wallander, akit Kenneth Branagh (Othello, Hamlet, Rockhajó) zseniálisan alakít. A nyomozót élete egy nehéz szakaszában ismerhetjük meg, éppen szétköltöztek a feleségével, emellett sem a lányával, sem az apjával nem felhőtlen a viszonya. Az a fajta komor rendőr ő, aki képes a szívére venni a dolgokat, ettől pedig igazán emberséges számunkra. A színészek többsége egyébként egy precíz válogatás után kerülhetett be a csapatba: Sarah Smartot leginkább a Copperfield Davidból ismerhetjük, míg David Warnert megannyi filmből, például a Titanicból, a Star Trek-ből, A majmok bolygójából, de játszott a Disney 1982-es Tron, avagy a számítógép lázadása című sci-fiben is, aminek a feldolgozását nem is olyan régen láthattuk a mozikban. Tom Hiddlestont pedig, aki egy fiatal rendőrt alakít, a Thorban láthattuk, szintén nem is olyan régen, de mellettük sok más ígéretes, kevésbé ismert színész is feltűnik.

Rengeteg dolog lenne még, amit a sorozatról megosztanék veletek, de túl sok dolgot árulnék el velük. Így azt hiszem, már csak két dolog marad: ezek a krimik türelemjátékok, mert a néző mindig csak annyit tud, amennyit Kurt, így nem lehet találgatni, hogy ki a gyilkos, és az összefüggések is csak lassan állnak össze. A másik, hogy a képek sokszor sokkal többet árulnak el, mint a karakterek, ezért csak az lát egy kicsivel előrébb, aki képes meglátni a képkockák által sugalmazott részleteket.