A Hanna nagyot robbanhatott volna. Sokkal nagyobbat, mint amekkorát végül pukkant, emiatt azonban a színészeket egy pillanatig sem hibáztathatjuk, sokkal inkább a rendező - forgatókönyvíró számlájára írnám azt, hogy a Gyilkos természet -jó, nem kertelek tovább, leírom:- nem tetszett. Pedig ígéretesen indul, apa-lánya az erdőben, kiképzés, a lány, bár csak 16, de több nyelven beszél, közelharc mester, úgy lő, mint Old Shatterhand, aztán egyszer csak a semmiből megindul a menekülés, kettéválnak, Berlinben majd találkoznak. Innentől az idő tetemes hányadában Hanna kalandjait követjük, apjára, Erikre csak pár percek jutnak. Itt pedig akkor egy pillanatra kitérnék: a lányt alakító Saoirse Ronan és az apát alakító Eric Bana mindketten óriási kedvenceim; ilyen szempontból tehát meglehetős hendikeppel indult a film és egyikőjük sem okozott csalódást.
A kvázi road movie-s megvalósítás pedig önmagában még nem lenne hiba. A probléma ott kezdődik, hogy a jó száz percet nem igazán sikerült kitölteni: jellemfejlődéssel egy pillanatig sem hitegetnek minket, s a széktámlát sem fogjuk feltépni az izgalmaktól, bár van egy-két akciójelenet, azok mindössze másodpercekig, legfeljebb egy-két percig tartanak és jelentéktelenek. Logikai bakiktól sem mentes -az egyébként faék egyszerűségű- történet, de a spoilerek miatt ebbe most mélyebben nem mennék bele. Apropó történet: fájt. Tényleg, fizikailag fájt a "csattanó", melyet már többször láthattunk elsütve, mint ahány Barátok Közt epizód lement tavaly: és nem, ez nem dicséret, ez fejfogós méltatlankodás.
Összegzés: Bár visszaolvasva soraimat egy jól összesűrített lehúzásnak tűnhet amit írtam, azt azért le kell szögeznem, hogy a Gyilkos természet nem rossz film. Könnyedén, anyázás nélkül, pár ásítást elnyomva végignézhető, sőt kifelé jövet még csak készséget sem érzünk, hogy a mozipénztárost kirángatva kiverjük belőle a jegy árát. Mindössze csak egy kommersz, ezerszer látott -és picit átalakított- sablonsztorit kapunk, egy átlagos filmet, amiből sokkal többet ki lehetett volna hozni, ha másfelé kanyarodik a történet az első harminc perc után. De most ugrott be, van egy remek szavunk, nekünk, magyar filmszeretőknek: csalódás.
A kvázi road movie-s megvalósítás pedig önmagában még nem lenne hiba. A probléma ott kezdődik, hogy a jó száz percet nem igazán sikerült kitölteni: jellemfejlődéssel egy pillanatig sem hitegetnek minket, s a széktámlát sem fogjuk feltépni az izgalmaktól, bár van egy-két akciójelenet, azok mindössze másodpercekig, legfeljebb egy-két percig tartanak és jelentéktelenek. Logikai bakiktól sem mentes -az egyébként faék egyszerűségű- történet, de a spoilerek miatt ebbe most mélyebben nem mennék bele. Apropó történet: fájt. Tényleg, fizikailag fájt a "csattanó", melyet már többször láthattunk elsütve, mint ahány Barátok Közt epizód lement tavaly: és nem, ez nem dicséret, ez fejfogós méltatlankodás.
Összegzés: Bár visszaolvasva soraimat egy jól összesűrített lehúzásnak tűnhet amit írtam, azt azért le kell szögeznem, hogy a Gyilkos természet nem rossz film. Könnyedén, anyázás nélkül, pár ásítást elnyomva végignézhető, sőt kifelé jövet még csak készséget sem érzünk, hogy a mozipénztárost kirángatva kiverjük belőle a jegy árát. Mindössze csak egy kommersz, ezerszer látott -és picit átalakított- sablonsztorit kapunk, egy átlagos filmet, amiből sokkal többet ki lehetett volna hozni, ha másfelé kanyarodik a történet az első harminc perc után. De most ugrott be, van egy remek szavunk, nekünk, magyar filmszeretőknek: csalódás.
