A sitcom egy iszonyatosan nehéz műfaj, hisz ahhoz, hogy egy ilyen széria életben maradjon -hosszú távon-, ahhoz rengeteg összetevő összehangolt munkájára van szükség. Amellett, hogy szerethető, de vicces (akármilyen oknál fogva is, de vicces) karakterekkel kell dolgozni, nem szabad átbillenni sem az alpári humorba, sem a gyermekded kivitelezésbe. Továbbá nem árt, ha van egy központi fő szál, ami köré az események csoportosulhatnak -bár az idők folyamán láttunk példát olyan sikerekre, ahol ez hiányzott, de ez a ritkább-, illetve a kezdeti színvonal megtartása -ne adj' Isten emelése- is kulcsfontosságú. Az utóbbi években erre nem sok sitcom volt képes, persze ízlések és pofonok, a humor senkire nem erőltethető rá, de végre: azt hiszem végre jött egy, amit bátran ajánlhatok és a legtöbb embernek tényleg hamar a kedvencé válhat. A Raising Hope ugyanis az egyik legjobb vígjátéksorozat ebben az évezredben. Hogy ez majd évek múltán is igaznak bizonyul-e? Jó kérdés, jómagam csak remélni merem, hogy jó pár évadot megél. Most pedig lessünk be egy picit a színfalak mögé.
Jimmy (Lucas Neff), húszas évei elején járó fiatal, otthon él szüleivel és -nem kicsit- szenilis dédanyjával. Édesanyja, Virginia (Martha Plimpton) takarítónő, apja Burt (Garret Dillahunt) pedig kétszemélyes kertész - medencetisztító vállalkozást vezet, ahol egyetlen társa fia. Így négyen, a -nagyon alsó- középosztály tagjaiként, de boldogan élnek együtt. Mígnem egy furcsa este megváltoztat mindent: Jimmy elugrik a boltba, menet közben találkozik egy menekülő lánnyal, akit megment: a hála pedig nem marad el. A probléma az, hogy másnap reggel kiderül: a csaj -legyen bármilyen szexi- egy sorozatgyilkos, így hát nincs mit tenni, Virginia egy jól irányzott csapással leteríti, a rendőrség pedig elszállítja és a bíróság rövid úton halálra is ítéli. Ezzel történetünk akár véget is érhetne, a sors fintora azonban megint közbeszól: a kivégzés előtt Jimmy-t hívatja egy éjszakás szerelme és a fiú legnagyobb megrökönyödésére hatalmas pocakkal várja: s megszületik a lány, Hope Chance (milyen találó név) akit senki sem várt és akire senki sem számított: a kaland pedig itt kezdődik igazán és itt csatlakozunk be mi, nézők a történetbe. Hogy legyen egy tapasztalatlan fiú -aki szinte még maga is gyermek- jó apja és anyja helyett anyja kislányának? Milyen nagyszülő válik a jószívű, ámde nevelésből egyszer már elégtelenre vizsgázó párosból? Rátalál a szerelem Jimmy-re?
Megannyi kérdés, amik mellé szép lassan jönnek majd az újak, s amelyekre majd válaszokat is kapunk, a sorozat sajátságos módján. Mert az egész szériát átlengi valami báj és rengeteg humor; ennek az ötvözetnek köszönhetően pedig szinte abbahagyhatatlan. Mert amellett, hogy a castingnak köszönhetően az utóbbi évek egyik, -ha nem a- legjobb csapatát rántották össze, a karakterek is hibátlanok, s egyenként is több évadra elegendő poénforrást tartogatnak magukban, hát még egy egészként nézve őket. Kiemelni nagyon nem is mernék senkit, a dédnagyit alakító Cloris Leachman mellett azonban képtelen vagyok szó nélkül elmenni. Az ő szenilitása az igazi könnykicsordulós röhögések legfőbb forrása, a(z) -egyedülállóan 9 Emmy és 1 Oscar díjjal jutalmazott- 85 (!) éves színészlegenda pedig a sorozat legnagyobb alakjaként tündököl.
Összegezzünk röviden: Aki szereti a sitcomokat, kedvelte a Jóbarátokat, esetleg fanatikus My name is Earl néző volt (ugyanaz a gárda csinálja ugyanis ezt is) és véletlen kimaradt neki a Nevelésből elégséges eddig, akkor bátran essen neki, ígérem nem fog csalódni. Akire pedig a fenti mondatok nem feltétlen igazak? Nos, ők is adjanak egy esélyt: kategóriájában ennél jobbat most nem találnak.
