A 18. századi angol irodalom egyik legjelentősebb művészi alakja Jane Austen volt és szerencsénkre ilyen remek írásokat hagyott ránk. Elég széles körben ismert műveit, most nem ecsetelném, de ezek közül mégis az egyik legkiemelkedőbb a Büszkeség és Balítélet, melyben-mint általában a műveiben-a főhősök jellemei éles kontrasztban állnak koruk balgaságaival. Sok megfilmesített változat árulkodik arról, hogy ez egy tényleg filmre érdemes téma; ezek közül kiemelném a hat részes 1995-ös televíziós sorozat változatot, amiben Colin Firth testesítette meg a főhőst, aki megmondom őszintén nekem a Mr.Darcy etalon.
De mégis mozifilm nem készült belőle, és íme, Joe Wright, aki előtte nem sokat ténykedetett a rendezői székben, mégis remekül nyúlt hozzá az örök történethez, ami mindig aktuális lesz és múlhatatlanul gyönyörű. A film teljesen különbözik az eddig „megszokott” változatoktól. Egy sokkal hangulatosabb, ízesebb, gazdagabb képi világban találjuk magunkat. A filmnek olyan atmoszférája van (a füstös konyha, az angol parkok, az erdőn átfutó szarvas horda, az aranyló naplemente), amitől teljesen megváltozik a véleményünk az akkori kor komorságáról. A zene gondoskodik ezen értékek erősítéséről. Könnyed, kellemes, de mégis korhű maradt a történet, ezt a négy Oscar jelölés is bizonyítja. A zene, operatőri munka, jelmezek mind-mind egy vidámabb képet festenek a 18. századról. A filmet remek színészekkel tették teljessé. Bár Keira Knightley (Elizabeth) számtalanszor bizonyította rátermettségét, itt egy teljesen más arcát láthatjuk. Viszont a rajongóknak jó hír; itt is megmaradt a Keirás mesterkélt, vicsorgó mosoly…sajnos. Mégis azt kell, hogy mondjam ennél jobb főhősnőt nem is találhattak volna.
Elizabeth fiatalkora legszebb éveiben találkozik egy látszólag pökhendi, büszke alakkal Mr. Darcy-val (Matthew Macfadyen), aki a társadalmi különbségekből adódóan teljesen más, mint ő. Ez később bonyodalmakat szül, de ami nagyobb bonyodalmak előidézője az éppen a hasonlóság, ami bennük van. A cselekmény több szálon fut, és mi mindegyiket élvezzük, ugyanis mindegyiknek megvan a maga kis tanulsága, szépsége, szenvedélye.
A film egy kis humorral lett még teljesebb, a mások butaságán szórakozó apa (Donald Sutherland), a gondolkodás nélkül beszélő anya (Claudine Blakley), akinek csak az lebeg a szeme előtt, hogyan tudná leányait minél hamarabb és a lehető „leggazdaságosabb” módon férjhez adni. Ott van még a nem kis mosolygásra okot adó rettegett unokaöcs, aki a Bennet birtok jogos örököse; Mr. Collins (Tom Hollander)és nem mellesleg a papi hivatás gyakorlója. Ezek elve adalékok, hogy egy jót szórakozzunk. Aztán ott van a másik fő szerelmi szál Jane (Rosamund Pike) és Mr. Bingley (Simon Woods) remekelése. Judi Dench neve, aki Lady Catherine de Bourg szerepében brillírozik, azt hiszem, mindent elárul a hitetlenkedőknek, hogy ez egy remekül megválasztott színészgárdával megáldott film. A nagy igazság a filmben is elhangzik; mindenkinek kell, egy kis csalódás mielőtt eljön a nagy szerelem. Elizabeth életében ezt a szerepet tölti be Mr. Wickham (Rupert Friend), aki saját gyarlóságát akarja javára fordítani a szebb jövő reményében. Simulékony, nyájas karaktere remekül illik Rupert habitusához, akit megszokhattunk már ilyen szerepekben és mondhatom; remekül csinálja. Aki ismeri a regényt; ismeri a végkifejlettet és éppen ezért nem szeretném lelőni előre a poént. Az a szép ebben az alkotásban, hogy mindenki tudja, hogy mi lesz a vége, de annak módjában van a különbség sok más mozitól.
Ez az igazi romantika, igazi szenvedély, igazi mély érzelem. Azonban Joe Wright-nek sikerült úgy megalkotnia, hogy ne legyen csöpögős, unalmas. Persze ebben Jane Austen keze is benne van, akinek regényéhez hűek maradtak a forgatókönyvírók. Mindenkinek csak ajánlani tudom a filmet. A történet rajongóinak kevés lesz ez a 128 perc élvezet, de mégsem lesz hiányérzetük, ha felállnak a televízió elől.
