Katherine Heigl-nek nem ez az első „babaprojektje” (Felkoppintva), Greg Berlanti-nak annál inkább. Előtte nem sokat koptatta a rendezői széket, ugyanazt hozta, amit a hasonló vígjátékoktól megszokhattunk. Sajnos ez nem írható a javára, de első próbálkozásnak nem rossz. Nem csalódunk a filmben, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem is várunk tőle sokat. Előre szólok; a sztori kiszámítható, de aranyos. Átlagos, de szórakoztató. A történet lerágott csont, mégis leköt. Ez az a tipikus „ööö” film, ha rákérdeznek véleményünkre.
Holly (Katherina Heigl) egy remek szakács és sikeres vállalkozó, Messer (Josh Duhamel), aki sport-rendezői álmokat dédelget, egy tipikus független, lányok-álma fickó. Egymást ki nem állhatják, de keresztlányukat imádják. Amikor hirtelen csak ők maradnak Sophie-nak, meg kell tanulniuk együtt élni. A sors iróniája, hogy ők fordítva kezdik a rend szerint megszokott szerelem, lakás, család sémát. És először a nehézségekkel kell megbirkózniuk.
Ennyiből sajnos már nagyjából sejthető a történet végkimenetele, de mégis azt mondom, hogy az osztályozásnál fontosabb szempont a helyzetkomikumok kihasználása úgy, hogy ott kacagjunk, amikor kell és a poénok csattanása. Azért is mondom ezt, mert a 2010-2011-es év vígjáték szériája nem tartogat túl nagy meglepetéseket számunkra. A jónak ígérkező történetből mégsem hoztak ki annyit, amennyit kellett volna. Gondolok itt arra, amikor a pelenka tartalma az arcon landol, vagy a vicces süti rossz kezekbe kerül. Ezek sokkal ütősebbek is lehettek volna, mivel elsőre azzal a reménnyel kecsegtetnek, hogy jó ízűeket nevethetünk. Szerelemből, csalódásból, csinos orvosból, aki „az átlagos jót” képviseli a nők számára, itt is kapunk. Azért azt el kell ismernem, hogy a film drámai jelenetei nem lettek elcsépeltek és ez üdítőleg hatott rám.
Heigl-nek aranyos és életszagú a játéka. A Grace klinika nővérkéjének jól állnak az ilyen szerepek. Ebben a filmben is kitűnik, hogy természetes, mégis játszik. Jól döntött, hogy próba-szerencse alapon fejest ugrik a mozi filmek világába, mert jól megy neki. Sajnos adoniszunkról már nem mondhatom el ugyanezt. A Transformers-ből ismert Josh Duhamel, megint megvillogtatja sármos mosolyát és „nyálcsorgató” felső testét, de ennél többet nem. Nálam feltornázta magát eddig látott filmjeiben, de a tehetségét itt nem csillogtatta meg. Róla nem hittem el, hogy most tanul pelenkát cserélni vagy, hogy megtörik egy teljesen új élet küszöbén.Mégis azt mondom, 115 percet rááldozhatunk az életünkből, mert 50-50%-ban tartogat szórakoztatót és átlagosat. Lehet, hogy deja vu érzésünk lesz a film láttán pláne, hogy Heigl türelmét megint csak egy hátulgombolós teszi próbára, de azért felüdít annyira, hogy a klisék fölött szemet hunyjunk.
