Nem sokszor hagyok ki filmet a negatív kritikáknak köszönhetően, mert bár adok mások véleményére, jó filmszeretőhöz méltón általában szeretek magam megbizonyosodni az egyes alkotások minőségéről. A Skyline esetében viszont annyi, de annyi lehúzó leírással, hozzászólással találkoztam, hogy egy nagy sóhaj keretében, de lemondtam a megnézéséről, annak ellenére, hogy a stílust kimondottan kedvelem. Aztán teltek a hónapok és véletlen újra elém sodorta a filmet; ezúttal viszont tántoríthatatlan voltam és megnéztem; így, utólag pedig bután meredek magam elé: mire fel ez a hatalmas lehúzás?
Mert a Skyline nem hibátlan, erről szó sincs, én sem állítom, sőt, egy Függetlenség Napja még csak köszönőviszonyban sincs vele, ennek azonban oka van: míg azt 75 millió dollárból forgatták, addig a Skyline ennek töredékéből készült, mindössze 10 millió állt rendelkezésre. (érdekességképp és csak halkan megjegyezném, hogy a Hídember 1,8 milliárd forintba került, ami ennél alig kevesebb). Az, hogy miért az 1996-os sikermozit emlegetem összehasonlítási alapként, annak persze egyszerű az oka: A Skyline kicsit olyan, mint amit a District 9-ból, és az Independence Day-ből gyúrtak volna össze, bár -mint már mondtam- azért ezekkel egy lapon nem emlegethető.
A sztori röviden annyi, hogy van egy baráti társaság (mondom röviden), az egyikük kőgazdag, szülinapos; no az ő -felhőkarcoló tetején lévő- luxuslakásában csapják szét magukat, s hajnalban arra ébrednek, hogy egy vakító kék fény világít be az ablakon. Ez sajna nem az abszint jótékony hatása, hanem az idegenek támadásának kezdete: aki belenéz a kékségbe, azt elragadják magukkal a hívatlan vendégek. Hogy megússzák a biztos halált, a kis csapat bezárkózik, ez azonban nem sokáig védi meg őket; a támadók semmit nem bíznak a véletlenre: tüzetesen átvizsgálnak mindent, így egyre biztosabbnak tűnik: akár maradnak, akár menekülnek, nincs esélyük.
A sztori röviden annyi, hogy van egy baráti társaság (mondom röviden), az egyikük kőgazdag, szülinapos; no az ő -felhőkarcoló tetején lévő- luxuslakásában csapják szét magukat, s hajnalban arra ébrednek, hogy egy vakító kék fény világít be az ablakon. Ez sajna nem az abszint jótékony hatása, hanem az idegenek támadásának kezdete: aki belenéz a kékségbe, azt elragadják magukkal a hívatlan vendégek. Hogy megússzák a biztos halált, a kis csapat bezárkózik, ez azonban nem sokáig védi meg őket; a támadók semmit nem bíznak a véletlenre: tüzetesen átvizsgálnak mindent, így egyre biztosabbnak tűnik: akár maradnak, akár menekülnek, nincs esélyük.
A pénz hiánya két dolgon ront elég sokat a filmben: egyfelől egy elég nagy szeletben a luxuslakást nézegethetjük és a vívódást hallgathatjuk, értelem szerűen ez költségcsökkentő húzás; ami esetleg többeket jobban zavar majd, az a relatíve "nagy" nevek hiánya. Menő sorozatszínészek a "sztárok" ugyanis a Skyline-ban, Donald Faison (Scrubs) mellett David Zayas a másik húzónév a filmben. A történet sablonos és nem is mondanám túl eredetinek, azonban a lezárás is ötletes és ami azért elviszi az egészet a hátán: a vizuális megjelenítésre sem lehet egy rossz szavunk sem. Jó félóra vizuális orgia vár ránk ugyanis, ami azért ellensúlyozza a szobában eltöltött időt. Ugyanakkor a hangulata is bejött, jól átjön a reménytelenség érzése. Az egész film olyan, mintha a világ legerősebb B filmjét néznénk, egynek azonban simán elmegy, talán még kettőnek is. Persze nem állítom, hogy kategóriájában az élmezőnybe tartozik, de aki szereti az idegenek támadnak / popcorn mozikat, azok jól fognak szórakozni. Akik megrögzött sci-fi rajongók, azok viszont lehet jobban teszik h kerülik. Nálam ez egy hatos, bár inkább alulról súrolva.
