A hosszúra nyúlt szocializmust Kelet-Európa többek közt kulturális örökségként éli meg, naivan pislákol és máig próbálja feldolgozni a hirtelen beállt változásokat (élen a németekkel és a románokkal, lásd Good bye Lenin, Mások élete, 4 hónap, 3 hét és 2 nap... stb). Éppen ezért igaz ezekre a filmekre, ami a legtöbb nagy magyar filmre is, mint a Tanú, a Körhinta vagy az Ötödik pecsét, hogy igazán csak nekünk szólnak, másnak nem nyílnak meg azok a mélységek. Azok, amik a Moszkva térben is ott lapulnak, pedig nem is célja a vizsgálódás, csak visszatekint és felidéz. A Moszkva téren gyülekező fiatalokat hidegen hagyja saját jelenük, mi is csupán a beszűrődő TV bemondásokból értesülünk a korrajzról, arról, hogy épp rendszerváltás zajlik. Mintha nekik semmi közük se lenne a történelemhez. De hát mégis csak lennie kell, nem? Mintha ezek a fiatalok ki akarnának bújni a történelem súlya alól. Aztán tessék, mára már ez a történelem…

A Moszkva tér sokaknak üde felfrissülés, a rendszerváltás fiataljairól itthon nem nagyon forgatott senki tablófilmet, Török Ferenc viszont imádja a tablókat (lásd például a Koccanást), ez mégsem szokásos játékfilm, mert pont úgy csüng a levegőben, mint szereplői. Nincs igazán vége, csak úgy történnek dolgok, teljesen átlagos, hétköznapi dolgok. Legyen akármilyen vidám és élettel teli, minden képkockájából és dialógusából süt a kilátástalanság, céltalanság. Itt tulajdonképpen össze is kötöttem a városi fiatalok nagy problémáját, az élettel telit és a céltalant.

Ez pedig máig fennálló probléma, a mai Budapest fiataljai épp úgy azonosulni tudnak ezekkel a figurákkal, mint a mai 30-40-es korosztály, csak míg az egyik nosztalgiával tekint vissza, a másik most éli meg. A ránk zúduló nagy szabadságban nehezebb kialakítani az értékrendeket, mint régebben, ahol létezett a tabu fogalma. Fáj, hogy a Moszkva Tér ma is aktuális. Más problémákra vágyok. Ettől függetlenül a Moszkva Tér még jó film marad, nem ő tehet az emberek talajtalanságáról. Meg persze már ott nyert ügye van, hogy saját élményekből táplálkozik és ŐSZINTE! Őszinte alkotás nem lehet rossza alkotás.

Petya kicsit színtelen arc, de mégis barátságos, mert a haverjai közül messze ő a legrendesebb, eleve esetlen az ábrázata és hát a nagymamájával él (Pápai Erzsi de hihetetlen jó!), meg aztán szerelmes is csak ő lesz a filmben. Akad újgazdag apuci kicsi fia, hát ő sem azért lop, mert szüksége van rá, hanem mert megteheti, mert ennyire nem tud mit kezdeni magával, és mint a legtöbb újgazdagnak, szar az ízlése is. A tablókészítésen kívül azért akadnak itt még más bravúrok is, például a felvezetés, ahol még egyáltalán nem egyértelmű, hogy Petyáról fog szólni a sztori. A sztori is inkább epizódok sorából áll, ilyenek a közalkalmazottakkal folytatott beszédek (taxi és buszsofőrök, rendőrök, strandőrök), akik kétségkívül kinőtték már gyermekkori ábrándjaikat, és engednek a rájuk nehezedő rendszernek. Ahogy azt már említettem, a történelmet is szépen csempészik bele a TV adásokon keresztül („meghalt Kámán János”), de a diákok is meglehetős érdektelenségükről tesznek tanúbizonyságot, amikor olyanokat kérdeznek, hogy ki is az a Nagy Lajos? A legszebb példa erre a forradalom 200 éves évfordulója, amiről maga Petya kérdi meg, hogy milyen forradalom? Pár héttel később pont ebből a tételből kell felelnie, de addigra ugye már nagyon is vágja a franciákat. Ez úgy minősíti is az érettségi igazi értékét is.

A nagy testvér mindent lát!

A színészek közül főleg a felnőtt mellékszereplők remekelnek, pont az a korosztály, amely kénytelen volt végig élni egy abszurd életet. A fiatalok és az öregek minden ellentétük ellenére pedig, valahol mégiscsak egy hajóban eveznek. És bár „a 45 utáni történelem valóságtartalma rendkívül nagy, azért mégsem 100%-os!” Az „egy hajóban evezést” persze, ahogy az a tanévzáró is jól mutatja (Béres Ilona az igazgatónő szerepében zseniális) a fiatalok nem mindig ismerik fel, de megesik, hogy még a középkorúak se (Kigler fater szerepében Csuja Imre).

Végső soron én megint csak azt tudtam levonni ebből, amit mostanában mindenből. A szabadság létszükséglet, de erősen túlértékelt fogalom, sokaknak kellemetlen és nyűgös, és lenne vagy húszezer dolog, amivel többet kéne foglalkoznunk. Másfelől a Moszkva tér jelentősége is szimbólumértékű, hisz itt korábban nem volt szinte semmi, aztán, pár év alatt felhúzták a plázákat és a Millenárist, ma már rá sem lehet ismerni. Egyébként meg vicces itt okoskodom a Moszkva térről, meg arról beszélni, hogy mi volt akkor és hogyan, hisz éltem én akkor? (segítek, 91-ben születtem). Zárszónak még annyit, hogy hallgassátok meg a filmzenét is: erre!