Így év elejére hozzánk is megérkezett Dwanye Johnson legújabb ámokfutása, mely nagyobb meglepetést képes okozni, mint azt elsőre gondolnánk. A Rohanás tipikusan az a film, amit nagyon könnyű beskatulyázni az első néhány képkocka, vagy éppen az előzetes megtekintése után. De ne szaladjunk el mellette csak úgy, hiszen műfaján belül bizony, bőven a jobbak közé sorolható.A film egy tesztoszterontól duzzadó kőkemény, régi vágású bosszúmozi, ami irgalmatlanul és céltudatosan halad az elkerülhetetlen vég felé, a maga eszméletlenül feszes tempójában. Nincs megállás, nincs pihenő, nincs kegyelem.
A történet menete a klasszikus zsáner alapjait követi; egy sofőr, akit egy balul sikerült rablás miatt tíz évre elítélnek, és az öccsét is megölik, bosszút esküszik. Amikor elérkezik a nap, és hősünk kilép a börtön falain túlra, nekilát küldetésének, miszerint mindenki, aki meg akarta ölni, alulról szagolhassa az ibolyát. Így hát, listájával a kezében útnak indul, nyomában a rendőrség két dörzsölt nyomozójával, és egy mindenre elszánt bérgyilkossal.
Nehéz eldönteni, hogy a film központi figurája, most akkor egy pozitív, vagy egy negatív karaktert személyesít-e meg. Nem könnyű azonosulni vele, az egyszer biztos. Csak a bosszúvágy hajtja, ez az egyetlen mozgatórugója, és ha kell, végig gázol mindenkin, hogy célját elérhesse. Ilyen tekintetben talán a Megtorlóhoz (itt inkább a képregénybeli figurára gondolok, mintsem a filmbelire) tudnám hasonlítani, bár a Bronson féle Bosszúvágytól sem áll messze. Egyébként a „Sziklának” különösen jól áll ez a szerep, hitelesen adja a végletekig rideg és kegyetlen sofőr karakterét. Szinte robban az indulattól, és ezt képes maximálisan visszaadni. Úgy vélem az pankrátorból színésszé avanzsált izomkolosszusban jóval több tehetség rejlik, mint azt elsőre gondoltam.
A másik nagy meglepetése a filmnek a bérgyilkost alakító Oliver Jackson-Cohen, akinek a vérében van az a hidegvérű elegancia, amit a filmbeli Gyilkos szerepe igényel. Igaz, a többiek sem okoznak csalódást.Különösen tetszett, hogy a szereplőknek nincsen neve, csak archetípusok. De közel sem olyan egydimenziós figurák, mint azt elsőre gondolnánk. Kellően kidolgozott itt minden kérem, a rendezés pedig nagyon tudatos, George Tillman Jr. végig tudta mit akar, és ezt sikeresen véghez is vitte.
A muzsika külön kiemelendő, mint a film egyik hatalmas gyöngyszeme. Persze ha megnézzük kinek is köszönhetjük a zenei aláfestést, egyből világossá válik, hogy Clint Mansell egyszerűen nem tud mellényúlni. Az pedig, hogy a Jó, a Rossz, és a Csúf zenei motívumát többször is belecsempészte a moziba, külön piros pontot érdemel.
Összességében a Rohanás egy nagyon jó akciófilm. Nem több, nem kevesebb. Ezt leginkább annak köszönheti, hogy megfelelően eltalálták az arányokat benne. Örülök, hogy Dwanye Johnson végre visszatalált régi önmagához, mert ezek azok a szerepek, amik igazán jól állnak neki. Remélem ezek után több hasonló filmben láthatjuk majd, és kivágja a kukába azt a retkes fogtündér ruciját.
