Jackass 3D (2010)

kedd, március 01, 2011 Bejegyezte: jangamen
Bár -ööö, hogy is fogalmazzak finoman- a Jackass-nek, mint "műfajnak" a művészi és tartalmi értéke jóindulattal sem nevezhető magasnak, kétségtelen, hogy szórakoztató. Pedig amekkora kultusza lett, annyira nem tartott sokáig, hisz a tévében leadott részek 2000 és 2002 között készültek és nem is volt belőlük túl sok. Aztán a srácok túlléptek a tv határain, talán egy picit bele is untak az állandó faszságokba (bár nem hiszem), de a sorozatnak véget vetettek, helyette átköltöztek a mozivászonra, ahol két "nagy" filmet hoztak össze, 2002-ben és 2004-ben. Aztán hat (ínséges) év után a csapat újra összeállt és félresöpörték a trónfosztókat (bár azért a Dirty Sanchez mozi megér egy misét, ha nem kettőt): jelentem, a Jackass sosem volt még ilyen jó és nem a 3D miatt mondom ezt.

Gondolom a címből már sokaknak leesett, hogy a fiúk is haladtak a korral és bevállalták a 3D-t. Az, hogy a film nem emiatt lett fasza, azt azon egyszerű oknál fogva merem állítani, hogy én sima 2D verzióban néztem és örömmel nyugtáztam, hogy bár vannak jelenetek, amiknél a harmadik dimenzió sokat adna az élményhez, minden ilyen rész élvezhető száz százalékig a hagyományos "kétdében" is.
Ugyanis a fiúk csak öt és fél évig lógatták a lábukat és pár hónapot fejtöréssel töltöttek: szerencsére, hisz a film így tele lett zsúfolva jobbnál jobb ötlettel és szívatással, rengeteg hangosan röhögős és jó pár öklendezős jelenettel.
A fiúk azonban megöregedtek, ezzel nem lehet mit tenni. Nem arról van szó, hogy kiöregedtek, de már nem sok idő van hátra, amíg esetleg átmegy gagyiba, ugyanakkor korántsem borítékolható a folytatás: majd az idő eldönti. Knoxville-ék ugyanúgy bevállalják a hajmeresztő mutatványokat, mint tíz éve, de tagadhatatlan, hogy Johnny lassan negyven éves lesz, a -szokás szerint- legdurvább részeket bevállaló Steve-O is 37 már. Én örülnék egy folytatásnak, de akkor ne újabb hat év múlva; mondom ezt könnyű kifogásként felhozva a srácok öregedését, de az igazság ideát van: szomjazom még több Jackass-re.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...