Te mit tennél, ha megtudnád, hogy a legjobb barátodat csalja a felsége? Elmondanád neki azonnal? Esetleg megpróbálnád helyrehozni a dolgot, befenyítve a csalfa oldalbordát? Még nehezebb a kérdés, ha te és a barátod egy határidős munkát csináltok, ami ha nem készül el, nyakig benne vagytok a salakanyagban. Nem is olyan egyszerű a kérdés, ugye? Ronny (Vince Vaughn) pontosan így jár: egy véletlen folytán rájön, hogy elválaszthatatlan haverjának, Nick-nek (Kevin James) a felesége Geneva (Winona Ryder) félrekacsint. Ahelyett, hogy egyből menne és beárulná a csalfa nőszemélyt, megpróbálja megmenteni a házasságukat és magánakcióba kezd, persze a kérdés folyton ott motoszkál a fejében: nem volna egyszerűbb és okosabb az egyenes utat választani és elmondani mindent?
Ron Howard, aki olyan filmeket tudhat maga mögött, mint az Egy csodálatos elme, az Apollo-13, vagy a Remény bajnoka, idén egy középszerű romantikus-vígjátékkal rukkolt elő, amely meglehetősen felemásra sikeredett. Persze a szereplőgárdából -még akkor is, ha a Ronny feleségét játszó Jennifer Conelly még mindig gyönyörű- és a három mondatban összefoglalható történetből már előre lerí, hogy nem egy kiemelkedő alkotásról van szó, tipikus "esős délutáni nincs mit nézni" kategória, ami a mozijegyet nem éri meg. A történet lapos és kitalálható, a szereplők játéka vérszegény; bár valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva kedvelem Vaughn-t, ettől még ő tipikusan egyarcú színész, mellette a két női szerep gyakorlatilag elenyésző, Kevin James pedig olyan, mint egy jóllakott óvodás. A fel-fel bukkanó mellékszereplők pedig nem sok vizet zavarnak, Queen Latifah idegesítő, egyedül talán Channing Tatum-ot érdemes megemlíteni a mérleg pozitív oldalán. Mindezen negatív lehúzás ellenére azonban meg kell valljam, hogy zokszó nélkül végig bírtam nézni, nem okozott földöntúli kínokat, igaz egyetlen pillanata, egy emlékezetes momentuma sem ragadt meg bennem. Tudom, hogy többször leírtam már, de akkor is nagy igazság: aki sok filmet néz, az az ilyeneknél plakátrátekintésből tudja, hogy mire számítson; A dilemma pedig nem hazudik: azt kapod, amit ígért; egy lagymatag, kissé vontatott, nagyon érdektelen, de nézhető romantikus maszlagot.
Ron Howard, aki olyan filmeket tudhat maga mögött, mint az Egy csodálatos elme, az Apollo-13, vagy a Remény bajnoka, idén egy középszerű romantikus-vígjátékkal rukkolt elő, amely meglehetősen felemásra sikeredett. Persze a szereplőgárdából -még akkor is, ha a Ronny feleségét játszó Jennifer Conelly még mindig gyönyörű- és a három mondatban összefoglalható történetből már előre lerí, hogy nem egy kiemelkedő alkotásról van szó, tipikus "esős délutáni nincs mit nézni" kategória, ami a mozijegyet nem éri meg. A történet lapos és kitalálható, a szereplők játéka vérszegény; bár valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva kedvelem Vaughn-t, ettől még ő tipikusan egyarcú színész, mellette a két női szerep gyakorlatilag elenyésző, Kevin James pedig olyan, mint egy jóllakott óvodás. A fel-fel bukkanó mellékszereplők pedig nem sok vizet zavarnak, Queen Latifah idegesítő, egyedül talán Channing Tatum-ot érdemes megemlíteni a mérleg pozitív oldalán. Mindezen negatív lehúzás ellenére azonban meg kell valljam, hogy zokszó nélkül végig bírtam nézni, nem okozott földöntúli kínokat, igaz egyetlen pillanata, egy emlékezetes momentuma sem ragadt meg bennem. Tudom, hogy többször leírtam már, de akkor is nagy igazság: aki sok filmet néz, az az ilyeneknél plakátrátekintésből tudja, hogy mire számítson; A dilemma pedig nem hazudik: azt kapod, amit ígért; egy lagymatag, kissé vontatott, nagyon érdektelen, de nézhető romantikus maszlagot.
