Igen, én még annak a kornak a "gyermeke" vagyok, amikor Stallone volt a sztár, Schwarzi kommandós egyedül mentette meg a lányát, mindenre képesek voltak a Barbár Fivérek és Dudikoff volt a legkirályabb nindzsa. Egy letűnt kor, amire szívesen és nosztalgiával gondolok vissza, de elfogadva a fejlődést, e kor legnagyobb részét magam mögött hagytam. No persze nem a filmeket, hisz a kilencvenes években (na jó, a nyolcvanas évekkel együtt) számtalan meghatározó alkotás hagyta el Hollywood-ot. Nem sok -na jó, azért van egy pár- olyan alkotás van, amit gyakorlatilag kívülről el tudok mondani, de az 1991-es Oscar ilyen. Pontosan ettől zseniális és utánozhatatlan.
Mármint a magyar szinkrontól. A film ugyebár egy feldolgozás, az eredeti egy 1967-es Funés film, ami sok tekintetben felülmúlja a most tárgyalt mozit. Ami egyébként egy jól sikerült, tényleg egy amolyan kilencvenes évekre jellemző hangulatú vígjáték, ami félreértések garmadáján és zseniálisan elkapott karaktereken nyugszik. 1931-ben járunk, Angelo Provolone (Sly) a jól menő és hírnevű gengszter apja halálos ágyán megfogadja a papának, hogy jó útra tér és felhagy a bűnözői léttel. Hogy a megszokott életszínvonal ne szenvedjen csorbát, beszáll a bankbizniszbe, aminek csupán egyetlen aprócska bökkenője van: a nagy napon, mikor letárgyalná a részleteket Angelo, már rosszul indul a reggel; könyvelője kilenc előtt felkelti és nem elég, hogy bevallja: ötvenezerrel megrövidítette, hamarosan kiderül, hogy azért van itt, hogy megkérje az exgengszter egyetlen lányának, Lisa-nak (Marisa Tomei) a kezét. Az már csak tetézi a bajt, hogy ezt követően kiderül: a lány terhes, de nem Anthony-tól, a könyvelő pedig mintha nem is Lisa-ért rajongana, a pénzes, az ékszeres és a fehérneműs táskák folyton összecserélődnek és Oscar is eltűnt. Hogy ki az az Oscar?
Meglátjátok.
Meglátjátok.
Szóval a szinkron. Gáti Oszkár brilliáns, felülmúlhatatlan, utánozhatatlan, etc etc etc. Nem tudom eléggé dicsérni, de nem is ez itt a lényeg, a legfontosabb az az, amit már említettem: a film magyarul valami iszonyatosan jó lett, tipikusan azon kevés alkotás egyike, amit ha csak eredeti nyelven láttam volna, már a feledés homályába veszett volna. Így azonban egy időtlen klasszikus, amit kívülről fújok, amiből álmomból felébresztve is tudok idézni, amiből ha eszembe jut egy-egy részlet, képes vagyok akár a bevárlás közben is jókat mosolyogni. Tényleg, túlzás nélkül: zseniális.
