Gyermekkoromban még nagy divatja -és hiszem, hogy sikere- volt az igazi családi filmeknek. Nem azokra gondolok itt, amikben Nicolas Cage üldöz szektásokat, vagy csap fel önjelölt Indiana Jones-nak, s nem is azokra, amikben Fraser leás egész a bolygó közepéig. Azokra a léleksimogató tévéfilmekre gondolok, amiktől a negyven éveseknek és az öt éveseknek is jobb kedvük lesz, amikben az erőszak és a dráma kimerül abban, hogy a kisgyereknek el kell szakadni szeretett barátjától, egy ír szettertől. Napestig lehetne sorolni a példákat persze és valahol aggasztónak látom, hogy manapság már nincs erre kereslet és a kicsit -tisztelet a kivételnek- már nem ilyeneken nőnek fel. Ugyanakkor valahol felnőtt fejjel nekem is hiányoznak ezek a filmek, mert néha egyszerűen kell az ilyen, jót tesz, tényleg, szó szerint ápolja a lelket. Pont emiatt is volt nekem kellemes meglepetés az Egy ropi naplója.
Nem ígér és nem is ad semmi mást: egy kellemes, délutáni, jóleső családi filmecskét egy -na jó, inkább kettő)- kisfiúról, akik a legjobb barátok és a történettel együtt kezdik meg felsős tanulmányaikat a suliban. Persze az élet ebben a korban sem fenékig tejfel, tengernyi a probléma, de mint az már számtalanszor bebizonyosodott a világ és filmtörténelemben; minden akadály legyőzhető ha van melletted valaki, aki kiáll érted és akire támaszkodhatsz. Ennyi, gyakorlatilag ki is veséztem ezt a kedves kis filmecskét, ami persze túl nagy izgalmakat nem tartogat, túl nagy fordulatokra nem tesz ígéretet, de... ez nem is lényeges. Ajánlom mindazoknak, akik nem szeretnének, vagy nem szerettek volna felnőni, azoknak, akik másfél órára újra gyerekek szeretnének lenni. Legalább egy picit, ott legbelül. Nekik, nektek, nekünk szól ez a napló. Vagyis ha jobban belegondolok
Nem ígér és nem is ad semmi mást: egy kellemes, délutáni, jóleső családi filmecskét egy -na jó, inkább kettő)- kisfiúról, akik a legjobb barátok és a történettel együtt kezdik meg felsős tanulmányaikat a suliban. Persze az élet ebben a korban sem fenékig tejfel, tengernyi a probléma, de mint az már számtalanszor bebizonyosodott a világ és filmtörténelemben; minden akadály legyőzhető ha van melletted valaki, aki kiáll érted és akire támaszkodhatsz. Ennyi, gyakorlatilag ki is veséztem ezt a kedves kis filmecskét, ami persze túl nagy izgalmakat nem tartogat, túl nagy fordulatokra nem tesz ígéretet, de... ez nem is lényeges. Ajánlom mindazoknak, akik nem szeretnének, vagy nem szerettek volna felnőni, azoknak, akik másfél órára újra gyerekek szeretnének lenni. Legalább egy picit, ott legbelül. Nekik, nektek, nekünk szól ez a napló. Vagyis ha jobban belegondolok
"It's Not A Diary. It's A Movie."
