A minap véletlenül sikerült elcsípnem a TV-ben, a hollywoodi tinivigjáték klón, Álom.net-et. A műfaj már őshazájában, az államokban sem tudhat maga mögött akkora rajongótábort, mint az első „piték” korszakában, így nem értem mi szükség volt erre. Persze már megszokhattunk, hogy nálunk csúszás van mindenből, de erre a rettenetre akkor sincs mentség. Igazság szerint, már rengeteg rossz visszhangot hallottam a filmmel kapcsolatban, így nagyon alacsonyra helyeztem a mércét, nulla elvárásokkal. A helyzet sajnos az, hogy ezt a művet nem lehet eléggé lehúzni, annyira rossz. Ez már ugyan a kezdő képsorok láttán lejött, de szent küldetésemnek éreztem végignézni, hogy aztán írhassak róla egy bejegyzést, nehogy véletlenül más is átélje azt az örökkévalóságnak tűnő másfél órát, amit én elszenvedtem a képernyő előtt.
Reginát (Labancz Lilla), a nagyon trendi pomponcsapat szőke, nagyon trendi vezérszurkolóját egy weboldal miatt kicsapják a nagyon trendi sportgimiből, és egy elit iskolába száműzik (ami egyébként azért elit, mert mindenki egyenruhát hord). Kezdetét veszi hát az elkényeztetett, gazdag csinibaba harca, hogy beilleszkedjen és elfogadják az új iskolájában, miközben a nézők egy elképesztő jellemfejlődésnek lehetnek a tanúi.
Sok minden kavarog most a fejemben, nem is tudom, mivel kezdjem. Talán a hihetetlenül blőd párbeszédek, amik először szemet szúrtak nekem. Forgács Gábor, aki nemcsak rendezőként, hanem forgatókönyvíróként is „remekel” ebben a borzalomban, szerintem jó ideig elszigetelve, remeteként élhetett a gemenci erdő közepén, mert hogy a külvilággal minden kapcsolata megszűnt, az biztos! A szereplők szövegét megpróbálta ugyan tiniszlengben megírni, de ezzel csak azt érte el, hogy a maradék hitelességét is elvesztve, olyan kínos hat az egész, hogy mi, nézők szégyelljük el magunkat, hogy egyáltalán vettük a bátorságot megnézni ezt a „szuperprodukciót”.A színészi teljesítményeket nézve, sajnos messze nem a főszereplő cicababánk (Labancz Lilla) volt a legrosszabb, van itt még nekünk egy Csernóczky Ádámunk, Czifra Kingánk, vagy éppen egy Steiner Kristófunk, akik akárhányszor feltűnnek a képernyőn, sikítani tudnánk.
Mégis a legnagyobb mélypontja a filmnek, a zene volt. Hihetetlen mennyiségű híg sz@rt zúdítanak a gyanútlan néző nyakába. A szokásos magyar nyáltengereken túl, az alkotóknak volt még energiájuk idegesítő félperces szennybetétekkel gazdagítani ezt a filmnek nem igazán nevezhető valamit.
Sok eredetiség sincs benne, ám ez eddig rendben is volna, hiszen a műfaj egyik erős tulajdonsága, hogy a már meglévő klisékből is képes stabil várat építeni, mely ha össze is dől, másfél-két órán keresztül képes megállni a lábán. Sajnos az Álom.net nem tartogat mást a számunkra, mint pofátlan nyúlásokat, melyekbe nem is mennék bele… Legyen elég annyi, hogy a jelenetek zöme ismerős lesz majd valahonnan.
Azt meg, hogy miért pont Labancz Lillára esett a választás Regina szerepét illetően, megint nem értem. Színészi kvalitásokat tekintve körülbelül mindenki egy szinten mozog, ez eddig rendben is volna. Na de a többi szereplő - beleértve a statisztákat is -, mérföldekkel jobban néznek ki. Igaz, ez az én véleményem, szubjektív, lehet rajt vitatkozni. De azon viszont nem, hogy ez a film mekkora egy hulladék. Nem hittem volna, hogy valaha ezt mondom, de megszületett a film, mely felveszi a versenyt a Kis Vukkal.
