Az "idős lét" sok átka közül kétségtelen az az egyik, hogy a gyerekkori emlékezetes filmek legtöbbször -mert persze azért vannak kivételek- elvesztik a bájukat. Írtam erről anno egy bejegyzést, most azonban egy üdítő kivétel következik, hisz a Tremors mai szemmel is élvezhető mozi, a különbség csupán annyi, hogy míg gyerekként megnézve vagy két hétig féltem amikor nem betonon lépkedtem, most csupán kikapcsol és szórakoztat, hisz alapvetően ez egy vígjáték egy icipici fantasztikummal, tán pont ezért is szerettem ennyire kölyökfejjel.
Most pedig azért szeretem, mert bár látszik rajta a kora, mai szemmel sem ultragagyi, ez pedig nagy szó egy ilyen filmnél. Mondok rögtön egy ellenpéldát: ugyanilyen hatással volt rám anno a King féle Langolierek film is, amit nemrég újra megnéztem; s hatalmas csalódás volt. Nem azért, mert az elképzelés, vagy a történet most kevésbé kapott el: egyszerűen azért, mert kiforratlan technikát alkalmaztak, ami most már borzalmasan fest, így elvész a varázs. Nem így a Tremors esetében: a "szörnyek" teljesen rendben vannak, a film többi része pedig időtlenül kifogástalan. Ugyanis pontosan az egyszerűségében rejlik a varázsa.
Val McKee (Kevin Bacon) és legjobb barátja Earl (Fred Ward) épp feladni készülnek a szabad, ámde nélkülöző életüket, melyet a nevadai sivatagban, mint ezermesterek tengetnek. Ám tervüket keresztbe húzza valami megmagyarázhatatlan jelenség: sorra halnak emberek és állatok, megmagyarázhatatlan körülmények közt szakadnak le fejek, s mire felismerik a bajt már késő: a föld alatt támadó hatalmas teremtmények elvágták a külvilágtól a kisvárosukat, így felkötik a gatyát, betárazzák a puskákat és szembeszállnak a veszedelmes ellenfelekkel, s segítségükre a város tökös lakói és a csinos kutatócsaj is beugrik.
Pont a kilencvenes évek megmagyarázhatatlan bája miatt lett mára kultikussá a Tremors, melynek három folytatása is született, sőt még sorozat is készült belőle, persze egyik sem közelítette meg az első film minőségét. Kicsit -nem is olyan kicsit- persze amolyan igazi B movie ez, de abból a fajtából, aminek a hangulatát Tarantino is megpróbálja életre kelteni, több-kevesebb sikerrel. Üde színfolt ez egy letűnt korból, amely nem is volt olyan régen: sokunknak ez jelentette a gyermekkort. Nosztalgiázzunk hát egy picit, de csak óvatosan a: ahová léptek szörny terem.
