Igazi tesztoszteronbomba, a régi akciófilmek felélesztője, egy gyémántként ragyogó nosztalgiacsepp. Ezen kifejezések repkedtek az elmúlt egy évben, ha az Expendables szóba került, vagy jött egy új kép, esetleg egy trailer. Hisz Sly nagyot kanyarított a torából: összekapta a nyolcvanas-kilencvenes évek akciósztárjait, betömte őket egy filmbe, az egészet nyakon öntötte a Ramboban már látott technikával és felszolgálta ebédre. Messiásként vártunk a filmre, hisz minden adott volt ahhoz, hogy itt, most egy kisebbfajta csoda történjen -dobpergés...-, így hát hölgyeim....-dobpergés...- uraim, ...-dobpergés-... hadd mondjam el...-dobpergés-...
Hogy nem sikerült. Ahogy peregtek a percek a filmből, úgy fészkelődtem egyre kényelmetlenebbül, és egyre szomorúbban: a beígért tesztoszteronbomba elég későn robban (de robban), az első pár, tátott szájjal eltöltött perc után egy unalmas bő fél óra következik, olyan párbeszédekkel, hogy sírva a falnak szaladtam volna legszívesebben. Persze mást nem lehet várni egy ilyen mozinál -már ami a szövegeket illeti-, nem is ezzel van a gond, hanem azzal, hogy túl sok, túl egyhuzamban. Aztán mire majdnem elpilledtem volna, beindult a móka, ami bizony odaszögezett és ott tartott a záró képsorokig: a film második fele profin összerakott akció, amiből tényleg nem nagyon látni hasonlót mostanság. És ezzel elérkeztünk a második problémához, ami -bár ez nézőpont kérdése persze- jóval nagyobb, mint az első: egész pontosan az, hogy semmi nosztalgikus nincs a The Expendables-ben. (Leszámítva persze a színészeket) Profin összerakott mozi 2010-ből, 2010-es technikával és kamerakezeléssel -ami helyenként azért kicsit zavaró volt-. De mégis: nem lehet haragudni a hibák miatt, hisz Stallone, Statham, Li, Crews, egy csepp Wiilis, Arni, no meg a remekelő Roberts és Lundgren, Rourke... és nem rontották el: csak épp nem is sikerült feledhetetlenre.
 |
| Stallone 64 évesen |
Mert pont addigra kezdtem el nagyon szeretni, mire vége lett: szinte elszomorodtam a vége főcímnél: csak ennyi volt? Nincs tovább?
A nagy öregek egyébként rendesen összeszedték magukat: egyikőjük sem volt nevetséges egyetlen pillanatra sem, holott Statham köztük a legfiatalabb, s ő is pár nap múlva már 38 éves lesz, Sly pedig 64 múlt, de még mindig kifogástalan formában van: tizenöt-húsz évet simán letagadhatna. A sztoriról túl sokat nem érdemes beszélni: van egy zsoldoscsapat, őket felbérlik, a küldetés szinte lehetetlen, de nem nekik. Nagy vonalakban ennyi, de nem is ez a lényeg: hanem a pörgős gyilok, ami ha beindul nincs megállás. A rajongóknak persze vannak kikacsintások, de ezek azon a szinten megállnak, ahol még a hülye is érti, úgyhogy inkább kínosak (he loves playin in the jungle), hál Isten nem sok van belőlük.
Zavaros tehát az összkép: a legnagyobb probléma, hogy lehetett volna ez nagyobb durranás is, ugyanakkor jó volt újra látni egy jó akciófilmet. A kis csorbákat meg majd kiköszörülik a második részben. Ugye?
A nagy öregek egyébként rendesen összeszedték magukat: egyikőjük sem volt nevetséges egyetlen pillanatra sem, holott Statham köztük a legfiatalabb, s ő is pár nap múlva már 38 éves lesz, Sly pedig 64 múlt, de még mindig kifogástalan formában van: tizenöt-húsz évet simán letagadhatna. A sztoriról túl sokat nem érdemes beszélni: van egy zsoldoscsapat, őket felbérlik, a küldetés szinte lehetetlen, de nem nekik. Nagy vonalakban ennyi, de nem is ez a lényeg: hanem a pörgős gyilok, ami ha beindul nincs megállás. A rajongóknak persze vannak kikacsintások, de ezek azon a szinten megállnak, ahol még a hülye is érti, úgyhogy inkább kínosak (he loves playin in the jungle), hál Isten nem sok van belőlük.
Zavaros tehát az összkép: a legnagyobb probléma, hogy lehetett volna ez nagyobb durranás is, ugyanakkor jó volt újra látni egy jó akciófilmet. A kis csorbákat meg majd kiköszörülik a második részben. Ugye?
