Terry Gilliam személyes kedvencem, igaz, hogy ezt a státuszt nem ezzel, hanem egy másik remekművével érte el nálam, aminek a beszámolójával adós vagyok, de ami késik az nem múlik. Legmegrázóbb alkotása ugyanis kétségkívül az ő keze munkáját dicsérő és saját képére formált Félelem és Reszketés Las Vegasban, amely az én szememben zsenivé avanzsálta Deppet, ahogy a rendező is feljebb lépett jó pár létrafokot a kedvencek sorában. Gilliam ugyan ritkán rendez, de általában valami egyedi kerül ki a kezei közül, gondoljunk csak legutóbbi filmjére, a The Imaginarium of Doctor Parnassus-ra, mely hasonlatosan a korábbi mozikkal, újfent a képzelet szabadjára engedett rohanása, amolyan utánozhatatlan módon. Szó nélkül nem mehetünk el azonban egy másik kimagaslóan zseniális és elismert filmje mellett sem, górcső alatt tehát a 12 Majom, méghozzá 1995-ből.
Poszt-apokaliptikus víziókból több tucattal találkozhattunk már - még ha csak olyan szűk metszetet nézünk, mint például az elmúlt két évtized-, valamin azonban rendszerint elcsúsznak ezek az alkotások. Gilliam filmje pont azért lóg ki ezek sorából, mert nem harap túl nagyot: vászonra komponálta az önmaga farkába harapó kutya történetét, s zsenijével olyan színészeket vezényelt, mint a pályája -akkor már és tán azóta is- csúcsán lévő Bruce Willis-t, illetőleg az akkor még nem óriási sztárként kezelt Brad Pitt-et. Utóbbi kiemelkedően hozza a (fél?)őrült figurát, már önmagában megér egy misét.
Ugyanakkor nem teljesen saját kútfőből fogant történet a Twelve Monkeys: Chris Marker 1962-es A kilátóterasz című francia fénykép-regénye ihlette az elmúlt tizenöt év alatt kulttá vált mozit.
Apropó történet: nem tárgyalnám ki, maradjon ez meg mindenkinek -aki esetleg még nem látta volna- hisz kár volna elspoilerezni, a film megtekintése pedig erőteljesen ajánlott, minden sci-fi szerető számára.
Valami olyasmit tud ugyanis, ami nem sok filmnek adatott meg és racionális magyarázatot nem is tudok rá adni: annak ellenére, hogy a cselekmény ezt nem teszi szükségszerűvé, végig fenntartja a nézőben a feszültséget, ennélfogva egy igazi élménnyel lesz gazdagabb az ember a bő két óra letelte után. Gilliam -mint már jó párszor- a 12 Majommal is bebizonyította, hogy nem egy a tucatrendezők közül és az ember óhatatlanul is felkapja a fejét, ha hírt kap egy új filmjéről. Csupáncsak az sajnálatos, hogy ez aránylag ritkán következik be.
Ugyanakkor nem teljesen saját kútfőből fogant történet a Twelve Monkeys: Chris Marker 1962-es A kilátóterasz című francia fénykép-regénye ihlette az elmúlt tizenöt év alatt kulttá vált mozit.
Apropó történet: nem tárgyalnám ki, maradjon ez meg mindenkinek -aki esetleg még nem látta volna- hisz kár volna elspoilerezni, a film megtekintése pedig erőteljesen ajánlott, minden sci-fi szerető számára.
Valami olyasmit tud ugyanis, ami nem sok filmnek adatott meg és racionális magyarázatot nem is tudok rá adni: annak ellenére, hogy a cselekmény ezt nem teszi szükségszerűvé, végig fenntartja a nézőben a feszültséget, ennélfogva egy igazi élménnyel lesz gazdagabb az ember a bő két óra letelte után. Gilliam -mint már jó párszor- a 12 Majommal is bebizonyította, hogy nem egy a tucatrendezők közül és az ember óhatatlanul is felkapja a fejét, ha hírt kap egy új filmjéről. Csupáncsak az sajnálatos, hogy ez aránylag ritkán következik be.
