Nemrég, egy ismerősöm ajánlotta ezt a filmet, mondván látta a DVD-t, melynek ígéretesnek látszott a borítója. Nos, utána jártam, és tényleg jól nézett ki, így hát belekukkantottam a trailerbe, ami aztán véglegessé tette; ezt a filmet nekem látnom kell. Meglepő, hogy azelőtt még nem hallottam erről a műről, hisz Gerald McMorrow debüt-mozija egyszerre szokatlan, lehengerlő és eredeti.
A film négy szálon indul el, melyek lassan, de megállíthatatlanul közelednek egymás felé; Meanwhile City sötét utcáit járja Preest (Ryan Philippe), a maszk mögé bújó magányos detektív. Legújabb feladata, hogy megmentse egy kislány életét, az őt fogva tartó „Egyén” karmai közül. Közben megismerjük Milo (Sam Riley) történetét is, akit a sors, egy fájó szakítást követően, újra összehoz gyerekkori szerelmével. Vele párhuzamosan találkozunk Emiliával (Eva Green), aki már sokadik öngyilkossági kísérletét próbálja filmre venni. A negyedik szál középpontjában pedig Peter (Bernard Hill) áll, aki eltűnt fiát próbálja minden áron felkutatni.
Tudom, elsőre olvasva nehéz elképzelni hová is tarthat a film, de nem kell aggódni, hamar körvonalazódni kezd az elkerülhetetlen végkifejlett, melynek tudatosításakor a néző csak kapkodja a fejét. És amikor már azt hinnénk a kirakós minden kockája a helyére került, az alkotók képesek még egyet csavarni a sztorin, hogy a döbbenettől leesett állunkat úgy kelljen felsöpörnünk a padlóról.
Meanwhile City képi világa elképesztően látványosra sikeredett, ahogy a magányos igazságosztó karakterét is nagyon eltalálták. Ryan Philippe nagyon jó választás volt Preest szerepére, érces orgánumának és titokzatos tekintetének köszönhetően (bár nekem egy kissé – és ezzel szerintem nem vagyok egyedül - Rorschach utánérzetem volt vele kapcsolatban).
Meanwhile City képi világa elképesztően látványosra sikeredett, ahogy a magányos igazságosztó karakterét is nagyon eltalálták. Ryan Philippe nagyon jó választás volt Preest szerepére, érces orgánumának és titokzatos tekintetének köszönhetően (bár nekem egy kissé – és ezzel szerintem nem vagyok egyedül - Rorschach utánérzetem volt vele kapcsolatban).
A mozi nagyon ügyesen dolgozza össze a négy, egymástól merőben eltérő cselekményszálat. Igazából mindegyik vonal más-más stílust követ. Míg Preest utópisztikus világa egyfajta neo-noir hangulatot idéz, addig Milo története inkább a romantikus filmek határát súrolja. Az idősödő Peter adja a történet drámaibb vonalát, Emilia sztorija pedig már majdhogynem a művészfilm kategóriájába esik.
A Franklyn mellett nem szabad csakúgy elmennünk. Ha nem is tökéletes darab - mert bizony megvannak a maga hibái -, végtelenül eredeti, és ezt mindenképp értékelni kell. Engem teljesen megfogott, így csak ajánlani tudom mindenkinek, aki véletlenül elé tévedne.
