Isaac Florentine, aki a Vitathatatlan második részét is rendezte, megtörte azt az átkot, amire egyébként nem sokan képesek: általános tendencia, hogy egy film második, harmadik, sokadik része gyengébbre sikeredik, mint az első. Ez egyébként többek közt annak is betudható, hogy míg egy első rész képes az újdonság erejével hatni a nézőre, addig egy folytatásra már elvárásokkal ülünk be, így a kisebb-nagyobb csalódás általában garantált. Nos az vitathatatlan, hogy a Vitathatatlan 3 (hehe) jobban sikerült elődeinél és hosszú évek után sikerült egy jó bunyós filmet letenni az asztalra. Nem akar ugyanis a mozi többnek látszani annál, ami: egy jól koreografált másfél órás bunyó, persze azért egy kis történettel nyakon öntve, de még bőven az emészthető kategóriából.
Uri, vagy ha úgy tetszik Boyka -aki a második rész végén kisebb térdsérülést szenved- visszavonul a bunyótól és börtönklozetok takarításával tengeti hátralévő -nem csekély számú- napjait egy szigorú orosz börtönben. Aztán felpezsdül benne a vér, mikor a torna -A torna- egyik selejtezőjét náluk rendezik, tét ugyanis nem kicsi: a legjobb börtönbunyósok mérik össze az erejüket, s a végső győztes szabadon távozhat. Előkapja tehát a beretvát és megnyírja a szakállát: mert egészséges térddel, sérült térddel, vagy térd nélkül: Boyka a világ a legjobb bunyósa.
Csempésztek a történetbe egy kis ármány, árulást, no meg utánozhatatlan Kelet-Európát is, -nem, az nem magyar rendszám-, és teljesen rendben van az egész, nem ül le, a kis mellékzöngék korrektül kitöltik a verekedések közti jeleneteket. A verekedéseket, amik a hasonszőrű filmekhez képest kurva jól lettek megcsinálva, látszik, hogy a Boyka-t alakító Scott Adkins keze benne volt a koreográfiában és a harci jelenetek kidolgozásában (akinek nem lenne ismerős a srác neve: nos ő nem imitálja a bunyót, fekete öves a következő harcművészetekban: Wushu, Tae Kwon Do, Kickbox, Judo és Jujutsu).