Billy Wilder harmadik, további karrierje szempontjából meghatározó rendezői munkája a Gyilkos Vagyok (vagy a Kettős Kárigény – igazából sosem értettem, miért kapott két magyar fordítást a cím). Ennek a mozinak köszönhetjük a mozik egyik jellegzetes asszonytípusának megteremtését, hisz ebben jelenik meg legelsőként és legtisztábban a femme fatale prototípusa, melyet később megannyi film alkalmaz előszeretettel. A James M. Cain regénye alapján készült mű sikerfilm volt már az adott korban is, ám az utókor sem felejtette el. A mai napig tökéletesen élvezhető mű, mely az idő múlásával sem veszített semmit értékéből.
Ahogy az a címből is kiderül, a film a biztosítási szakma negyvenes évekbeli világába enged betekintést. A számító Phyllis Dietrichsont (Barbara Stanwyck) lényegesen öregebb férjet választ maga mellé, hogy megszerezhesse annak vagyonát. A befolyásolható biztosítási ügynök, Walter Neff (Fred MacMurray) személyében megtalálja a megfelelő eszközt terve megvalósításához. Baleset látszatát keltve megtervezik férje meggyilkolását, hogy így hozzájuthassanak a magas biztosítási díjhoz, ám előbb Phyllisnek rá kell erőszakolnia férjét a biztosítás megkötésére. A kérdés már csak az, hogy meg lehet-e úszni egy ilyesfajta bűntényt?
A rendező egy szokatlanul nyomasztó és félelmetes történetet kerekít a nézők elé, melynek főbb vázát a nyereségvágy és a leküzdhetetlen szexuális ösztönök adják. Phyllis Dietrichson szerepe egyfajta szakítás az eddigi hollywoodi filmek hagyományos nőszerepeivel. Barbara Stanwyck játéka tökéletesen ötvözi a női vágyat a hidegvérű, gyilkos számítással. Az első olyan női karakter a filmtörténelemben, akinek a fegyvere a külső szépség. E nélkül a mozi nélkül, valószínűleg az Elemi Ösztön halálangyala sem jöhetett volna létre. Ez a fajta anti-hősnő, aki a férfiakat álnok tervei megvalósításának eszközeivé teszi, inkább Raymond Chandler forgatókönyv íróra jellemző, mintsem a rendezőre.
A cselekmény fordulatos, és okos, ami a film-noir műfajára mindig is jellemző volt, ám itt külön megemlítendő. Tökéletesen adagolja a mozi a feszültséget, amit a színészek hibátlan alakítása még inkább feldob. Fred MacMurray remekel végig, igaz, nekem nagyon sokszor jutatta eszembe a műfaj másik nagyágyúját, Humphrey Bogartot. Ahogy azt Billy Wildertől megszokhattuk, ezzel a mozival sem nyúlt mellé, sőt az egyik legjobban sikerült munkája a Double Indemnity.
Ugyan nem ez a legjobb noir, amivel valaha találkoztam, de kétségtelenül a legnagyobbak közt a helye. A műfaj szerelmeseinek pedig kihagyhatatlan, de szerintem a többieknek is mindenképpen megér egy próbát.
Ahogy az a címből is kiderül, a film a biztosítási szakma negyvenes évekbeli világába enged betekintést. A számító Phyllis Dietrichsont (Barbara Stanwyck) lényegesen öregebb férjet választ maga mellé, hogy megszerezhesse annak vagyonát. A befolyásolható biztosítási ügynök, Walter Neff (Fred MacMurray) személyében megtalálja a megfelelő eszközt terve megvalósításához. Baleset látszatát keltve megtervezik férje meggyilkolását, hogy így hozzájuthassanak a magas biztosítási díjhoz, ám előbb Phyllisnek rá kell erőszakolnia férjét a biztosítás megkötésére. A kérdés már csak az, hogy meg lehet-e úszni egy ilyesfajta bűntényt?
Ugyan nem ez a legjobb noir, amivel valaha találkoztam, de kétségtelenül a legnagyobbak közt a helye. A műfaj szerelmeseinek pedig kihagyhatatlan, de szerintem a többieknek is mindenképpen megér egy próbát.
