Megosztom

Scott Hicks ausztrál rendező 1996-ban robbant be a köztudatba, Ragyogj! című Oscar díjas filmjével. Azóta Hollywoodban próbált szerencsét, komolyabb munkát mégsem láthattunk tőle. Viszont minden mozijával sikerült hoznia azt a bizonyos minimum szintet, melyet az ember elvár, mielőtt leül a képernyő elé. Legújabb mozija, az Anyátlanok is méltó helyen áll filmográfiája közt. A rendező visszatért hazájába, hogy filmre adaptálhassa Simon Carr önéletrajzi regényét, mely a rendező egyik nagy kedvence. Bár én sajnos nem olvastam a könyvet, az biztos, hogy remek alapanyagként szolgált Hicks halk és visszafogott mozijához.

A film egy angol férfi életét mutatja be. Joe (Clive Owen), a sikeres sportújságíró elhagyja feleségét, és fiát egy ausztrál nőért, akivel, nem sokkal később össze is köti életét. Házasságukból egy újabb fia születik, pár év múlva viszont a súlyosan beteg anya meghal. Az otthoni munkából eddig csak minimális részt vállaló férfinak egyedül kell felnevelnie hat éves fiát, Atrie-t. Ám mivel úgy érzi, nagyobbik gyermekével is akad bepótolni valója, meghívja magához, Angliából. Az új fiú érkezése, természetesen fenekestül felforgatja a család életét. Igaz, Joe mindent megtesz, hogy jó apa váljék belőle, a baj mindig akkor érkezik, amikor a legkevésbé várná az ember.

Mint azt már fentebb említettem, a film igaz történeten alapszik. Ez érződik is erősen rajta, hisz mind a szituációk, mind a dialógusok nagyon életszerűre és hitelesre sikeredtek. Itt-ott ugyan túlságosan hatásvadásznak, vagy csöpögősen szentimentálisnak érezhetünk néhány jelenet, szerencsére, nem ezek vannak többségben a filmben. A mozi gyönyörű képekkel operál, bár szerintem egy ilyen meseszép környezetben, amelyben a film nagy része játszódik, nem volt a stábnak túl nehéz dolga. A színészek játékára a legkisebb panaszunk sem lehet. Clive Owent jó látni a Kettős Játék, és a Bűn Árfolyama után egy ilyen szerepben. Joe karaktere jól áll neki, érzi és képes átadni személyiségének mélységét. Meg kell, hogy mondjam, az Ember Gyermeke óta nem láttam ennyire toppon.
A filmben hallható muzsikákat pedig külön kiemelném. Közel az egész mozi alatt a zseniális izlandi zenekar, a Sigur Rós zenéjét hallhatjuk. Kevés ennyire érzelmes és lágy zenével találkozhatunk a mai zenei iparban. Ha valakinek szomorkodni támadna kedve, az Anyátlanok kitűnő választásnak fog bizonyulni.