Kocsis Ágnes filmje nyerte el a kritikusok díját Cannes-ban

vasárnap, május 23, 2010 Bejegyezte: jangamen

Kocsis Ágnes filmje, a Pál Adrienn elnyerte szombaton a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját a 63. cannes-i filmfesztivál második legjelentősebb, az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű válogatásában. "A zsűri nagyon könnyű helyzetben volt, mert egy nagyon egyenletes és megérintő filmről van szó" - hangsúlyozta a díjátadáson Alin Tasciyan török kritikus, a zsűri elnöke. A világ egyik legjelentősebb filmes seregszemléjére akkreditált kritikusokból álló zsűri a szekcióba meghívott 19 alkotás közül, de a nemzetközi zsűritől függetlenül választotta ki a szerintük legjobb filmet.
A Kocsis Ágnes alkotásának ítélt FIPRESCI-díjat az Un Certain Regard hivatalos díjkiosztása előtt a cannes-i Fesztiválpalota mellett található Plage des Palmes-on (Pálmák strandján) Vezér Éva, a Magyar Filmunió igazgatója vette át, ugyanis a rendező és a film alkotói már hazautaztak Magyarországra. Kocsis Ágnes üzenetét a Filmunió igazgatója tolmácsolta a díjátadáson: "Nagyon megtisztelő számunkra ez a díj. A filmkritikusok véleménye nagy mértékben meghatározhatja a leendő közönség ízlését, választásait. Azt hiszem, a mi filmünknek - amely egy magyarul beszélő, erősen szerzői film - szüksége van az ilyen elismerésekre, hogy könnyebben eljuthasson a nézőkhöz".

A világ több száz filmkritikusát tömörítő szervezet díjának sorsáról kilenctagú nemzetközi zsűri döntött, amelyben a török elnök mellett Franciaország, Svédország, az Egyesült Államok, Bulgária, Svájc, Japán és Oroszország vezető filmkritikusai foglaltak helyet. A FIPRESCI-zsűri a cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjából és az Un Certain Regard válogatásból választott ki egy-egy filmet, valamint egy külön díjat megítélt a párhuzamos programok legjobbjának.


A Pál Adrienn Kocsis Ágnes második filmje, magyar-holland-osztrák-francia koprodukcióban készült. Forgatókönyvét a rendező a férjével, Andrea Robertivel közösen írta, aki állandó alkotótársa. Az operatőr Fillenz Ádám volt. A film főszerepét Gábor Éva, a MTI korábbi munkatársa, jelenleg rádiós hírszerkesztőként dolgozó amatőr színész alakítja. Partnerei: Znamenák István, Horváth Ákos, Pokorny Lia, Hegyi Izabella, Thúróczy Szabolcs.

A Pál Adriennt múlt vasárnapi bemutatóján percekig tartó tapssal fogadta a fesztiválközönség. A különös hangulatú, valamivel több mint kétórás film Piroska, egy túlsúlyos, érzéketlenné vált ápolónő története. A nő az elfekvő osztályon dolgozik, életét körbefonja a halál. Egy nap elhatározza, hogy megkeresi régen elvesztett gyerekkori barátnőjét, Pál Adriennt. Felkeresi régi ismerőseit, s miközben a velük folytatott beszélgetések nyomán a barátnőjéről őrzött saját emlékeit próbálja összegyűjteni, elsősorban önmagát találja meg.
(MTI)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...