Mivel a hidegháború idején a filmipar igen nagy lóvét látott a nukleáris katasztrófa témájában, az ezzel foglalkozó regényekre gyorsan rátette pénzéhes mancsait Hollywood. Így történt ez Peter George Két óra múlva világvége című művével is, amire az akkor már ismert, de még feltörekvőben lévő Stanley Kubrick csapott le.
A történet röviden: Jack D. Ripper tábornok betegesen paranoiás. Rögeszméje, hogy a komcsik az amerikaiak életére akarnak törni, ezért úgy dönt, ledob rájuk néhány atombombát, megelőző csapásként. Az amerikai elnöknek csupán egy-két órája marad, hogy megakadályozza a harmadik világháború kitörését.
A történet röviden: Jack D. Ripper tábornok betegesen paranoiás. Rögeszméje, hogy a komcsik az amerikaiak életére akarnak törni, ezért úgy dönt, ledob rájuk néhány atombombát, megelőző csapásként. Az amerikai elnöknek csupán egy-két órája marad, hogy megakadályozza a harmadik világháború kitörését.
A projectet a rendező először háborús drámaként képzelte el, majd miután hozzálátott a tervekhez, kezdett körvonalazódni benne, valami egészen más. Rájött, hogy sokkal több potencia van egy fekete humorral nyakon öntött szatírában. Segítségképpen egyik jó barátját kérte fel - aki egyben a humoros írásairól is elhíresült Terry Southern volt -, majd ketten teljesen kiforgatták az eredeti művet önmagából. A Columbia Pictures persze csak azzal a feltétellel ment bele a dologba, ha sikerül megnyernie a filmhez a zseniális angol komikust, Peter Sellerst. Kubrick háromszorosan is túlteljesítette feladatát, hisz Sellers három karaktert formál meg a filmben. A rendezőnek persze sietnie is kellett művével, hiszen Sidney Lumet hasonló témában kezdett el filmet forgatni (Biztos Csőd). Peter Sellers persze a lehető legjobb választás volt a szerepre, ezt az is mutatja, hogy mikor a rendező szabad kezet adott neki, és engedte improvizálni, az amúgy komor rendező is gyakran felnevetett forgatás közben. Az ex-náci atomtudós, Dr. Strangelove figurája pedig, szinte egy az egyben a komikus improvizációinak szülötte.
A film témájának aktualitása miatt a Columbia kényszerítette Kubrickot, hogy a film elején figyelmeztesse a nézőket, hogy a filmben látottak nem történhetnek meg a valóságban. Érdekesség, hogy állítólag Ronald Reagan mikor megnézte a filmet a benne látott tanácsterem iránt érdeklődött, ami egyébként nem létezik. Először nem is akarta elhinni, hogy nem létezik, és csupán csak a fantázia szüleménye. Persze, azóta ez a szoba beleivódott a mozgókép történelmébe, olyan alkotásokkal, mint az Austin Powers, a Deep Impact, a Támad a Mars!, vagy akár a Muse egyik videoklipje.
A fim hatalmas sikere sokat segített Kubricknak, hogy megszilárdítsa helyét Hollywoodban, és senki se szólhasson bele a munkájába. A későbbi Űrodüsszeiával azt is elérte, hogy övé legyen az utolsó vágás joga. Ahogy azt a mestertől megszokhattuk, kevés eredeti zenét használt. Helyettük inkább az amerikai hadsereg valódi indulóit hallhatjuk a filmben, erősítve a militarista hangulatot. A Kennedy-merénylet miatt eltolódott a film premierje egy évvel későbbre, de az atomháború témája még mindig aktuális volt, főleg a kubai rakétaválság korában. Ennek ellenére a film hatalmas siker lett, a nézők csak úgy özönlöttek a mozikba, és ez még a film forgalmazóját is meglepte. Örök klasszikus.
