Alexandre Dumas kultikussá vált a filmtörténelemben, mert rengetegféleképp dolgozták már fel A Három testőr című regényének történetét, az elmúlt több mint hetven évben. Most azonban egy futurisztikus és a valóságtól elrugaszkodott formában került mozivászonra a francia történet.
Paul W.S. Anderson rendezőnek remek alapul szolgált a klasszikus történet, hisz mi lenne hatásosabb, mint egy egész Európát érintő háború lehetősége? A regényre épül A három testőr alaptörténete, de hamar kiderül, hogy a roppant erővel bíró Porthos a hithű Aramis és a kiszámíthatatlan Athos hogyan lett kegyvesztett és munkanélküli, a reménytelen sorsú és kalandvágyó D'Artagnan színre lépésével és a három muskétással kötött barátsággal kezdetét veszi a bonyodalom, aminek középpontjában az álnok Richelieu bíboros ördögi és nagyszabású trónfoglalási terve áll. A rövid felvezetés szinte mindent elmond, amit tudni érdemes a film vázát adó igencsak gyengécske meséről, ami először 1844. március-július során sorozat formájában jelent meg. A cselekmény vázlatos, rosszul illeszkedő, vagy épp logikátlan részekkel telített, buktatókkal, ezenfelül kiszámítható és sablonos. Az olyan eredetinek és ötletesnek szánt kiegészítések, mint a Leonardo da Vinci műhelyéből szalajtott égimeszelő, vagy a sci-fi-be illő búvárruha is csak lógnak a levegőben, nem kapnak elég teret vagy ha mégis, akkor túl szürreális és inkább kínosan nevettető a hatásuk.
A gyenge karakterábrázolás sajnos része a filmnek. A tessék-lássék módhoz szigorúan ragaszkodó alkotótábor nyilván úgy vélte, minek pazarolni az időt holmi mélyebb tartalomra, hisz az akció és a kaland a lényeg! Nos, talán az kritikusok véleményei majd felrázzák őket, ugyanis a szereplők és az őket megformáló színészek kiábrándítóan gyengén teljesítettek. A három öreg rókát megformáló triumvirátus még úgy-ahogy a „szódával elmegy” kategóriát erősíti, azonban a hozzájuk csapódó Logan Lerman már nem több egyszerű bugrisnál, hetvenkedő kamasznál. Fontos megemlíteni, hogy a produkció XIII. Lajost piperkőc ficsúrként és ostoba bábként alakító Freddie Fox, továbbá a Buckingham hercegeként ripacskodó Orlando Bloom, valamint az egy nyugdíjazott gonosztevő szintjén mozgó, szebb napokat látott Christoph Waltz mellett, aki erősen visszafogott formában teljesített. Milla Jovovich sem nyújt valami maradandót Milady de Winter megformálásával...A többi szereplőt említésre sem méltóan gyenge és üres...
A rendező Paul W.S. Anderson és csapata érezte, hogy valamivel kompenzálni kell A három testőr becsületén esett szégyenfoltot, így technikai téren egész meggyőzőt domborítottak. Franciaország és Anglia tökéletesen korhű képben jelenik meg a vásznon, a pompázatos kastélyok, költői falusi tanyák, Párizs forgalmas utcái mind-mind első osztályúan festenek. A jelmezek terén viszont már más a helyzet, ugyanis a fodros-bodros uralkodói ruhadaraboktól, valamint a testőrök bőrből készült extrém szerelésétől egy rossz választás eredménye tárul a szemünk elé, mintsem a történelemkönyvek lapjairól és festményekből ismert emberek és ruhadarabok.
A csodamasinákról már esett néhány szó, azok kivitelezése - használatukkal ellentétben - nem hagy kívánnivalót maguk után, azonban a kémfilmeket idéző, lézerrel vagy valami hasonlóval védett királynői kincstár már több volt a soknál.
A harci jelenetek sem magával ragadóak. Akrobatikával és remek vívós részekkel találkozhatunk a filmben, sokszor „négy a rengeteg ellen” felállásban, valamint a leglehetetlenebb helyeken és szituációkban - mindezt néha észrevehető, többnyire kellemes 3D kíséretében.
Azonban ezek a pozitívumok csak a totális bukástól mentik meg Paul W.S. Anderson művét, amely inkább paródiaként fogható fel, mint egy klasszikus alapján készült, felturbózott kalandfilmként. Vérszegény és felejthető történet, valamint színészi játék, lélektelen és kapkodva összedobott tartalmi rész, unalomba fulladó és sokszor túlságosan mesterkélt cselekmény. Ezek A három testőr fő ismertetőjegyei, amin még jól kialakított technikai rész és külső tényezők sem segítenek. Remélem a következő Alexandre Dumas regények valamelyikét megalkotni vágyó rendező igényesebb munkát végez
