Amikor egy igaz történetet idéző könyv kerül a kezembe, már az első oldal elején mély levegőt veszek és arra gondolok, hogy most valaki más életébe fogok betolakodni, aki megérdemel egyetlen perc megemlékezést már a legelső szót megelőzően. Egyfajta rítus ez, amivel megköszönöm a történetet, és azt, hogy címszereplője megosztotta velem, főképpen ha az annyi fájdalmas emléket jelent számára, mint ez a kicsit sem hollywoodi regény. Így hát, ha valaki úgy dönt, hogy megnézi ezt a filmet, ne úgy tegye azt, mintha egy kasszasiker filmet csúsztatna a lejátszóba, legyen némi tisztelettel a főhősnő iránt, és jusson eszébe, hogy egy adaptáció igencsak megkurtít egy-egy történetet.Arthur Golden 1997-ben jelentette meg az azonos című regényt, mely Ivaszaki Mineko életét dolgozza fel, aki az 1970-es évek végéig Japán első számú gésájának számított. Azzal a feltétellel mesélte el történetét az írónak, hogy az a felismerhetetlenségig torzítja a megtörtént eseményeket, és kész művét csak Mineko halála után adja ki. Golden egyiket sem tette meg, ezzel téve tönkre Mineko életét, aki végül a kártérítési pénzből tűnhetett el és kezdhetett új életet a nyilvánosságtól távol.
A film 2005-ben készült el és hatalmas sikert aratott, annak ellenére, hogy Rob Marshall rendezői munkássága nem ezt sugallta. Több kisebb-nagyobb díjra is jelölték a filmet, de egyik jelentősebb sem szólt a rendezői munkának, ugyanakkor Oscart kapott a jelmezterv (Colleen Atwood), a látványterv ( John Myhre és Gretchen Rau) és az operat
őri munka (Dion Beebe) is. Emellett több zenei kategóriában is jelölve volt, például díjra jelölték a zeneszerzőt, John Williams-t, aki a Harry Potter negyedik részét adta fel ennek a filmek a kedvéért. Habár ennél híresebb volt a Schindler listájában végzett munkája.Chiyo (Suzuka Ohgo) és nővére már nagyon fiatalon Kiotóba kerülnek, ahová gésának szánják őket. Chiyo nővére azonban már nem alkalmas gésának, így a város egy rosszabb környékére kerül, jó messzire a testvérétől. Chiyo csak onnantól kezdve alkalmas valóban gésának, hogy elhatározza, azzá válik. Ilyenfajta döntést mi más alapján is hozna egy naiv fiatal lány, mint érzelmei alapján. Chiyo egy nap meglát egy férfit, az Elnököt (Ken Watanabe: Az utolsó szamuráj; Eredet), gésák társaságában, akit azután képtelen kiverni a fejéből. Még azután is érte harcol, hogy Japán elveszti a háborút. Nem is tudom, hogy örök szerelem volt e ez kettejük között, vagy csak ábránd, mely az Elnök haláláig szöget ütött Mineko fejében, mindesetre az biztos, hogy a való életben az utolsó pillanatig kitartott.
Gésává válni azonban korántsem olyan egyszerű, sőt akkor sem lehetne bonyolultabb, ha egy forgatókönyvíró tervez
te volna meg az eseményeket. Ebben a történetben ugyanis Chiyo a japán hamupipőke, akibe újra és újra belerúgnak, akit becsapnak és kihasználnak. Hiszen a gésák nem szeretik a vetélytársakat, főképp nem ha ők maguk már öregszenek. Hatsumomo az okija idősebb gésája ott keseríti meg szegény Chiyo életét ahol csak tudja. De mind tudjuk, a szeretet nagy úr, ami mindenen át hajtja a lányt, hogy egyszer elérhessen a szeretett férfihez. Ekkor azonban már nem a kis Chiyo többé, büszkén viseli a hivatásával választott új nevét: Sayuri (Ziyi Zhang: Csúcsformában 2.).Természetesen a történet nem merül ki ennyiben, de kár volna többet elárulni, mert minden egyéb esemény egy-egy sokk a nézőnek, de főképpen az olvasónak, amit minden alkalommal felnagyít a tudat, hogy ez valakivel valóban megtörtént. A férfiak persze kivételt képeznek ez alól, hiszen aligha képesek azonosulni egy gazdag érzelmi világgal rendelkező fiatal lánnyal. Egyébként mindenkinek azt javaslom, hogy előbb a filmet nézze végig, s csak aztán kezdjen olvasni, ellenkező esetben igen sok csalódás fogja érni.
