Simon Pegg és Nick Frost remek párost alkot, erről már a 2004-es Haláli hullák hajnalában is meggyőződhettünk. Pegg mindemellett íróként is közreműködött a filmben, akárcsak a Paul esetében, itt azonban Frost is besegített a szkriptbe.Ennek a koprodukciónak köszönhetően mi nézők megkaptuk az utóbbi évek legszerethetőbb road movie-ját, amit bármikor képes lennék újranézni. A titka pedig egyszerű és -talán sokak meglepetésére szolgál ez, de- nem a humorban keresendő. A Paul ugyanis nem az a földön fetrengős vígjáték, s alapvetően nincs telenyomva alpári humorral -bár azért egy-egy becsúszott; szerencsére-, nem, nem emiatt működik olyan jól.
Sokkal inkább azért nőtt a szívemhez, mert minden egyes karaktere imádni való.
Graeme és Clive, a két angol kocka Amerikába látogat az év -na jó: nekik- legnagyobb eseményére a Comic-Con-ra, ahonnan aztán végigjárják az államok többé-kevésbé ismert és ismeretlen nevezetességeit, persze főképp a sci-fi témára helyezve a hangsúlyt. Aztán egyik pillanatról a másikra megváltozik az életük, amikor belebotlanak Paul-ba, a menekülő földönkívülibe: nem elég, hogy a kormány legjobb ügynökei folyamatosan a nyomukban vannak, minél több időt töltenek el együtt, annál inkább meggyőződnek róla, hogy Paul nem egészen olyan, amilyennek a földönkívüli életformát elsőre elképzelték.
Először is röviden: A Paul jó. Nagyon jó. Mint ahogy a bekezdésben is említettem, legfőképp azért, mert megszerettette a karaktereket pillanatok alatt, legfőképp Paul-t, ami azért lássuk be, nem a legegyszerűbb feladat, lévén egy virtuális szereplőről beszélünk. Apropó Paul: bár nem különösebben kedvelem -és milyen szépen fogalmaztam- Seth Rogen-t, a szinkronmunkánál brillírozik: akinek emiatt esetleg kétségei támadtak volna, nyugodtan elvetheti őket.
Összegzés: Az utóbbi idők egyik meglepetése, bár aki követi a páros munkásságát, az készülhetett a jóra. Ajánlott mozi, minden tekintetben: bár a történet nem kecsegtet vele, én azért bízom egy folytatásban. Engem megvettek kilóra.
