Úgy hiszem nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy velem együtt rengetegen várták J.J. Abrams új moziját. Annak a J.J. Abrams-nek, akinek a nevét rengeteg hallani, holott túlontúl sok minden íróként / rendezőként nem fűződik a nevéhez, igaz két óriási (és egy kevésbé óriási) siker már bőven elég ahhoz, hogy egy átlagos film/sorozat addikt felkapja a fejét e név hallatára. Eme úriember nevéhez köthető ugyanis minden idők talán legjobb sorozata, a Lost, illetőleg az utóbbi évek legkirályabb blockbustere a Star Trek. Megemlíthetném még persze a vegyes érzelmeket kiváltó Fringe-t is, avagy a már sokkal inkább negatív összképpel fogadott Undercovers-t, esetleg a Mission Impossible harmadik epizódját, de ezek külön bejegyzést már nem érnek: Abrams tehát nagy név, de... nagy öregnek azért még koránt sem merném nevezni.
A Super 8 pedig egy észvesztően ügyes kopipaszte, a titka pedig egyszerű: hogy ha lopsz, akkor a legjobbaktól tedd: számtalan hibája ellenére ugyanis -végre- egy igazán szerethető filmet kaptunk, ami -és úgy hiszem nem csak bennem- felidézi a nyolcvanas, kilencvenes évek hangulatát. Le sem lehetne tagadni ugyanis a Kincsvadászok, avagy az E.T utánérzést, de talán nem is akarjuk; lássuk miről is beszélek. (picit spoileresen, de nem vészes)
1979-ben járunk, egy fiktív kisvárosban, Lillian-ban (Ohio). Főhősünk Joe (Joel Courtney), a 13 éves fiú is itt éli mindennapjait, mígnem egy sajnálatos balesetben elveszíti édesanyját és ketten maradnak rendőr édesapjával, s a tragédia rányomja bélyegét nem csak mindkettejük életére, de kapcsolatukra is. Joe -akárcsak a hozzá hasonló ifjoncok,- legtöbb idejét barátaival tölti: ők azonban nem csínytevéseken törik a fejüket, avagy a lányokat hajkurásszák: filmet forgatnak a kissé túlsúlyos, ámde ambíciózus Charles (Riley Griffiths) vezetésével. A kesze-kusza, de aránylag profi zombis film legjobb jelenetéhez azonban éjjel, a vasútállomáson kell felvenniük egy snittet, amihez az egész "stáb" ki is szökik otthonról, s velük tart a csinos Alice (Elle Fanning) is, aki mindenki legnagyobb csodálatára elvállalja a női főszerepet az élőholtas moziban. A vasútállomáson aztán kezdetét veszi az döbbenet: a hatalmas sebességgel beérkező vonat elé ugyanis egy furgon hajt, amitől az egész szerelvény kisiklik, szétszórva különös rakományát és szabadjára engedve valamit. Ettől kezdve pedig a városban megmagyarázhatatlan dolgok kezdődnek, s a katonaság egyre agresszívabb viselkedése bizonyossá teszi a városban élőknek, hogy valami nagyon nincs rendjén. Kikre másokra várhatna tehát a feladat, hogy helyrehozzák a helyrehozhatatlant? Joe és barátai a saját kezükbe veszik az irányítást, hogy kiderítsék: mi okozza a totális felfordulást szeretett városkájukban.
A bő 100 perc hipp-hopp elillant, s bár néztem volna még, az azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy a film leggyengébb pontja talán épp a vége. Ugyanakkor a pozitívumok közül egynek van csupán nagyon nagy súlya: a karaktereknek. Mindegyik hihetetlenül jól elkapott és szerethető: bár nem mindenkire jut sok idő a bandából, azért mindannyian megkapták a maguk perceit; Fanning és Courtney pedig végig brillírozik. Nem tudok -és nem is lehet- viszont szemet hunyni a negatívumok felett sem: egyfelől a történet nem túl eredeti -tudom, elcsépelt indok ez már, de sajnos túl nagy a jelentősége-, itt üt vissza a nagyoktól való lopás: bevált a recept, csak épp már megízleltük egypárszor. Emellett a CGI egy igazi förtelem: amikor a vizuális effektek percei vannak, akkor aztán csőstül jön az áldás -kiemelten borzalmas a vonatbaleset-, ilyen tekintetben óriási csalódás a mozi.
Összegzés: Összességében azonban nem az. Idővel majd simán újranézhető, hiánypótló gyerek-ifjúsági kaland, amikben bár voltak percek amikor úgy éreztem nem tudják a készítők merre billenjen a mérleg nyelve (régi vágású kalandfilm, vagy tinihorror), azért a kellő pillanatban mindig visszataláltak a helyes ösvényre Abrams-ék. Közel sem hibátlan, de élvezetes kalandfilm, ami, bár könnyen megeshet, hogy hamar a feledés homályába vész majd, a nyár egy kellemes és üde színfoltja.
