A második világháború már évtizedek óta igen közkedvelt témája a filmes világnak, kissé ízléstelen szófordulattal élve mondhatnám, hogy szinte megunhatatlan. Bár nézői szemmel mára már lehet, hogy nem igaz ez a megállapítás, -mármint, hogy megunhatatlan-, azért csak felkaptam a fejem a The Way Back hírére anno, hisz Peter Weir rendező munkásságának nagy rajongója vagyok, a direktor pedig az elmúlt húsz évben mindössze öt filmmel szórakoztatott minket. Továbbá a mozi alapjául szolgáló Slawomir Rawicz regény is elegendő okot szolgáltatott a bizakodásra, így hát meglehetősen nagy reményekkel ültem neki a nézésnek és ki merem jelenteni: nem csalódtam. Annak ellenére sem, hogy azért a sava borsát az egésznek az adja, hogy megtörtént eseményeken alapszik; ami viszont nem igaz, mesteri átverés az egész, de ez leszűrhető lenne menet közben is.
A második világháborúban járunk, méghozzá az elején. A németek és a szovjetek testvériesen felosztják maguk közt Lengyelországot, a gyanús elemeket pedig Szibériába küldik, a gulágok nem túl vendégszerető karjaiba; így jár főszereplőnk is, Janusz (Jim Sturgess), akinek feleségét kínozzák addig, míg nem vall szerelme ellen. Janusz azonban nem adja fel: s bár Szibériában a legnagyobb ellenség maga a természet, négy társával együtt megszöknek és nekivágnak a hatalmas útnak: gyalog próbálnak eljutni délre, előbb Mongóliába, majd egész Indiáig.
A film javát a menetelés és a természettel való küszködés teszi ki, olyan képekkel megfűszerezve, hogy a nézőnek akaratlanul is leesik az álla: az operatőri munka egyszerűen kifogástalan. Ahogy a színészi játék is; a hibátlanul összerakott szereplők mindegyike csillagos ötöst érdemel, s a jók közül most csak egy mondat erejéig emelném ki a legjobbakat: Colin Farell végre visszatalált önmagához, Ed Harris pedig non plusz ultra, nagy kedvenc egyébként is.
Az egész film egyébként végig különösen nyomasztó hangulatot áraszt, kicsit a The Road-hoz hasonlítanám, ugyanakkor a rengeteg legyűrt és túlélhetetlennek tűnő akadály ellenére is folyamatosan ott él a remény a menetelőkben, ami egyszerűen izgalmassá teszi a mozit. Sokak szerint túl hosszúra nyújtotta Weir, én épp ellenkezőleg gondolom: szívem szerint még elnéztem volna egy jó darabig. Mély, megható és magával ragadó dráma, ami szomorúan kevés felhajtást kapott, de feltétlen az ajánlott kategóriában a helye.
