Mostanában sem időm sem hangulatom nem volt filmekhez, valahogy kiszorultak az életemből. Munka, meg munka, meg család, meg munka...nincs helye filmnek. Ez valahonnan nagyon ismerős? Hm..már rémlik. Néhány filmben már talán találkoztam hasonló esettel, amikor az élet rászakad a főhősre, egyik kihívás jön a másik után és élete gyökeresen megváltozik. Ilyenkor honnan kérhetünk segítséget? Ki az aki önzetlenül segít nekünk? Család, barátok, szerelmek, önsegítő könyvek, szeánszok és ... a filmek. Én nem szégyellem bevallani, hogy számomra a filmek (egy része) több, puszta szórakozásnál, vagy épp az adott történet/megvalósítás megvitatásánál. Alapvetően hiszek abban, hogy bizonyos filmeknek létjogosultsága van a szellem, az egyén fejlődésében; hogy egy adott helyzetben, szituációban egy filmből kaphatunk választ vagy épp segítséget. Épp emiatt tisztelem a filmeket és igyekszem megtalálni bennük elsősorban a tanító, segítő "szándékot". Egy örök példa erre Al Pacino mindent elsöprő beszéde a Minden héten háborúban - aki látta, tudja mire gondolok, aki nem az nézzen utána, érdemes.
Ennyi talán elég a túlzott szentimentalizmusból és ideje rátérni erre a filmre. Mindazonáltal nem véletlen választottam ezt bevezetőm témájának, ugyanis szorosan kapcsolódik az aktuális alkotáshoz. Rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy filmeket tekintve mindenevő vagyok, ugyanakkor általában az Oscarra jelölt darabok nagy része számomra emészthetetlen; üdítő kivétel volt a Bombák földjén, ami kifejezetten tetszett. Így érthető, ha némi fenntartással ültem le Tom Hooper A király beszéde négyszeres Oscar-díjas filmje elé. Mit keres egymás mellett Mark Darcy és Barbossa kapitány?
A film igaz történeten alapul. VI. György brit király (Colin Firth) - II. Erzsébet királynő apja - bátyja rövid uralkodását követően került a trónra, aligha mondhatni, hogy vidáman. Ugyanis a király gyermekkorától kezdve beszédhibában szenved - súlyosan dadog - ezért folyamatos megaláztatásokat kénytelen elszenvedni. Ám az élet úgy hozza, hogy szembe kell néznie ezen hibájával, fel kell vállalnia ezt is, akárcsak a felelősségteljes posztot. Természetesen mindent megtesz a csorba kiköszörülésére, logopédustól-logopédusig jár, akik a kor valamennyi vívmányát bevetik, azonban mind hasztalan. A teljes kilátástalanság közepette a király felesége (Helena Bonham Carter) - Elizabeth királynő - találkozik egy különc alakkal, aki talán megoldást adhat számukra, ám rögtön látszik, hogy ez nem lesz egyszerű: Lionel Logue (Geoffrey Rush) nem egy átlagos logopédus. Bertie - vagyis a király -, felesége pressziójára elmegy Logue-hoz és megismerkednek. A történet innen válik nagyon izgalmassá és lebilincselővé, egy teljesen más dimenzióba mennek át az események. Ezt leginkább úgy tudnám jellemezni, hogy a "királyok csatája", vagy egy nagyon rossz szóviccel élve, a "Titánok harca". Két rettentően önérzetes, makacs ember csap össze - mentális síkon természetesen -, de szinte láthatóan izzik köztük a levegő. Szó szerint tátott szájjal bámultam azt a magabiztosságot és erőt, ahogy Logue beszélt Bertievel, ahogy irányította és utasította - egyszerre volt pimasz, merész és zseniális. Ne feledjük, egy ismeretlen, jelentéktelen logopédusról van szó, aki úgy parancsol a brit trón tulajdonosának, mintha ő lenne a király és a másik személy az alattvaló. Természetesen a királyt sem kell félteni, olyan mérhetetlen gőggel és uralkodói arroganciával kezeli a helyzetet, hogy néha már tényleg felszisszentem, hogy ez sok lesz. Egyikük sem adja fel, és bár megbántják egymást, mégis küzdenek egymásért és önmagukért: valamit be akarnak bizonyítani a másiknak...vagy inkább önmaguknak? A válasz valahol a kettő között lehet, és ha van valami ésszerű magyarázata annak, hogy ez a film miért ilyen magával ragadó és szinte kézzel fogható, akkor ez az indok valahol itt lapulhat. Úgy a képen, mint saját lelkükben, mert annyira életszerű és emberközeli a történet, hogy miközben nézzük akaratlanul is "magunkévá tesszük" a különböző szituációkat, a szereplőket és érezzük, hogy valahogy, valahonnan ismerős ez az egész és talán választ kaphatunk olyan kérdésekre, amikkel korábban nem tudtunk megbirkózni. Hisz a saját életünk uralkodói mi vagyunk.
