Nehéz egy olyan ellentmondásos városról filmet forgatni, mint New York, az álomgyár mégis tett rá egy kísérletet, a végeredmény pedig egész jó lett. A mozi betudható a négy évvel ezelőtti Párizs, szeretlek! párdarabjának is akár, hiszen sémáját tekintve, ugyanúgy épül fel; 11 rendező, 11 kisfilmje került egy csokorba, amikben a közös pont nem más - a beszédes cím után szerintem könnyedén kitalálható -, mint New York. Amúgy sikerült egész nagy neveket összeverbuválni a filmhez, hiszen a színészek között olyan nagyágyúkkal találkozhatunk, mint Bradley Cooper, Andy Garcia, James Caan, Eli Wallach és még sorolhatnám. A rendezők között pedig Natalie Portman direktori debütálása mellett, megjelenik még Brett Ratner vagy akár Allen Hughes is.Míg a Párizs, szeretlek! esetében különálló darabokat láthattunk a város életéből, melyek mindegyike kerületekre lett szétosztva, itt a rövid epizódok, ha áttetszőlegesen is, de itt-ott összekapcsolódnak, hiszen a szerelem mindegyikben így vagy úgy, de megjelenik. Ám szerencsére az alkotóknak sikerült ügyesen kikerülniük, hogy átessen a film a ló túloldalára, és átalakuljon egy rózsaszín felhőben lebegő öncélú képeslappá. Az arányokat ilyen tekintetben ügyesen adagolták, a rövidfilmeknek pedig azt hiszem, mindegyike megállná külön-külön is a helyét. A baj csak az, hogy egyes történetek mégis anélkül peregnek le, hogy igazán a részévé válnának az egésznek.
A rendezőknek egyetlen nap állt rendelkezésükre, leforgatni epizódjaikat, és szinte mindenki más szemszögből nézte az adott témát. A történetek nagyon különbözőek lettek, attól függetlenül, hogy az adott sorsok kiemelése a nagy tömegből, a nagyváros és a szerelem mindegyikben ott lapul valahol. Találunk köztük ugyanúgy szürreálisabb alkotásokat, mint földhözragadtabb műveket is. Tehát ritmusukat tekintve a New York, I Love You fejezeteinek teljesítménye nagyon hullámzó. A színészek is változóan teljesítenek, de ha mindenképpen ki kellene emelnem valakit, az Shia LaBeouf lenne, akiből ki se néztem eddig, hogy képes ennyire érzékenyen is megformálni egy karaktert.
Sajnos nem volt még alkalmam New York utcáit róni, de innen Európából tekintve, a város egy olyan képet mutat magáról, amit leginkább a nyüzsgés és a folytonos pörgés jellemez. Na már most, ez a fajta rohanás egy az egyben hiányzik a filmből, pedig a néző elvárásait nézve, nehéz elképzelni egy olyan filmet, ami a világ fővárosát tárja elénk a fentebb említett hangyaboly bemutatása nélkül. Ehelyett az alkotók inkább azt választották, hogy egy-egy történetet, egy-egy emberi sorsot emelnek ki a millióból, és azt kapják lencsevégre. Ne értsetek félre, ez nem negatívum, sőt, sokkal inkább pozitívan sült el a film egészét tekintve.
Nehéz lenne eldönteni, hogy melyik tetszett jobban, a jelenleg tárgyalt, vagy a négy évvel ezelőtti párizsi szösszenet. Egy biztos; ahogy a francia verzió, úgy az amerikai is teljesen élvezhető, kellemes mozi élményt nyújt. A végeredmény könnyed és egységes lett, ám ugyanakkor sokszínű is. Egyvalamit én akkor is hiányolok belőle; ez pedig a humor.
