Dolgozol napi 10 órát, vár a bélyegző kártya minden reggel, meg se állsz, el kell viselned az idióta munkatársaid, a hatalommániás főnököd, aztán még talán még egy szabad órát sem tudsz eltölteni a családoddal egy normális hétköznapon.De mi történik ha valaki nem szeretné elviselni a hétköznapok mélységesen szomorú, igazságtalan, bús mindennapjait? Joel Schumacher drámája erre ad nekünk választ. William Foster (Michael Douglas) egy teljesen átlagos családapa, nincs is különösebb célja mikor leveti magáról a társadalmi protokoll szúrós, kényelmetlen gúnyáját, csupán kislányának születésnapjára szeretne időben hazaérni. Dugóba kerül, úgy dönt, hogy gyalogol. Azonban ez közel sem egy szokásos séta lesz..A valódi, gigászi metropoliszok sokszor embertelen helyzeteit bemutató jelenetek igazán életszagúak, az általánosabbak (étterem) szintén, kinek nem fordult már meg a fejében hogy a pultosra borítja a portékáit mert az csillagászati áron méri a selejtjeit, főleg a jövedelméhez képest. Ki nem szidta volna már a gyorséttermeket (bár ez ma már igencsak elcsépelt dolog, legtöbbünk szerintem már tudomást sem vesz arról hogy fújnak rá). Foster úr nem kímél senkit sem, pontosabban nem kíméli azokat, akik rászolgáltak a büntetésre. Ártatlant viszont nem öl. Hogy mennyire jogos az egyszemélyes háborúja, arról lehetne vitatkozni. Sokkal érdekesebb hogy mennyire tudunk azonosulni a főszereplővel. Én teljesen. Ez a film nagyon őszinte, mocskosan adja a szánkba a krumplit, fogyasszuk, vagy hányjuk ki, miénk a döntés.
Nagyon fontos, hogy nem erőltetett a dolog, nem esik túlzásokba, oké, van egy két jelenet ami talán az, de finoman megőrzi a kényes egyensúlyt, ez teljesen hitelessé teszi, el is hisszük amit látunk, nem csak valami utópisztikus posztapokaliptikus bekattanás. Nagyon jól megformáltak a karakterek, a szélsőséges elemek megjelenítése főleg kiemelkedő, újabb és újabb piros pont a film készítőjének. Ha már eleged van, ha már teljesen kész vagy, ha úgy érzed hogy mindent lerombolnál magad körül, mert annyira fáj már ennek a degenerált valaminek a mélabúja, gyorsan nézd meg, felemel, ott tart, majd a földhöz csap, végső igazságként pedig a fejünkbe plántálva, hogy hiába küzdünk, értelmetlen, nem tudunk győzedelmeskedni. Felesleges is erről többet írni, mindenki tisztában van a világunk korcsságaival, a film pedig csak erősíti az eszméinket, robbant. Egyébként nem éreztem elbukásnak a misszióját, mivel nem is harcról volt szó, ahhoz egyenlő ellenfelek kellenek, ez pedig ebben a filmben nem volt meg, hogy is lehetnének egyenlő erők? Pont erről szól az egész, a roppant nagy igazságtalanságról, ami annyira az életünk velejárója, amit folyamatosan el kell viselnünk, kivéve ha mi is Foster urat játszunk, sok sikert hozzá. Mindenesetre az egyik legnagyobb filmdráma, ami valaha is készült, mindenki számára kötelező, tananyag.
