Be kell vallanom két dolgot. Ebben a filmben vannak jó nők, de nincs benne szex. Miután elvettem mindenki kedvét, leírnám azért hogy miért érdemes megnézni. Nick Hornby a forgatókönyvíró (kezdésnek nem rossz), 60-as évek, hippik (nem), beatles (nem), ellenben van itt cselló(?), meg naiv 17-hez közeli kislány (Carey Mulligan, akit egész jól megfiatalítottak, könnyen szerelembe eshetünk a film közben), akinek komoly céljai vannak, menni akar Oxfordba tanulni, tehát tanul mint a robotgép, illetve csinál mást is : titokban francia lemezeket hallgat, Párizsról álmodozik a barátnőivel, álelvont, gagyi könyveket olvas koszos kávézók szűnni nem akaró füstjében. Pepitában. Na jó, ez az utolsó már csak az én agymenésem. Egyszóval dögunalom az élete, egyetlen színfoltja a kelekótya szerencsétlen udvarlója, aztán egyszer csak az égieknek köszönhetően egy roppant illusztris úr viszi haza és beindulnak az események.
Egy csapásra belekóstol valamibe, amiről legtöbbünk csak ábrándozik, vagy nem is gondolunk rá : igen, a nagyvilági élet, amibe olyan könnyen beleszeret(NE) az ember. Mikor nem kell számolgatni hogy mennyit fogyasztasz, mikor szórakozásod határát te szabod meg és nem a pénztárcád.A lány nem érzi magát többé tininek, sőt, nőnek érzi magát, olyan igazinak. Aztán azt veszi észre egy idő után, hogy senkije sincs, és magában didereg az utcán átfagyva. Persze, ez sarkítás, nem így fog történni, csak jól hangzott.
Hozzátenném : ez a film nem egy szomorú történet, nem amolyan erőltetett, tanító jellegű valami, aminek a végén lecsapódik a nagy életigazság. Ebben a filmben tulajdonképpen nincsenek is nagy történések.Ellenben teljesen leköt, hihetetlen jól fel van építve, bár a szerelmi szál szerintem kicsit össze lett csapva, de biztosan csak nekem túl nagyok az igényeim. Az hogy mennyire dráma, az egy jó kérdés, kár is ezt fejtegetni, inkább nézzük meg az utóbbi idők egyik legbájosabb filmjét aminek a titka elég egyszerű : film a naivitásról, film a dolgokról amiért érdemes, amikért érdemes küzdeni.
Egy csapásra belekóstol valamibe, amiről legtöbbünk csak ábrándozik, vagy nem is gondolunk rá : igen, a nagyvilági élet, amibe olyan könnyen beleszeret(NE) az ember. Mikor nem kell számolgatni hogy mennyit fogyasztasz, mikor szórakozásod határát te szabod meg és nem a pénztárcád.A lány nem érzi magát többé tininek, sőt, nőnek érzi magát, olyan igazinak. Aztán azt veszi észre egy idő után, hogy senkije sincs, és magában didereg az utcán átfagyva. Persze, ez sarkítás, nem így fog történni, csak jól hangzott.
Hozzátenném : ez a film nem egy szomorú történet, nem amolyan erőltetett, tanító jellegű valami, aminek a végén lecsapódik a nagy életigazság. Ebben a filmben tulajdonképpen nincsenek is nagy történések.Ellenben teljesen leköt, hihetetlen jól fel van építve, bár a szerelmi szál szerintem kicsit össze lett csapva, de biztosan csak nekem túl nagyok az igényeim. Az hogy mennyire dráma, az egy jó kérdés, kár is ezt fejtegetni, inkább nézzük meg az utóbbi idők egyik legbájosabb filmjét aminek a titka elég egyszerű : film a naivitásról, film a dolgokról amiért érdemes, amikért érdemes küzdeni.
