A western műfaj haldoklik. Tulajdonképpen ezzel nem mondtam semmi eget rengetőt, ezt a kijelentést tényként kezelhetjük, immáron elég régóta. Persze nagy ritkán érkezik egy-egy meglepetés (gondoljunk csak a Börtönvonat Yumaba remekre, tán az volt az utolsó, annak is már négy éve), de ez a puskaporszagra éledező férfilelkeknek vajmi kevés. A félszeművel aztán felcsillant a remény, talán a szűkös időknek egy pillanatra megint vége és kapunk egy igazi keményvonalas vadnyugati kimenőt, igaz persze, hogy a sztori nem most pattant ki a készítők agyából (egy 1969-es John Wayne remake a True Grit), de ennek tulajdonképp nincs jelentősége. Nos, aki már betárazta a hatlövetűt és már hetek óta a garázsban lévő nyereg alatt puhítja a húst, azt egy picit el kell keserítsem, a PG-13 besorolásnak persze már jelzésértékűnek kellett lennie: jóval inkább egy családi-kalandfilm lett ez, mint keményvonalas western.
Viszont iszonyatosan jó (családi-)kalandfilm. Ez pedig -legalábbis engem- bőségesen kárpótol az elvesztett lehetőségért, hisz ebből a stílusból sem vagyunk eleresztve az utóbbi években -már ami a minőségi mozikat illeti persze-. Félre értés ne essék, dráma, lövöldözés és vér van itt is -hogy dögivel, azt azért nem írnám le, de van-, mindezt pedig megkoronázandó, kaptunk egy Jeff Bridges-t, aki... hát nem is tudom milyen dicsőítő jelzőt használjak? Pályája csúcsán van immár jó ideje? Igen. Őszintén szólva egy pillanatra sem lepődnék meg, ha sikerülne neki a duplázás 27.-én, de ne szaladjunk ennyire előre, azok kedvéért, akik a klasszikus John Wayne filmmel esetleg nem találkoztak, lássuk miről is szól nagy vonalakban a True Grit.
Mattie Ross (Hailee Steinfeld) 14 éves kamaszlány, akinek az édesapját orvul megöli a részeges Tom Chaney (Josh Brolin). A hatóság -már amennyire a vadnyugaton ez létezik- nem nagyon tesz semmit annak érdekében, hogy a bűnöst kézre kerítsék, így a lány maga veszi kezébe a dolgokat: határozz fellépésének és taántoríthatatlan természetének köszönhetően addig rágja a fülét a részeges félszemű marsallnak Rooster Cogburn-nek (Jeff Bridges), míg száz dollár fejében a gyilkos után erednek. Hozzájuk csatlakozik a Chaney-t hónapok óta üldöző texas ranger, Laboeuf (Matt Damon), hogy egy kalandokkal és veszélyekkel teli út során, amely az ellenséges indiánok földjére vezet kézre kerítsék a bűnöst -mint később persze kiderül, bűnösöket-.
Mindezt közel két órában, úgy, hogy egyetlen pillanatot sem untam, a film végig lekötött, jó párszor el lehet mosolyodni rajta és nincsen benne egy durvának, illetőleg brutálisnak nevezhető rész sem. Szóval: ahogy mondtam, nem az az igazi kemény vonalas western, de fogadjuk el: azok kora leáldozott.
Jeff Bridges kora viszont nem. Nagyon nem. Egyszerűen lubickolt a szerepben, átalakult, vérprofi módon. A hangja valami eszméletlen, bár megmondom őszintén engem nagyon idegesített eleinte, hogy szinte semmit nem értek abból amit mond, de tíz-húsz perc alatt meg lehet szokni. A szereplőgárda őt leszámítva is perfekt, hibátlanul összeválogatták a szereplőket, Bridges mellett a Mattie-t alakító Hailee Steinfeld mindenképp megérdemel egy hangos ovációt.
Jeff Bridges kora viszont nem. Nagyon nem. Egyszerűen lubickolt a szerepben, átalakult, vérprofi módon. A hangja valami eszméletlen, bár megmondom őszintén engem nagyon idegesített eleinte, hogy szinte semmit nem értek abból amit mond, de tíz-húsz perc alatt meg lehet szokni. A szereplőgárda őt leszámítva is perfekt, hibátlanul összeválogatták a szereplőket, Bridges mellett a Mattie-t alakító Hailee Steinfeld mindenképp megérdemel egy hangos ovációt.
Összegezzünk? Az utóbbi idők egyik legjobb filmje volt, hihetetlen jól szórakoztam, s minden csalódottságomat félre tudtam tenni. Kerek egész volt a mozi, méltó és szép lezárással, ami megkoronázta az együtt töltött majd két óránkat. Bridges megérdemelné a szobrot, persze ne feledjük azt sem, hogy a True Grit kapott jó pár jelölést -szám szerint tízet- bizonyára szoborra is vált belőle párat. Remek szórakozás, kiváló film. Nem nyújtom, nem ragozom, mert felesleges. Nézzétek meg.
