Elérkeztünk a nagy esélyes kitárgyalásához, hisz a papírformának megfelelően tarolt az Arany Glóbuszon, s az Oscart tekintve is a legesélyesebb befutónak tartják A közösségi hálót. Elöljáróban annyit, hogy amennyire jót tett a 127 Hours-nak Boyle, legalább annyira Fincher ennek a filmnek, nem tudom -és soha nem is fogom megtudni-, hogy ha más rendezte volna, most hasonló hangvételű kritikát írhatnék e. Mert bizony összességében ez egy jó film -kár hasonlítgatni, de én azért jó szokásomhoz híven megteszem- bár Fincher nagyágyúival (Hetedik, Harcosok Klubja) természetesen semmilyen téren nem veszi fel a versenyt. Anno amikor az Inception előtt láttam a trailert a moziban, az első gondolatom az volt: oké, de ez kit érdekel? Leköt engem két órában a Facebook alapításának története? A kétségeim elég erősek voltak és azóta sem változtak. Nem, nem érdekel és nem, nem köt le. A film témája mint olyan számomra teljesen érdektelen és -az előítéleteimet félretéve- unalmas volt, hisz annak ellenére, hogy gyakorlatilag az érintettek bevonása nélkül, a valóságtól több helyütt elrugaszkodott szkriptből dolgoztak, semmi különösebben érdekfeszítő nem történik a szűk két órában. Ugyanakkor itt jön a csavar; méghozzá Eisenberg személyében jön el a megváltás: a srác zseniális, s bár meg sem próbálta utánozni Zuckerberget, eszméletlen jó karaktert varázsolt a vászonra, nem lehet sem szeretni, sem utálni, ő csak marad a kissé autista zseni, akinél a pénz sokadlagos, a tudás és az elvek viszont mindenek felett állnak. Úgyszintén ki kell kapnom egy pillanatra Timberlake-et, le a kalappal, egy rossz szavunk nem lehet rá. (Ahogy tulajdonképp senkire, bár engem Andrew Garfield néha idegesített).
Ezzel pedig akkor elérkeztünk egy kis élménybeszámolóhoz. Azt ugyan nem mondanám, hogy hatással volt rám a film és nem is kattog rajta az ember még órákkal a megnézés után is, de minden előzetes félelmem és tartásom ellenére tulajdonképpen nem volt egy perc sem, amit untam volna, Fincher remekül játszik az idősíkokkal, pont a kellő pillanatokban vált a film, így sem a tárgyalásba, sem a visszaemlékezésekbe nem tudunk belefáradni. Mérnöki pontossággal végigvezetett történet, amely végén hiába is várunk lezárást, vagy tanulságot; nincs, hisz nem is lehet. (Ide jöhetne, hogy ezt a történetet az élet írta, de ez persze nem igaz.). Konklúzió? Jó film volt, de semmi maradandót nem adott. Nem fogom még egyszer megnézni, mert nincs miért. Én azért reménykedem, hogy Fincher-től látunk még ennél is sokkal jobbakat.
