Megosztom

Nos, ez nekem anno valamiért kimaradt, persze akkor még (pontosabban már és még) nem feltétlen kaptam fel a fejem Robert Downey Jr. nevére, ami most így öt évvel később, túl egy Sherlock-on, no meg két Vasemberen már nem egészen van így. Hiába no, Hollywoodban nem csak mélyrepülések vannak, akadnak példák nagy feltámadásokra is (Mickey Rourke?).
A Durr durr és Csók annak ellenére, hogy egy kitaposott ösvényen halad, hihetetlen kellemes csalódás -lehetett öt évvel ezelőtt, most azt mondom, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket-. Kicsit amolyan Guy Ritchie megfűszerezve egy fél vödörnyi fekete humorral, s épp csak annyi választja el a kulttá válástól, amennyi ahhoz kell. Roppant szórakoztató mozi, de nem ad annyi újat, hogy számtalanszor megnézd, ellentétben mondjuk a Blöffel.

Harry (Robert Downey Jr.) egy amatőr rabló, akinek balul sül el az egyik akciója, a társát lelövik, rá viszont rámosolyog Fortuna: egy véletlennek köszönhetően megmenekül és hipp-hopp Hollywoodban találja magát, mint felfedezett új színészcsillag. Első szerepében magánnyomozót kell alakítania, s hogy belerázódjon a karakterbe, meleg Perry (Val Kilmer) -a magánhekusok királya- gondjaira bízzák. A közös munka azonban nagyon gyorsan horrorburleszkbe csap át, amikor megjelenik a színen Harry fiatalkori szerelme Harmony (Michelle Monaghan).

(a hölgy egyébként pl innen lehet ismerős)

A mozit egyrészt a jól vezetett történeti szál teszi naggyá, másrészt a hihetetlenül cool párbeszédek (amiket főleg meleg Parry szolgáltat nem kis mennyiségben). Ha azt mondom szupermozi, akkor egy picit túldicsérem, ha pedig délutáni sziesztához ajánlom, akkor lelkiismeret furdalásom támad, annál azért sokkalta jobb mozi ez. A történetről nem véletlen nem írok, a spoiler itt a legkevésbé sem megengedhető, de higgyétek el: megéri. Tessék megnézni.