Elhunyt Végvári Tamás színművész

hétfő, május 17, 2010 Bejegyezte: jangamen

Rövid, súlyos betegség után életének 73. évében elhunyt Végvári Tamás vasárnap - közölte az Örkény István Színház Igazgatósága. A Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész közel negyvenéves pályája során a pécsi Nemzeti, a veszprémi Petőfi, a szegedi Nemzeti, a Thália, a budapesti Nemzeti, a Katona József és az Örkény Színház társulatának tagjaként számtalan gondosan formált, nagy hatású alakítás fűződik nevéhez. Főbb szerepei voltak Shakespeare Hamletjének címszerepe, Csehov: Három nővér című darabjában Prozorov, Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott című művéből a Színész, Tábori György: Mein Kapf című darabjában Herzl, Kusán: Galócza című művéből Galócza, Csehov: Sirály című darabjából Szorin.

Végvári Tamás-t a színházba nem járó, de filmszerető közönség is ismerte, méghozzá szinkronszerepei apropóján, legtöbben Al Pacino magyar hangjaként ismerhették.
(MTI)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...