Megosztom

Az elmúlt évtizedben -főképp a végén- vámpírdömping söpört végig a mozivásznon, majd a televízió képernyőjén, több-kevesebb (de inkább több) sikerrel és változó minőséggel (de inkább a gyenge produktumok voltak jellemzőek). A vámpíros téma ugyanis a horror műfajra oly jellemző gyermekbetegségeknek esik áldozatul a legtöbbször, fogalmazhatnék úgy is, hogy a probléma ugyanaz, csak mindezt egy kisebb szeletben áll módunkban megtapasztalni. Jó horrorfilmet ugyanis jó ha pár évente képes kitermelni a filmvilág, ahogy a vérszívókból is kellett egy pár, mire a néző végre elégedetten dőlhetett hátra: igen, ez most valami, amit érdemes volt végig követnem. Pedig ha egy kicsit tágabb intervallumot nézünk (mondjuk az elmúlt húsz évet), akkor alaposan átnézve a palettát azt tapasztalhatjuk, hogy nem egy nagy rendező nyúlt a témához - és bukott bele. Akinek szükséges, hát álljon itt példának John Carpenter, akitől igazán elvárt lett volna valami zseniális, de a Vampires csak egy közepesre sikeredett. Persze kiváló alkotást is tudok említeni ebből az időszakból (ki az akinek ez ne tetszett volna), ugyanakkor a kilencvenes évek több nívós vámpírfilmet nem adtak az utókornak, az egyetlen még említendő és szót érdemlő az csupán a Penge. (Sorozatból ott a Buffy, ezt talán nem is kell részleteznem) Aztán beköszöntött az új évezred és elkezdtek szállingózni a témát újragondoló alkotások.
Bár még épp kilóg időben, de engedjétek meg nekem ezt a botlást: 1999-ben jött az Angel, bizonyára sokak követték figyelemmel a David Boreanaz által megformált karakter sorsát, mely öt éven keresztül szórakoztatta  a nagyérdeműt. Mindeközben a mozivászonra érkeztek -kronológiai sorrendben-:

• 2000-ben: Dracula 2000, Blood: The Last Vampire, Shadow of the Vampires, Vampire Hunter D: Bloodlust
• 2001-ben: Jesus Christ Vampire Hunter, The Forsaken,
• 2002-ben: Blade 2, Drakula: Pages from a Virgin's Diary, Queen of Damned

Ugyanígy természetesen fel lehetne sorolni a többi évet, de én most nem teszem, hisz nem ez a bejegyzés célja, csupán rá akartam világítani mennyi vámpíros film jött ki az elmúlt tíz évben -amiről tán nem is hallottatok, ahogy jó néhány felett én is elsiklottam-.
Aztán 2003-ban jött, látott, győzött az Underworld, melyet utána még két további résszel toldottak meg (2006 és 2009), persze az első epizód sikerét nem tudták megközelíteni, de simán fogyasztható volt mindegyik. Ugrunk egy picit az időben, 2008-at írunk, jött a Twilight, egy közepes tinifilm, ami hatalmas siker lett, úgyhogy zsinórban jön majd a többi rész, előítélet nélkül merem állítani: a New Moon már a nézhetetlenséget súrolta, a bevétele viszont az egeket, úgyhogy nincs vita, jön az Eclipse (jövőre meg a Breaking Dawn, de ez titok).
Bár a Holdfény sem volt rossz, igazán jó vámpíros sorozatra azonban 2008-ig várni kellett, egész pontosan 2008 szeptember 7.-én volt a "nagy nap", amikor lement a premiere a mindmáig legjobb vérszipojos sorozatnak, ez pedig nem más (dobpergés), mint a True Blood, az HBO saját gyermeke. Egészen más szemszögből közelítette meg a témát, mint az addigi népszerű szériák, amolyan igazi 18+ kategória, ahol voltak részek, amiben több volt a szex, mint minden más. Zseniális, kétségtelen, no persze nem ezért, de ebbe nem megyek bele (True Blood bejegyzés?), mert most nem ekörül kell hogy forogjon a kibeszélő.
Majdnem pontosan egy évre a True Blood bemutatója után (2009 szeptember 10.-én) jött ugyanis a trónkövetelő, a CW csatorna új üdvöskéje, a The Vampire Diaries. A sorozat -későbbi színvonalához képest- rettentően rosszul indított, a pilot egész egyszerűen gyenge volt és több sebből vérzett. Nem mélyítette el a szereplőket, a ködgép effekt egyszerűen ultragáz volt, s ami a legrosszabb, semmivel  nem célzott a fő sztorivonalra, ezáltal elmélyítette azt a baljós sejtést, hogy a sorozat a Twilight sikerét és stílusát akarja meglovagolni (amire azért meglett volna a célközönsége, de azért örülünk hogy nem így lett). Igazi amerikai sorozat lévén bizonyos gyermekbetegségeket az idő múlásával sem sikerült orvosolni (azon gondolom már mindenki túltette magát a Dawson és a haverok óta, hogy minden tini gyönyörű Amerikában), elsősorban a túlságosan kiszámítható tesze-toszáskodásra és a logikátlan erkölcsi mércékre gondolok itt. (gondolom azon is mindenki túltette magát, hogy harminc évesek játszanak középiskolásokat). Mindemellett a mai napig előfordulnak -igaz egyre ritkábban- felesleges mellékszálak, ezt úgy néz ki sikerül kinőnie az íróknak, ahogy a kezdeti üresjáratokat is elfelejthetjük, örömmel tapasztalom, hogy sikerül az epizódok mind a 40-45 percét kitölteni, ha valaki csak most kezd neki, az első párrészben nem ezt fogja tapasztalni. Az állandó bénulásra azért vissza kell kanyarodnom egy mondat erejéig: ez amolyan stílusjegy és tudom, hogy soha, de soha nem fog eltűnni a sorozatból (és a legtöbből), hisz ez egy feszültségkeltő eszköz; engem akkor is kiborít ha egy karakter nem a teljesen nyilvánvaló megoldást eszközöli egy adott problémára, és igen, az utolsó részben is volt ilyen (hangosan ordítasz a tévé előtt, hogy csináld már ba......).
Nagyjából ennyi lenne a negatívum azonban amit fel tudok hozni a TVD ellenében, mellette azonban jóval több minden szól. Egyfelől szórakoztató és -annak aki majd csak most kezdi az első részt hihetetlenül hangzik- kellően bedurvul, úgyhogy újabb piros pont: Twilight elfeledve, jöhetnek a vérszívók -persze nem egy True Blood még mindig-. Sztori. El lett kapva a történet is, persze létezik egy kiváló könyv, amire az írók alapozhattak, mint ahogy szinte mindig, amikor dicsérünk egy scriptet. A történet fő vonalakban: Mystic Falls-ban járunk, egy kisvárosban, ahol a vámpírok régre nyúló történelemmel bírnak, mára azonban eltűntek a kisvárosból. Ide érkeznek meg (vissza) a -vámpír- Salvatore testvérek, az embervértől jó ideje tartózkodó Stefan (Paul Wesley) és a hedonista Damon (Ian Somerhalder). Hogy visszatértüknek mi a célja, az legyen meglepetés, -kár lenne elspoilerezni-, a lényeg az -és higgyetek nekem-, hogy rendesen ki van találva a sztori, cliffhanger-ek a helyükön, egy szó mint száz: élvezet felsőfokon, ami hatványozódik a részek elteltével.
A szereplőkért jár egy újabb pirospont, Paul Wesley tökéletesen hozza a megingathatatlan, mindig nyugodt hősszerelmes vámpírt, ahogy Nina Dobrev is tökéletes választás volt a gyönyörű Elena szerepére. Aki azonban egyszerűen felülmúlhatatlan, az Ian Somerhalder. Egy kicsit az ő saját sorozata ez, hisz a legnagyobb pillanatai mindig neki vannak, -Dexterhez hasonlóan- negatív figura, aki azonban mielőtt túl mélyre süllyedne, mindig tesz valami szerethetőt, amiért elnézel neki minden szemétséget.
A sorozat első évadja szerencsétlen módon kétszer is meg lett "vágva", két hosszabb szünettel is meg kellett birkóznia a fanoknak, annak ellenére, hogy még mindig "csak" a 18. epizódnál tartanak. (akiket érdekel, azoknak mondom: még 4 rész van hátra az első évadból.)
Egy szó mint száz, a True Blood után a második legjobb a témában és bátran merem ajánlani mindenkinek, aki akár a vámpír téma megszállottja (de ők már úgyis nézik rég), akár egy jó kis sorozatra vágynak.

Megjegyzés, ajánló, egyéb ötlet, vélemény, az esetleges spoiler jelölésével nyugodtan jöhet kommentben.