Sam Raimi bizony visszanyúlt a gyökereihez. A borzasztó Pókember 3 után ideje volt már, azt hiszem. A rendező hű maradt önmagához, és a Gonosz Halott trilógiához hasonló anyagot rakott le elénk. A Pokolba Taszítva egy klasszikus módon levezényelt horror, ami számomra teljesen a nyolcvanas éveket idézte.
Christine, banki alkalmazott, aki kétségbeesetten próbál megfelelni főnöke elvárásainak, hogy elnyerje jól megérdemelt jutalmát, egy fizetésemeléssel járó előléptetést. Munkájában, javarészt hitelek megadásáról kell döntenie. Christine, hogy főnöke kedvében járjon, elutasítja egy idős hölgy, Mrs. Ganush hitelkérelmét, mire az igen látványosan (és mellesleg magyarul) megátkozza. Christinenek három napja marad, hogy megszabaduljon az átoktól, különben eljön érte az ördög, hogy elvigye oda, ahonnan többé már nincs visszaút.
Christine, banki alkalmazott, aki kétségbeesetten próbál megfelelni főnöke elvárásainak, hogy elnyerje jól megérdemelt jutalmát, egy fizetésemeléssel járó előléptetést. Munkájában, javarészt hitelek megadásáról kell döntenie. Christine, hogy főnöke kedvében járjon, elutasítja egy idős hölgy, Mrs. Ganush hitelkérelmét, mire az igen látványosan (és mellesleg magyarul) megátkozza. Christinenek három napja marad, hogy megszabaduljon az átoktól, különben eljön érte az ördög, hogy elvigye oda, ahonnan többé már nincs visszaút.
A forgatókönyvet maga Sam Raimi írta testvére Ivan közreműködésével, lényegesen leegyszerűsítve a sztorit, klisékkel teletömve. Persze ez itt nem baj, hisz ez egy régi időket idéző horror mozi, a Raimi tesók groteszk humorával megfűszerezve.
Sok felől hallottam, hogy ezt érdemes megnézni, mert így jó, úgy jó, stb. Lehet, hogy velem van a baj, de én nem látom, mi az, amiért annyira, nagyra értékelik ezt a filmet. Szinte biztos vagyok benne, hogy még egyszer nem fogok neki ülni, és megnézni. Az, hogy a mű kiemelkedik az üres átlagból, az nem ezt a filmet dicséri, hanem inkább a műfaj nagyjainak a hiányosságára hívja fel a figyelmet. Valljuk be, nem sok jó horrort kaptunk mostanság. Legalábbis én így érzem.
A film amúgy tökéletes példa arra, hogyan kell alkalmazni a képi hanghatásokat az erős hangeffektekkel. Itt-ott azért megugrasztja az embert, és az ilyen apróságok miatt lesz jó a film. Mert azért igenis jó, de én például a Sorvadj El!-t inkább megnézném.
A film amúgy tökéletes példa arra, hogyan kell alkalmazni a képi hanghatásokat az erős hangeffektekkel. Itt-ott azért megugrasztja az embert, és az ilyen apróságok miatt lesz jó a film. Mert azért igenis jó, de én például a Sorvadj El!-t inkább megnézném.
