Voltak nagyon jó percei, amik megmentették a totális csődtől. Valahogy így jellemezném röviden a Kocka rendezőjének új filmjét, a Hibridet. Mert az alapötlet -legyen bármennyire is képtelen- jó: adott két tudós, -egy pár-, akik egy gyógyszergyárnak dolgoznak: kereszteznek, DNS-t kevernek, ezáltal új fajokat hoznak létre, amelyek természetesen úton állítják elő a leginkább létfontosságú gyógyszereket. Clive (Adrien Brody) és Elsa (Sarah Polley) azonban egy hirtelen ötlettől vezérelve merész húzásra szánják el magukat: Kereszteznek két fajt, amiből az egyik -és ezzel egy beláthatatlan folyamat veszi kezdetét-: az ember. Létrehoznak valamit, ami intelligens, de képtelen beszélni. Valamit, ami percek alatt napokat öregszik, magányos és kétségbeesett. Valamit, amit bár szinte a gyermeküknek tekintenek: közel sem az. Képesek megbirkózni a hatalmas feladattal?
Nem lényeges. Biztos vagyok benne, hogy a vége után sokan anyázva álltak fel és sétáltak ki a teremből: nem azt mondom, hogy elrontották, azt mondom, hogy nem lett jó (igyekszem maximálisan finoman fogalmazni). Nem spoilerezem el, pedig ég a kezem alatt a billentyűzet, de biztos van aki meg akarja nézni a filmet: nekik azt javaslom, semmilyen kibeszélő oldalon, fórumon ne olvasgassanak róla, mert bele fognak szaladni a poénba. Azoknak, akik már látták, úgy hiszem nem kell részleteznem: sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből, legalábbis más irányba haladni a felétől, mert ez így beteg, csak épp nem a jó értelemben. Túl sok volt a képtelen fordulat, az üres párbeszéd, pedig jóval ígéretesebben indult; aztán megrekedt valahol egy képtelen horror-paródia, és egy sci-fi között, e félúton vergődve a vége főcímig. Kár érte, tényleg kár, mert látszott benne a lehetőség. Így viszont nem merem ajánlani. Senkinek.