1998 a második világháborús filmek kedvelőinek igazi Kánaán volt, hisz a Ryan közlegény megmentése jött, látott és tarolt -megkövezés lesz, én tudom, de nekem nem a kedvencem, véleményem szerint a klisékkel szakítani képtelen film egy nagyon erős közepes csupán- aminek az eredménye az lett, hogy háttérbe szorította minden idők egyik legjobb ilyen témájú alkotását, Terrence Malick filmjét, az Őrület Határán-t. Malick majd húsz év után tért vissza a rendezéshez és valami elképesztőt alkotott. Persze alapjaiban halálra volt ítélve a film a Ryan-hez képest: végre egy világháborús eposz, ami a lényegre fókuszál, teszi ezt karakterorientált történetvezetéssel és kegyetlen higgadtsággal. A lényegre, miszerint az ember értelmetlenül él, hálátlanul cselekszik és kiölt magából majdnem mindent ami széppé tehette az életet -amit ajándékba kapott-. Kérdések -méghozzá időtlen és cseppet sem kellemes kérdések- tömkelegét kapjuk; persze ahogy az várható, mindegyik megválaszolatlan marad, mire a szívfacsaró majd' három óra véget ér, talán, de csak talán, megértjük, hogy mennyire érthetetlen a pusztítás amit az ember, pusztán kedvtelésből, vagy lényegtelen anyagi javakért, eszmékért véghez visz és vitt a történelem során számtalanszor.
"Emlékszem hogyan halt meg az anyám. Aszott és szürke volt az arca. Megkérdeztem tőle, hogy fél e. Rázta a fejét, de én féltem megérinteni a halált ami átölelte. Semmi felemelőt nem találtam abban, hogy megtér Istenhez."
Második világháború, több történet, bár egy század harcát kísérjük figyelemmel, a szkript nem fókuszál kimondottan egy főszereplőre. Aki mégis kiemelt alakja a történetnek, az Witt közlegény (Jim Caviezel). Az ő gondolatain és szavain keresztül érezhetjük át leginkább a háború értelmetlenségét, a megmaradt jóságot és az önfeláldozás csodáját. Nem egy szokványos háborús filmet kaptunk, sokkal inkább egy művészfilm, mely magára az emberi lét kérdésességére próbál választ találni, s teszi mindezt hibátlanul. Nem sok olyan alkotás készült eddig, főképp nem erre -az egyébként oly kedvelt- témakörre épülők közül, amely ennyire emberközeli sikeredett. Nincs meg benne az amerikai felsőbbrendűség. Nincs magyarázat a gyűlöletre. Nincs magyarázat a -túl sokszor gyalázatos- tettekre. Kérdések és reménytelenség, egy -talán nem is létező- jobb világ utáni halványodó remény.
Félre értés ne essék, látványban simán hozz a Ryan színvonalát. Harcban sincs hiány, mint ahogy a képi világ is tökéletesen alkalmazkodik a megfontolt történetvezetéshez. Sztárparádé -persze sokan még azóta magasba ívelő pályájuk kezdetén voltak csupán, mégis kimagasló alakítást nyújtottak-, hisz a teljesség igénye nélkül olyan nevek fordulnak meg kisebb nagyobb szerepben, mint Sean Penn, John Travolta, Nick Nolte, John Cusack, Woody Harrelson, George Clooney, Jared Leto... Minden idők legjobb háborús filmje ez (igen, jobb mint az Apokalipszis Most), amihez azonban szükségeltetik egyfajta szellemi befogadóképesség, aminek hiányában lehet, hogy nem mindenkinek nyeri el a tetszését. Hibátlan.
"Emlékszem hogyan halt meg az anyám. Aszott és szürke volt az arca. Megkérdeztem tőle, hogy fél e. Rázta a fejét, de én féltem megérinteni a halált ami átölelte. Semmi felemelőt nem találtam abban, hogy megtér Istenhez."
Második világháború, több történet, bár egy század harcát kísérjük figyelemmel, a szkript nem fókuszál kimondottan egy főszereplőre. Aki mégis kiemelt alakja a történetnek, az Witt közlegény (Jim Caviezel). Az ő gondolatain és szavain keresztül érezhetjük át leginkább a háború értelmetlenségét, a megmaradt jóságot és az önfeláldozás csodáját. Nem egy szokványos háborús filmet kaptunk, sokkal inkább egy művészfilm, mely magára az emberi lét kérdésességére próbál választ találni, s teszi mindezt hibátlanul. Nem sok olyan alkotás készült eddig, főképp nem erre -az egyébként oly kedvelt- témakörre épülők közül, amely ennyire emberközeli sikeredett. Nincs meg benne az amerikai felsőbbrendűség. Nincs magyarázat a gyűlöletre. Nincs magyarázat a -túl sokszor gyalázatos- tettekre. Kérdések és reménytelenség, egy -talán nem is létező- jobb világ utáni halványodó remény.
