HETI MOZIBEMUTATÓ Kattints és nézd meg mik az eheti újdonságok a mozikban.
DVD MEGJELENÉSEK Kattints és nézd meg mik jelennek meg a héten.
BLU-RAY MEGJELENÉSEK Kattints és nézd meg mik jelennek meg a héten
HOKUM.HU HÍROLDAL Hogy ne maradj le semmiről, látogasd meg naponta többször frissülő híroldalunkat!

Black Swan

Arronofsky zseniális alkotása Natalie Portman kiemelkedő alakításával. Olvasd el kritikánkat!
Black Swan (2010)

Colombiana - Colombiana (2011)

péntek, szeptember 30, 2011 Bejegyezte: Névtelen Comments
Egyelőre nem sikerült megfejtenem, hogyan lehetséges, hogy a bosszúálló filmek sohasem mennek ki a divatból annak ellenére, hogy mind ugyanarra a kaptafára készülnek: valaki megöl, vagy meggyaláz valakit, amin valaki más felhúzza magát, és ezért legyilkol egy csomó embert. Sőt, a végkimenetel is mindig ugyanaz, a bosszú beteljesedik, a rendőrök pedig túl tehetetlenek, vagy túl jószívűek, így az önkényes igazságtevő elmenekül. Ráadásul a szemünkben mindig ez a többszörös gyilkos a hős (már ha a rendező jól végzi a dolgát), akin minden tennivaló végeztével sem látjuk az igazi megkönnyebbülést, hiszen azok, akik miatt "harcolt" már nem támadnak fel. A Colombiana története sem kivétel ez alól a sablon alól, ám kivételessé teszik a jó rendezői megoldások.

Már a Szállító 3 után sejthető volt, hogy Olivier Megaton ért valamicskét a rendezéshez, és ezután a film után abban is biztosak lehetünk, hogy a Luc Bessonnal és Robert Mark Kamennel folytatott közös munkája nem csak egyszeri alkalommal hozott létre valami zseniálisat. A történetnek ugyan ezúttal is vannak kisebb nagyobb hiányosságai, és egyértelműen az újszerű rendezői megoldások álltak továbbra is a középpontban, én mégis nagyon élveztem a filmet. És reményeim szerint a 2013-as megjelenésre tervezett szintén közös munkájuk is lesz ilyen jó.

A történet kidolgozatlanságának ellenére a nem szokványos megoldások lekötötték a figyelmemet. A gyilkolási megoldások ötletesek voltak, bár kevésbé izgalmasak, mint a hasonló filmekben. De azt például nem nagyon értem, hogy a trailerben hangsúlyozott Sose felejtsd el, hogy honnan jöttél-vonal hová tűnt útközben, hiszen ha valóban fontos volna Cataleyának, honnan jött, akkor lemondana a bosszúról a megmaradt családtagjai védelmének érdekében. De nem teszi.

A színészi alakítások csapnivalóak, amit részben az is okozhatott, hogy nincsenek jól megírt, a nézőkhöz közelíthető karakterek a filmben, sőt még a szerelmi szál is harmatgyenge, hiszen képtelen megérinteni az embert. Zoe Saldana egyelőre számomra nem bizonyította vászonra illő színészi tehetségét, Avatar ide, vagy oda, de talán a második részhez összeszedi magát, vagy tanul valami újat/jobbat. Mindent figyelembe véve egyáltalán nem nagy szám a csaj, és szerintem nála szebb nőt is találtak volna a szerepre.

Összességében, csak a rendezői megoldások voltak azok, amik életben tartották a filmet, csak ezek miatt nem álltam fel és sétáltam ki a teremből, így a Colombiana nem is érdemel többet négy pontnál.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Awkward - Kínos (2011-)

szerda, szeptember 28, 2011 Bejegyezte: Névtelen Comments
Az MTV új tinisorozata már nem sikerült olyan rosszra, mint a korábbiak. Sőt határozottan nézhető, főleg ha valaki még mindig a középiskola padjait koptatja. A műfajnak híven a keret továbbra is egy tipikus amerikai gimnázium, népszerű pom-pom lányokkal és kosarasokkal, viszont az abszurditást ezúttal a minimumra szorították vissza, és a dögös vezérszurkolólányt egy elhízott, mindeféle komplexussal küzdő lányra cserélték (Molly Tarlov).

A 15 éves Jenna (Ashley Rickards: Gamer - Játék a végsőkig) elhatározza, hogy ebben a tanévben kilép a szürkeségből és elindul a népszerűség felé. Újra és újra eltervezi az első napját, ahogy szívdöglesztő szerkójában végigsétál a folyosón, miközben minden szem rá szegeződik. A valóság azonban teljesen másképpen alakul, amikor a nyár egyik utolsó hetében egy véletlen baleset miatt vállig begipszelik az egyik karját. A rémálom azonban nem ér véget, hiszen a környezetében mindenki azt hiszi, hogy öngyilkos akart lenni. És őszintén szólva, elnézve ezt a bizonyos jelenetet, ami mellesleg elég jóra sikeredett, én is ezt hinném. Szóval Jenna az első napon, nyakig gipszben, és szuicid hajlamúnak kikiáltva lépi át az iskola küszöbét.

Természetesen a történet nem lehetne teljesen kerek egy szívtipró nélkül, aki a népszerűtlen lány álmai netovábbja. Azonban az írók, ezt a sablont is messzire hajították alapvetően meghatározva ezzel a történet alakulását. Jenna ugyanis még a nyári táborban lefekszik a középiskola kosaras sztárjával, aki - szintén eltérve a szokásostól - szingli. S habár Matty (Beau Mirchoff: Született Feleségek, A negyedik) nem hajlandó felvállalni a lányt a barátai előtt, Jenna a szíve mélyén reménykedik abban, hogy egyszer egy pár lesznek.

És mint minden tinilánynak, Jennának is vannak legjobb barátnői, akik szintén kilógnak az iskola népszerűségi sorából. Tamara (Jilian Rose Reed: Nancy Ül a Fűben) karaktere olyan, mintha egy az egyben a Vad Angyal Lepkécskéjéről koppintották volna, ugyanakkor meg kell hagyni, hogy a csaj alakítása egészen ígéretes, habár ez a szerep elég komolytalan. Ugyanakkor még így is eltörpül mellette a szintén barátnő karaktereként megjelenő Jessica Lu játéka.

Az első széria mindössze 12 részből áll, így csak hetente kerül műsorra, viszont azoknak, akik elkezdenék nézni a sorozatot, szeretném már most letörni a lelkesedését, ugyanis a következő évad valószínűleg csak jövőre kerül majd műsorra az Egyesült Államokban.





...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Terra Nova (2011)

szerda, szeptember 28, 2011 Bejegyezte: Nidria Comments

Eddig, ha Spielberg neve és a dinoszaurusz szó elhangzott egy mondatban, akkor mindenki tudta, hogy csak a Jurassic Parkról folyhat a beszélgetés. Ennek az időnek azonban vége, a Terra Nova nem kisebb fába vágta a fejszéjét, mint hogy leigázza az 1993-as film hatalmas sikerét. Kérdés az, hogy sikerülhet-e neki?

A Terra Nova a sorozatok Avatarjának készült. Legalábbis már a márciusi NFL döntő – a Superbowl – szünetében bemutatkozott, igaz akkor még májusra tervezték az indulást. Ennek ellenére a fél perces teaser ígéretesre, látványosra sikeredett, így hát még akkor sem mondtam le róla, amikor kiderült, hogy fél évet csúszik a pilot epizód. Nagy reményekkel ültem hát le a másfél órás premierhez, hiába.

A történet 2149-ben kezdődik. A Föld a totális kipusztulás szélén áll, a bolygó elsivatagosodott, oxigén már alig van, az eget porfelhő takarja. Itt találkozunk a háromgyermekes Shannon családdal, majd az apát, Jimet rögtön le is tartóztatják, amiért kiderül, hogy megszegték a maximum kétgyermekes születés-szabályzást. Ugrunk is egyet az időben, két évvel később a feleség, Elizabeth segíti férjének menekülését a börtönből, hogy Jim velük tarthasson Terra Nova-ra, a dinoszauruszok korabeli kolóniába. A család a tiszta kezdés reményében választja az új életet, az emberiségnek azonban ez az egyetlen lehetősége. Vagy életben maradnak a dínók mellett, vagy kipusztulnak a kora 22. században.

Az alapötlet tetszetős, az első rész azonban nem hozta meg a várva várt sikert. A karakterek silányak, a párbeszéd az összes klisét ellövi, ami létezik, a cselekmény pedig borzasztó. Ahelyett, hogy a dinoszauruszokra összpontosítana, a hatalmas hüllők csak kevés szerepet kapnak. Helyettük egy, a kolóniából kivált csoport kerül előtérbe, akik szembe mennek a Terra Nova vezetőjével, és elhintik, hogy itt bizony még lesznek rejtélyek. Ebből viszont semmit sem csepegtetnek, pedig akkor talán meghozhatná a nézőknek a kedvet.

A színészek átlagos teljesítményt nyújtanak. A főhőst, Jim Shennont alakító Jason O’Mara-t számos másik sorozatból ismerhetjük (A törvény jogán, A férfi fán terem), így ő biztos pontot jelent a Terra Nova-ban. Azonban a fiát megformáló Landon Liboiron egyszerűen csak pocsék, még akkor sem rezzen meg az arca, amikor három húsevő dínó támad rá. Ugyanolyan fapofával „retteg”, mint amikor megcsodálja a kolóniában lévő új házukat…

De a CGI is hatalmas csalódást nyújt. A dínók csak addig szépek, amíg nem lendülnek akcióba, így a növényevő, nyugis hüllőkön még ellegeltethetjük a szemünket, amikor azonban felbukkannak a ragadozók, szinte ordít a vászon, hogy animált lényeket bámulunk. Egy-két helyen a háttér is nagyon ócskára sikeredett, egyedül a kolónia és az őserdő díszletei korrektek – azokat legalább nem kellett animálniuk.

Összességében a Terra Nova pilot epizódja kisebb kudarcként ér fel az előzetesekhez képest, mégis megmenti a sorozatot a környezet, a dinoszauruszok hangulata és a remény, hogy az évad csak jobb lesz ezek után – és valami hihetetlen jó magyarázatot kapunk például majd arra, hogy hogyan óhajtják kivédeni az emberek azt a jégkorszakot, ami eltörölte a föld színéről az óriási hüllőket. Dínó- és Spielberg-fanatikusoknak ajánlom, valamint azoknak, akik szerették a Falling Skies-t.





...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

The Joneses - Eladó a családom (2009)

szerda, szeptember 21, 2011 Bejegyezte: Névtelen Comments
Az első negyed óra után az embernek akaratlanul is a Truman Show (Jim Carrey) jut eszébe, hiszen a történet során valami nagyon hasonlót él meg a néző. Adott egy középosztálybeli jómódú környék, olyan, ahol minden amerikai élni akar egyszer: hatalmas házak és kertek, golfpályák, elit szépségszalonok és magániskolák. Egy napon ide költözik be a Jones család: Steve, Kate és két tinédzserkorú gyermekük, Jenn és Mick. A lakóközösség köreiben pár nap múltán már is irigyekre találnak, hiszen ők nem csak álmodják a híres amerikai álmot, hanem megélik azt. Menő cuccokban járnak, frissen piacra dobott ketyerékkel szórakoznak és a futószalagról tegnap lekerült autókat vezetnek.

Egy hét sem telik bele, de már minden lakó a Jones családot majmolja, mindenki olyan akar lenni, mint ők. A nők az utcán, mind olyan melegítőben és cipőben akarnak edzeni, amilyenben azt Kate (Demi Moore: Ghost) is teszi; a férfiak mind Steve (David Duchovny: X-akták) golffelszerelésére pályáznak, a lányok a suliban Jenn (Amber Heard: Ananász expressz) sminkcuccaira és ruháira esküsznek, a fiúknak pedig Mick (Ben Hollingsworth) ketyeréire fáj a foguk. Természetesen nem véletlenül, ugyanis ők egyáltalán nem ugyanazon családnak a tagjai, csupán eljátsszák a tökéletes álomcsaládot.

Derrick Brote mindeddig nem csücsült még rendezői székben, de Randy Dinzler író segítségével esélyt kapott valami nagyszerűt alkotni. Sajnos azonban nem élt ezzel a lehetőséggel. A cselekmény alapvetően érdekes etikai kérdéseket boncolgat: meddig mehetnek el a reklámügynökségek a fogyasztók megszerzésében, illetve átverésében; és mennyi mindent tehetnek kockára a fogyasztók az áhított termékek érdekében??

Azonban a sztori nem teljesen jól kidolgozott. Példának okáért van benne néhány romantikus szál, ami egyáltalán nem megy át úgy a nézőknek, ahogy annak lennie kellene, ami persze nem volna baj, ha a sablontól eltérve valami újat kapnánk, de itt nem ez történik. Arról is meg vagyok győződve, hogy a rendezés dobhatott volna még a film hangulatán, és az sem lett volna baj, ha hosszabbra, ugyanakkor minőségileg jobbra sikerült volna. A színészek alakításáról pedig általánosságban elmondható, hogy átlagos, hétköznapi játék extrák nélkül. Az újdonság varázsáért azonban megérdemel egy ötöst, illetve még annyit, hogy megjegyezzem, aki mégis megnézi nem fogja az idejét pazarolni.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Friends with benefits - Barátság extrákkal (2011)

kedd, szeptember 20, 2011 Bejegyezte: Nidria Comments
Will Gluck nevét tavaly megjegyeztük a Könnyű Nőcske rendezőjének kapcsán, idén pedig egy hasonlóan könnyed vígjátékkal, a Barátság extrákkal jelentkezett.

Jamie (Mila Kunis) fejvadász, így munkája során rengeteg emberrel találkozik, köztük Dylannel (Justin Timberlake) is. A két szingli hamar összebarátkozik, mivel azonban hiányzik nekik a szex, úgy döntenek, hogy kölcsönösen kisegítik egymást – minden további bonyodalom nélkül. Épp csak ezt a felállást eddig senki sem tudta hosszútávon fenntartani.

A történet tehát elég egyszerű, és láttuk is már párszor, elég csak az idei Csak szexre kellesz-t említeni. Ott Ashton Kutcher (Pillangóhatás, Két pasi meg egy kicsi) és Natalie Portman (Star Wars, Fekete Hattyú) szórakoztatta a közönséget, több-kevesebb sikerrel. Szerencsére a Barátság extrákkal tele van friss, egyszerű poénokkal, a cselekmény pörgős, egyszer sem lankad el a figyelmünk, így a 109 perc nemhogy soknak, még kevésnek is tűnik. Ezzel szemben mégsem szárnyalja túl elődjét, a Könnyű nőcskét, hiába nyúl a romkomok kigúnyolásához, és a szexjelenetekhez – nem mintha Mila Kunis vagy Timberlake bármi olyat is mutatott volna, amiről eddig fogalmunk sem volt. Timberlake átlagos alakítása csak azt bizonyítja, hogy jobb énekes, mint színész, szerencsére Kunis és a mellékszereplők áthidalják ezt a problémát. Elég csak a Jamie anyját alakító Patricia Clarksonra figyelnünk, aki remekül alakítja a szétszórt, hebehurgya anyukát.

A Barátság extrákkal egy üdítő vígjáték, nem is próbál annál több lenni, és ez a legnagyobb pozitívuma. Kisebb hibái ellenére – kiszámíthatóság, csontig lerágott történet – mindenkinek ajánlom, aki jót akar nevetni.





...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Lost Girl - Elveszett lány (2010-)

vasárnap, szeptember 18, 2011 Bejegyezte: Névtelen Comments
Egy új fantasztikus, természetfeletti sorozat, ami nem is indított olyan rosszul. Legalábbis a nézettség szerint, ami az otthonát jelentő Kanadában okot adott a második évad leforgatására is. Az állandóságtól viszont még nagyon messze áll, hiszen egyelőre sem végleges rendezője, sem pedig végleges írója nincsen. Ennek ellenére az eddigi epizódok nagyon jóra sikerültek.

A sorozat főszereplője Bo (Anna Silk), aki rendelkezik néhány különleges képességgel, azonban ezek, illetve az élete fenntartása emberáldozatokat követel. Évtizedekig vándorolt a nagyvilágban, nehogy szemet szúrjon az embereknek, csupán arra nem gondolt, hogy a saját fajának figyelmét is felkeltheti. A Fae egy olyan szervezet, mely évezredek óta titkosan és zavartalanul működik a hétköznapi emberek világában, a különböző fajok védelmének érdekében. Azonban mikor Bo hullát hagy maga után, az egész földalatti csoport veszélybe kerül, ugyanis a biztos működés alapja az, hogy minden idegen lény tartozik valahová a Fae-n belül, vagyis nem tűrik a kívülállókat. Az alapvető probléma azonban, hogy Bonak fogalma sincs, hogy kicsoda ő, és honnan jött, viszont a szervezet egyes tagjai lehetőséget látnak abban, hogy rendelkezésükre áll egy "törvényen kívüli".

Szerencséjére akadnak, akik a segítségére vannak: a Faen belül Dyson (Kris Holden Ried), azon kívül pedig Kenzi (Ksenia Solo: Fekete Hattyú); és vannak, akik megpróbálják megnehezíteni az életét, mert tartanak az új jövevénytől, például a New York-i Helyszínelők szexi nyomozónőjét alakító Emmanuelle Vaugier. Összességében ígéretes sorozatnak tűnik, ezért én mindenkinek, aki szereti az effajta fantasztikus sorozatokat azt ajánlom, adjon egy esélyt a szériának, és ne mondjon le róla csupán az első epizód miatt, ami még nem tükrözi az első évad minőségét.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

The Event - Az esemény (2010-2011)

hétfő, szeptember 12, 2011 Bejegyezte: Névtelen Comments
Senkit se tévesszen meg a sorozat címe, ugyanis annak semmiféle köze nincs a 2008-as, magyarul azonos című (angolul The Happening) sci-fi thrillerhez. A téma nem mondhatni teljesen új próbálkozásnak, hiszen megtalálni benne néhány nem is olyan régi sorozat kulcsfontosságú elemeit. Akik végignézték a Lostot, vagy megpróbálkoztak az azóta megbukott Flashforward-del, azoknak garantáltan el fogja nyerni a tetszését. Az egyetlen probléma ott van, hogy Amerikában jelenleg a bukáshoz nagyon közel állnak a készítők, amit egyfelől az értetlen nézők (akik felől a Lost is elvérezhetett volna), másfelől a stáb szedett-vedettségének számlájára írok. A 22 epizódból álló első szériában minimum öt rendező működött már közre, ráadásul egyikük sem valami ismert, ugyanis még nem sikerült egyetlen sorozatot sem végigvinniük, ugyanakkor közreműködtek olyan sorozatokban, mint a Mélység fantomja (Jonas Pate, Jeffrey Reiner), a 24 (Milan Cheylov), vagy a New York-i helyszínelők (Norberto Barba). Nagyjából ez a helyzet az írók táborával is, hiszen az egyetlen állandó forgatókönyvíró mellett (Nick Wauters) ki tudja hány másik segédkezett már, ráadásul ő is csak epizód-író volt mindeddig.

A történet egy az 1940-es évek elején lezuhanó gép túlélői köré épül, akiket azóta az amerikai kormány mindenféle társadalomtól elkülönítve fogva tart egy erre kialakított speciális létesítményben. Ennek egyetlen oka a tőlük való félelem, amelyre egyetlen százalék DNS-beli eltérés szolgáltat okot. Azonban az egyetlen fizikai megnyilvánulása ennek az eltérésnek, hogy a fogvatartottak jóval lassabban öregszenek a megszokottnál. 66 év után azonban egy újító szellemű elnök (Blair Underwood: A nagy dobás, Christine kalandjai) tudomást szerez a túlélők létezéséről és tárgyalni kezd a vezetőjükkel, Sophia-val (Laura Innes: Vészhelyzet). Mikor azonban úgy dönt, hogy Sophiaval az oldalán bejelentést tesz a sajtó előtt a csoport létezéséről, egy szélsőséges csoport eltérít egy repülőgépet, azzal a szándékkal, hogy a floridai elnöki rezidenciába való becsapódáskor megölje az elnököt. A becsapódás előtt néhány pillanattal azonban a gép köddé válik, s nem sokkal később Arizonában ér földet a sivatagban.

A történet egy másik szálán megismerhetjük Sean-t (Jason Ritter: A trükk), aki barátnőjével, Leilával (Sarah Roemer: Disturbia) elindul egy romantikus hajóútra, azonban a lánynak a negyedik napon nyoma vész, akár csak minden jelnek, hogy ők ketten valaha is a fedélzetre léptek volna. Sean hajthatatlanul kutatja a lányt, habár eközben lezuhan azzal a bizonyos repülővel és túlél még egy tucatnyi helyzetet, amibe az elnök elleni összeesküvés miatt cseppen. Az egyetlen dolog pedig ami az összes szálat összeköti, a rejtélyes túlélők azon csoportja, akik 1944-ben elég egészségesek voltak ahhoz, hogy elmeneküljenek és elrejtőzzenek.

Az első epizód elég ütősre sikerült, az sem zavart, hogy az esemény ugrál mind időben, mind a szereplők között, hiszen a honnan-hova váltást teljesen egyértelművé tették feliratokkal. A cselekmény eközben nem lanyhul, teljesen leköti az ember figyelmét, s habár sok fontos dolgot megtudhatunk már az első két epizódból, elég megválaszolatlan kérdés marad ahhoz, hogy az ember meg akarja nézni a következő részt is.

Mivel itthon még csak a negyedik rész van műsoron a TV6-on, mindenkit arra buzdítok, hogy hozza be a lemaradását és lásson neki ennek a sorozatnak, és én megígérem, hogy nem fogjátok megbánni. Mi is adna erre okot, mikor a történet nagyszerű, a szereplők jók, az írók és rendezők sokasága pedig nem látszik meg a kész munkán, egy kerek egészet kapunk, amit érdemes is elfogyasztani. Viszont mint mondtam, a folytatás rajtunk is múlik, hiszen az amerikai nézőknek ez a sorozat is túl magasröptűre sikeredett, ugyanakkor az NBC nem hagyja magát, hiszen közösségi portálokon a nézők csatlakozásával és közreműködésével próbálják képernyőn tartani a történetet.





...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Biutiful (2010)

szombat, szeptember 10, 2011 Bejegyezte: jangamen Comments
Alejandro González Iñárritu legújabb filmjét nagy várakozás övezte, nem véletlenül: a rendező nevéhez három emlékezetes film kapcsolódik, melyek közül a legjobban sikerült -véleményem szerint- az általam oly sokat emlegetett Korcs szerelmek, a Bábel, illetőleg a 21 gramm. Iñárritu a Biutiful-ban azonban már megvált írótársától Giullermo Arriaga-tól, a sajátságos képi és hangulati világ azonban szinte semmit sem változott. A Biutiful pedig annak ellenére, hogy küzd bizonyos gyermekbetegségekkel, az utóbbi idők egyik legmeghatározóbb filmélményét adta.
Uxbal (Javier Bardem) Barcelonában éli nehéz mindennapjait: egyedül neveli két kisgyermekét, akiknek az anyja Marambra (Maricel Álvarez) depressziós, alkoholista és lelkileg meglehetősen instabil, hobbiprostituált. Uxbal, hogy megteremtse gyermekei jövőjét és jelenét, illegális bevándorlókat dolgoztat: afrikai menekültekkel árultat kínaikkal megvarratott táskákat. Uxbal azonban jó ember, a lelke mélyéig csak a jó szándék vezérli: a sors azonban kiszámíthatatlan és kegyetlen. Már a történet kvázi elején megtudja, hogy haldoklik, innentől pedig bármennyire is erőlködik, szinte lehetetlen menteni a menthetőt; elérni a célt, hogy úgy távozhasson, hogy biztonságban tudja azokat, akikért bármikor az életét adná: a gyermekeit.

A legnagyobb probléma, hogy szinte minden mellékszereplő jellegtelen és klisés, ezt pedig még Iñárritu sem tudta levetkőztetni. Felejthető karakterek méretes csoportja köszön vissza ránk, akiknek az arcát már a végefőcímkor sem tudnánk felidézni, ez azonban csak amolyan szőrszálhasogatás -de nem hagyható szó nélkül-. A gyerekek, de főképp Maramba karaktere viszont már kigondolt és kidolgozott, ahogy a környezet is: a város mocska, a pénz a nincstelenségben, kvázi egy hatalmas putri tetején való lavírozás meglehetősen romboló hatással bír a nézőre. De mindezt egy pillanat alatt félresöpri Javier Bardem játéka. Annyiszor, annyi színészt/színésznőt dicsértem már, hogy most nem találom a szavakat: hihetetlen amit kihozott a karakterből, a játéka egyszerűen lehengerlő és lélekfacsaró. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy elmorzsoltam egy könnycseppet a végén, pedig erre nem sok film volt képes, legutóbb talán a Forrás. A 140 perces játékidő -köszönhetően Bardem-nek- még inkább rövidnek hat, semmint túlnyújtottnak: a Biutiful egy igazi egyszemélyes lehengerlés, igazi jutalomjáték, de legfőképp nekünk, nézőknek. Kötelező.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Y tu mamá también - Anyádat is! (2001)

csütörtök, szeptember 08, 2011 Bejegyezte: jangamen Comments
Mikor nekiláttam a filmnek, akkor tudatosult bennem -újra, immáron sokadszor-, hogy még mindig adós vagyok a Korcs Szerelmek-kel, de most már ígérem nem kell rá sokat várni. Az apropó pedig természetesen Gael García Bernal, aki mindkét mozi főszereplője, de egyéb hasonlóság is felfedezhető a két mű között, főképp a hangulat és a képi világ terén. Az a hangulat, amely ugyan Mexikó sajátja, de a Biutiful és a Korcs Szerelmek rendezője, Alejandro González Iñárritu magával ránt a spanyol mindennapokba is, erről azonban bővebben majd a Biutiful kritikában, most koncentráljunk az Anyádat is! zsenialitására.
A rendkívül kevés szereplő ellenére Alfonso Cuarón (író-rendezője a filmnek) végig képes volt fenntartani az érdeklődést és a feszültséget, a háttérben lappangó szinte végig ki nem mondott, meg nem tett "titok" miatt.
Két főszereplőnk Julio (Bernal) és Tenoch (Diego Luna), az elválaszthatatlan jó barátok, akik bár ellentétes családi háttérrel rendelkeznek, jóban-rosszban örökké kitartanak egymás mellett és együtt minden hülyeségre képesek, amit csak két fiatal fiú megtehet, legyen szó drogról, hazugságról, szexről, vagy barátnőkről. 
Amikor a barátnők elutaznak Olaszországba, s a fiúk egy összejövetelen találkoznak a Tenoch unokatestvérével boldogtalan házasságban élő Luisa-val (Maribel Verdú), a srácok úgy döntenek, hogy nem hagyják ki a kínálkozó alkalmat: hárman nekivágnak az országútnak, életük kalandjának, hogy eljussanak a tengerpartra. Az utazás során aztán egymással versengve próbálják megszerezni maguknak a lányt, s ebben a "harcban" eltemetett titkok, ellentétek és konfliktusok kerülnek a felszínre, majd a csúcsponton beteljesedik ami valahol mélyen végig ott lapult, kimondatlanul.
Cuarón filmje egyszerre könnyed és nyomasztó, a fordulatok pedig kiszámíthatóak, de legalább annyira mellbevágóak. Kis túlzással ráhúzható ez a mai kor fiataljaira is, ehhez pedig nem kell Mexikóig mennünk. Remek színészi alakítás, profi történetvezetés, gördülékeny párbeszédek. Örök klasszikusnak tán nem mondanám, de mindenképp kötelező látni.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Apollo 18 (2011)

csütörtök, szeptember 08, 2011 Bejegyezte: Nidria Comments

2007, vagyis a Paranormal Activity óta egyre-másra jelennek meg az újabb kézikamerás, ijesztgetős áldokumentumok, közülük viszont csak néhánynak sikerül kitűnnie a sorból. Az Apollo 18 azonban hihetetlen eredményt ért el: eddig közel 9 millió dolláros bevételt produkált a szörnyű tartalom ellenére is.

A történet szerint az Apollo 18 asztronautái eljutottak a Holdra – nem úgy a valóságban, ahol ezt a küldetést a NASA pénzügyi okok és a csekély érdeklődés miatt elvetette –, ott viszont valami olyasmit találtak, ami végleg ellehetetlenítette a későbbi Holdraszállásokat. Először egy üres, orosz űrkompot találnak – amihez grátisz jár egy hulla is –, majd később egy furcsa, pókszerű lény támadja meg a két űrhajóst.

Nehezen hittem volna, hogy a Cowboyok és űrlények után érhet még ekkora csalódás. Az előzetes alapján azt hittem, hogy végre jön egy kárpótlás a Paranormal Activity 2 után, de tévedtem. Az Apollo 18 több sebből is vérzik, ezt pedig a rendező, Gonzalo López-Gallego sehogy sem tudta összefoltozni. Az ugyanis még hagyján, hogy az első fél órában nem történik semmi – ami mégiscsak nagy gond, ha figyelembe vesszük, hogy a film csupán 86 perces –, de akkor már a karaktereket mutatná be ízig-vérig. Ezzel szemben egyiket sem szeretjük meg, nem tudunk kötődni hozzájuk, így pedig a későbbiekben sem fogjuk őket sajnálni.

A java azonban még hátravan. Miután szereplőink, Benjamin Anderson (Warren Christie) és Nathan Walker (Lloyd Owen) sikeresen landolnak a Holdon, megkezdődnek a furcsábbnál-furcsább jelenségek. Megtalálják a halott oroszt, eltűnik a kitűzött zászló, felborul a műholdjuk. Plusz jönnek az Alienből ellopott csikorgó hangok. Nevetséges. Ahogy az is, hogy akárhányszor történik valami – amikor láthatnánk az idegen lényt –, a kamerák vibrálni kezdenek, áramkimaradás zavarja meg a két férfi munkáját, és semmit sem látunk. Csak egy-egy elsuhanó foltot, villanást. Ez pedig kevés. Oké, hogy nem szabad rögtön a film elején lelőni a legérdekesebb elemet, de az sem megoldás, hogy azt csak a végén mutatják meg… pláne, ha kiderül, nem is olyan leleményes a megoldás.

Ez azonban korántsem a vége. Pechünkre két olyan hiba is megjelenik az Apollo 18-ban, ami végképp leírja a filmet. Az egyik a spéci smink/maszk használata, a másik a befejezés. Egyiket sem értem igazán. Előbbi esetében a készítők úgy pakoltak egy elfertőződött sebet az egyik szereplő hasára, hogy tisztán látszott a mű és a valódi bőr találkozása – a mai technológiával ezt bármikor ki lehetett volna javítani –, utóbbi esetében pedig egy óriási logikai hibát láthatunk. Spoilerek nélkül csak annyit mondanék, hogy a befejezés kizárja a felvételek megtalálásának lehetőségét. Márpedig egy áldokumentumnak nem az lenne a lényege, hogy elhitesse, megtalálták azokat a nyamvadt videókat?

Rég láttam ennyire szörnyű filmet. Unalmas, a karakterek silányak, a párbeszédek erőltetettek, a rendezés pocsék, a kivitelezés még rosszabb. Az Apollo 18 megérdemelne egy-két Arany Málna-díjat. Csak azoknak ajánlom, akik nagyon el vannak keseredve.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Twilight - Alkonyat (2008)

csütörtök, szeptember 08, 2011 Bejegyezte: Nidria Comments

Hosszú idő elteltével végre rászántam magam, hogy újranézem az egyik legnépszerűbb romantikus tini filmet, az Alkonyatot. Stephenie Meyer híres regényét és azok adaptációját már rengetegen kivesézték, ráadásul Google barátunk is előszeretettel dobja ki Edward vagy Bella képét, akármit is keresünk, ezzel is tagadhatatlanná váltva a tényt, hogy a csapból is a borostyánszemű vámpírok folynak.

Sejtettem, hogy nehéz dolgom lesz, hisz nemcsak hogy láttam már a filmet, de nagy kedvelője sem vagyok neki. Nem használnám azt a klisét, hogy én még a gyilkos, brutális és vad vámpírok idejében nőttem fel, de azért más elképzeléseim vannak ezekről a misztikus lényekről, mint Meyernek. Emiatt aztán elkerülhetetlen, hogy ne kritikus szemmel kövessem a történetet, már ha az ugyan létezne is.

De ne rohanjunk előre, kezdjük az elején. Alkonyat. Hangzatos címnek, pláne ha az eredeti, angol szót vesszük, ám ezzel még nem mond sokat. Sebaj, ha nem is ismerjük a történetet, de ki akarunk valamit deríteni róla, utánanézünk, hogy mi is ez. És lám! Folytatásai is vannak! Újhold, Napfogyatkozás, Hajnalhasadás… újabb töprengés után akarva-akaratlanul is valamilyen titokzatos, asztrális sztori formálódik a fejemben, ami még izgalmasnak is hangzik. A bökkenő csak az, hogy ennek a történetnek köze sincs semmi ilyesmihez, hiába is megszokott és bevett dolog a címet valamilyen összegzésként használni. Úgy látszik az Alkonyat esetében nem ez volt a cél, hanem a kedvezőbb eladási feltételek. Ugyan ki ne olvasna, kukkantana bele a könyvbe egy ilyen érdekes cím láttán?

De nem csak a negatív dolgokat emelem ki, hiába is tűnik így. A címnek van egy pozitív tulajdonsága is: a betűtípus igazán passzol a filmhez! Kicsit fantasys, kicsit aranyos, de mégsem mond túl sokat.

Bella Swan Forks-ba költözik édesapjához, mivel anyjának új férje baseballjátékos, és az idény miatt városról-városba költöznek. Ezzel kezd a film is, láthatjuk, hogy Bella (Kristen Stewart) milyen kínok közepette hagyja el a meleg és száraz Phoenixet az esős Forks-ért. Halljuk őt minderről beszélni, majd megemlíti az apját is, akit valamilyen bizarr okból a keresztnevén hív… ezt a mai napig nem sikerült még megértenem, pedig tényleg gondolkoztam rajta. Miért hívja valaki az édesapját a nevén? Miért nem csak apuként említi, vagy faterként, netán az öregemként? Furcsa, de úgy tűnik Meyernek ez jött be, vagy talán csak tapasztalatból adta ezeket a szavakat Bella szájába, hisz arról is tudunk, hogy a forksi középiskola első napjait saját élményeinek mintájára írta meg.

Azonban ez is csak újabb kérdéseket vet fel. Valóban elképzelhető, hogy egy olyan karaktert, mint amilyen Bella is, úgy fogadnak a középsuliban, ahogy azt tették a könyvben vagy a filmben? Nehéz elképzelnem, hogy Eric – a suli füle és szeme – valóban odament volna Bellához, ha saját akarata szerint dönthet. Elvégre nézzük csak: Bella ügyetlen, szerény és még félénk is. Épp adott személy lenne ahhoz, akit mindenki elkerül, és akit még csak észre sem vesznek.

A suli átlagdiákjaival a film nemigen foglalkozik. Futólag megismerjük Bella osztálytársait, aztán végül megpillanthatjuk Cullenéket, ami legalább egy kis színt hoz Stewart egyhangú teljesítménye mellett, ám ne dőljünk hátra, lesz még alkalmunk megunni a vámpírokat. Akad hozzá alkalom bőven, jó példa rá a biológia óra, amikor Bella közelebbről is megnézheti Edwardot. Ami itt a legbotrányosabb kép, az a Cullen mögé elhelyezett bagoly, mely kifeszített szárnyaival jóságos, angyali színben szeretné feltüntetni férfi főszereplőnket. Most komolyan... kit akarnak ezzel beetetni? Egyáltalán nem hiteles.

Mondanom sem kell, a párbeszédek elég unalmasra, laposra, személytelenre sikerültek. Edward legalább háromszor mondja el Bellának, hogy nem kellene barátkozniuk, egymás társaságát keresniük, mégis úgy lohol utána, mint a palotapincsi. Magyarázza ezt azzal a későbbiekben, hogy számára Bella vére olyan, mint az ő saját, személyre szabott heroinja, ez pedig egy újabb – immár a sokadik – kérdést veti fel: ezek szerint Edward nem is szerelmes, csak rabja egy függőségnek, amit nem tud kinőni? Következő állítása – miszerint Bella az egyetlen, akinek nem képes olvasni a gondolatait – pedig csak alátámasztja ezt. Mindezekből arra következtettem, hogy Edward két dolog miatt lóghat Bella nyakán: 1. előbb-utóbb csak meg akarja enni Bellát, 2. képességeibe vetett büszkesége nem hagyja, hogy bárki is kivétel legyen az ő hatalma alól. És ha Meyer korrekt módon írta volna meg a történetet – nem pedig kislányos, delejes álmodozásai szerint –, akkor szintén két eshetősége maradt volna: 1. megöli Bellát, és befejezi a sztorit, 2. Edward felveszi a genyó vámpír szerepét, nem jön össze azonnal Bellával, és mindjárt élvezhetőbb lett volna a film is.

A lapos beszélgetések mellett azonban értelmetlen jelenetek is helyet kaptak, ezek többsége pedig nem máshoz, mint Charlie Swanhoz köthetők. Kajálás Bellával az étteremben, otthoni ebéd elköltése, mikor Bella hazaér. Azon töprengtem, vajon miért tették bele ezeket a kétórás moziba, hisz ezzel csak tetőzték az unalmat, ám csak egyetlen dologra tudtam asszociálni: a cél az, hogy lássuk, Bella apja még él, létezik, és néha beszél is a lányával. Ha viszont valóban ezt szerette volna elérni a rendező, Catherine Hardwicke (A lány és a farkas), akkor a lehető legnagyobb bakit vétette, hisz ezekből a képkockákból semmi, de semmi sem derül ki. Elképzelhetetlennek tartom, hogy nem találtak jobb módszert Charlie és Bella kapcsolatának bemutatására, az pedig nem lehet mentség, hogy mindketten ennyire szótlanok…

Vámpírok. Igazából észre sem vennénk a filmben, hogy léteznek, ha Edward ötpercenként egyszer nem említené, hogy mennyire förtelmes dolog annak lenni. Nem elég, hogy állandóan szomjazik, még szörnyeteg is. Hogy miért? Mert úgy csillog, mint egy diszkógömb... Szerencsére azonban igazi vérszívókat is láthatunk a gyilkos trió feltűnésével, de csak akkor, ha kibírunk másfél órát. Ha sikerült? Hát énekeljünk el egy hipp-hipp hurrát, és bő negyed óráig még élvezhetjük is, hogy némi feszültség lépett a színre. Ez azonban felettébb gyorsan elrepül, amikor pedig már azt hinnénk, hogy vége a filmnek, akkor még továbbra is húzzák, húzzák és húzzák újabb 15 percig a stáblista felgördülését.

De hogy ne csak szidjam a mérföldkőként elhíresült filmet – pozitív, vagy negatív töltettel, ki hogy dönti el –, szót kell ejtenem a képi világról. A kétórás alkotást fakó, zöldes-kékes szín kíséri, amitől a hangulat álomszerűvé, drámaivá válik. Szüksége is van rá, mivel a történet kevés ahhoz, hogy saját lábán megálljon. A zene – amit már csak Twilightos zenének könyvelhetünk el – passzol hozzá, bár semmi extrát nem nyújt. És sajnos más pozitívumot már nem is tudok mondani, a színészi alakításokról jobb, ha inkább nem is beszélek. Kristen Stewart végig ugyanazt az arcát mutatja (1 arc, 5 film eddig), Pattison legtöbbször csak nagyokat szenved, ám míg utóbbiról legalább tudjuk, hogy Cedrick Diggoryként megállta a helyét, addig az előbbi nem tud kibújni Bella-bőréből. Új-régi filmjei is épp ugyanilyenek, egyedül talán a Pánikszobában volt szerethető, akkor is csak kislányként.

Stephenie Meyer sutba dobta a vámpírizmus bevett szokásait, és megalkotta saját, kisded álmának világát, a forksi vámpírcsaládot. Ennek ellenére mégis kötelező darabnak tartom az Alkonyatot, nem csak azért, mert manapság hülyének néznek, ha nem ismered, hanem azért is, mert okot ad arra, hogy tovább töprengjük azon, mit is esznek a tinik a csillogó vámpírokon. Reménytelen romantikusoknak ajánlom.





...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Budapest, végállomás - Egy nap (2004 - 2005)

kedd, szeptember 06, 2011 Bejegyezte: jangamen Comments
"Filmjeim egy kicsit naturalisták. Egyszer Robert Capa-t megkérdezték, hogy mitől jó egy fotó. És ő csak annyit mondott: közel kell menni."
                                                                                                      - Pesty László

Rendhagyó poszt, amin sokáig vacilláltam, hogy elkészüljön, vagy ne, több okból kifolyólag. Egyfelől a téma annyira súlyos, hogy megkérdőjelezhető, hogy mennyire illik bele az oldal által alkotott képbe és szokásokba, másfelől olyan erőteljes kettősség lüktet bennem -és úgy hiszem bárkiben, aki egy kicsit is elmélyed a témában-, hogy ismét csak oda lyukadok ki: nem biztos, hogy mindenki szerint elfér ez a fajta kibeszélő a hokumon. 
Egyik szemem ugyanis a filmoldal, másik szemem az ember látómezejével néz, mindkettőnek igyekszem hangot biztosítani, de nem tudom megígérni, hogy a mérleg nyelve ne billenjen esetleg az egyik irányba.

Pesty László neve sokak számára ismerősen csenghet, s bár nem akarnék bele menni a teljes élettörténetébe (akit érdekel, emerre megtalálja), a Pesty Fekete Doboz azonban mindenképp említést érdemel, de úgy általában, szinte mindenre érdemes felkapni a fejünket, ami László keze munkáját dicséri. Számomra legmeghatározóbb azonban kétségtelenül a 2004-es Budapest, végállomás mind közül, ami két általam igen fontosnak és érdekesnek ítélt téma zseniális összefonódásából született: a hajléktalan lét és a drogfüggők élete.

Három, hajléktalan heroinfüggő története ez, három olyan sors vetül elénk a szűk hetvenöt percben, ami torokszorító utóízt hagy maga után, de nem egészen úgy, ahogy várnánk. Három szereplő: Adrienn, Balázs és Laci: három ember és három sors: külön életutak, amik egy ponton összekapcsolódtak és ez a kapocs talán erősebb minden másnál, talán elszakíthatatlan: ez a heroin. A dokumentumfilm nem kecsegtet világmegváltó tanulságokkal és nem ítélkezik: Pesty László nem tett mást, csak ahogy a fenti idézetből megtanulta: közel ment. Együtt rótta az utcát Adriennékkel, ott volt, amikor remegő kézzel végre belőtték magukat, ott volt amikor tucatjára is elhangoztak az erőtlen ígéretek és ott volt, amikor Dr. Zacher Gábor nyílt őszinteséggel beszélt arról, hogy nagy valószínűséggel a halál lesz az egyetlen kiút mindhármuk számára, nem a gyógyulás. A három fiatal pedig beszél és beavat: beavat a titkokba, a pénzszerzésbe, a szexuális életükbe, a családi tragédiákba, s mire lepereg a film, a néző talán még értetlenebbül áll, mint a kezdetekkor: hogy történhet meg, hogy ilyen életrevaló, értelmes (és ez cseppet sem túlzás) fiatal emberek idáig süllyedhetnek? Létezhet ebből kiút, van menekülés, remény egy normális életre?

Pesty László filmje nyomot hagy. Nem túlzás, hisz hetekkel ezelőtt néztem újra, de azóta is napról-napra eszembe jutnak a látottak, elmerengek és elszomorodok. 2005-ben ugyanis a történet folytatódik, s a kíváncsi nézősereg kap egy félválaszt az előbb említett kérdésekre: az Egy nap Balázs utolsó napját követi végig a börtönbe vonulása előtt: az, hogy még többet megtudunk, talán meg is értünk az ő életéből, kicsit remélhetőleg jobban ráébreszt embereket arra, hogy kikről kapjuk el a tekintetünket egy aluljáróban, vagy a vasútállomáson. Nem lehet persze hibáztatni a sorsot, vagy a családot, mert ők mind maguk döntöttek a sorsukról, de akkor is: nem ilyen egyszerű ez.

Mindenkinek látnia kellene: a tízévesnek azért, hogy lásson egy jövőképet, a húszévesnek azért, hogy tudja mi az, amit el kell kerülnie, az idősebbeknek pedig azért, hogy lássák: azok, akiktől undorodva fordulnak el, lehet, hogy belül legalább olyan értékes emberek, mint ők, vagy én. Csak hoztak egy döntést. Egy nagyon rossz döntést. Pesty László pedig közel hozta hozzánk őket, olyannyira, amennyire talán eddig még senki. Sajnos a konklúzió mindenki nyelvén ott van a végére: nekik valószínűleg tényleg ez lesz: Budapest, a végállomás.






...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Underworld Trilogy - Underworld Trilógia

péntek, szeptember 02, 2011 Bejegyezte: ChYga Comments
Mind a farkasemberes, mind a vámpíros művek a horrornak az egyik örök, visszatérő és jelenleg talán legkifizetődőbb al-műfaját képviselik. És bár a két rém az 1910-es évektől riogat a vásznakról, összeeresztésüknek ötletére jó pár évet kellett várnia a zsáner rajongóinak. Ez a Mesék a Kriptából második évadjának utolsó részében történt meg először, melyet az Underworld kísért a mozivászonra több mint tíz évvel később. Persze ez idő alatt regény, illetve képregény formájában már megszületett a kasszarobbantó ötlet, melyekből sorra érkeznek az erősebb, illetve gyengébb filmadaptációk (Van Helsing, Twilight) és sorozatok (True Blood, Being Human, The Vampire Diaries) egyaránt. Alapanyagból pedig nem fog egy hamar kifogyni Hollywood, hiszen még az egyik legnagyobb könyvszéria, Anita Blake kalandjai is hátra vannak (amit ha ügyesen sikerül kivitelezniük, nagyon nagyot robbanhat). Na de kanyarodjunk vissza az első mozifilmhez, ahol a vámpírok és a farkasemberek harca állt a középpontban;

Underworld (2003)

Az emberek közt rejtőzködve, két felsőbbrendű ragadozó faj fejlődött ki. A kifinomult vámpírok és a brutális Lycanok (farkasemberek) között évszázadok óta dúl a titkos háború, mindaddig, míg az egyik faj teljesen el nem pusztul. A nagy harcok közepette egy Vámpír harcos, Selene (Kate Beckinsale) rájön, hogy a Lycanok egy embert akarnak túszul ejteni. Miután a lány megpróbálja megvédeni a fiatal férfit (Scott Speedman), sötét titkok nyomára bukkan, mely mindkét faj számára félelmetes következményeket tartogathat.
Len Wiseman első mozija kimondottan jól sikerült. Nincsenek világmegváltó dialógusok, vagy hatalmas újítások a filmben, de elejétől a végéig képes uralni azt. A színekkel és a lassításokkal is jól bánt, nem érzi az ember erőltetettnek őket, ellentétben kicsit megkésett társával, a Van Helsing-gel.
A színészek közül talán Kate Beckinsale-t és Bill Naughty-t tudnám kiemelni. Előbbit azért mert kellően dögös ahhoz, hogy megdobogtassa a férfinézők szívét, utóbbi pedig szimplán nagyon jó. De a többiekre sem lehet panaszunk, amit kell azt tökéletesen hozzák.
Érdekesség, hogy a filmet alig 30 millió dolláros költségvetéssel hozták tető alá, ami lássuk be egy nyári blockbuster-höz képest azért nem mondható túl soknak. Mégsem érzi a néző a pénz hiányát, sőt, úgy vélem kihozták a maximumot az adott bündzséből (persze ez nagyban köszönhető az olcsó, hazai forgatási helyszíneknek is).
Összességében az Underworld egy jó film, ami erősen veri a Twilight széria darabjait, és az apró logikai bukfencei ellenére – melyekből azért akad bőven -, tökéletesen élvezhető tud maradni.







Underworld: Evolution - Underworld: Evolúció (2006)

Az első rész sikereit látva, várható volt a folytatás, amire mindössze három évet kellett várni. Selene, a számkivetett vámpír meg akarja találni Marcust, a vérszívók királyát, hogy alkut köthessen vele. Michael, a hibrid csatlakozik Selene-hez útja során, miközben kettejük szerelme egyre jobban elmélyülni látszik. Az összecsapások során Selene múltjára is méginkább fény derül, ami fenekestül forgatja fel a lány életét.
A megduplázott költségvetés és a nagyobb stáb ellenére a franchise második darabja nem volt képes megtartani azt a varázst, ami az előző epizódot végig körüllengte. Az akciójelenetek persze most is rendben vannak, de a forgatókönyv már kevésbé. Összecsapott, átgondolatlan és gyenge. Viszont nagy előnye a mozinak, hogy nem akar többnek látszani annál ami, és ez valamennyire képes menteni a helyzeten. Hiszen mindemellett látványos, szórakoztató és pörgős tud maradni a film. A lassításokat és különböző hatásvadász trükköket ezúttal is a megfelelő mértékben használják. És végre kapunk egy mozit, ahol a farkasemberek metamorfózisa nem gagyi. 
A színészek mindent kihoznak karaktereikből, bár ezúttal jóval inkább mondhatóak egydimenziósaknak, mint az előző részben. Kate Backinsale viszont még mindig gyönyörű, és mérföldekkel ráver Lara Croftra.







Underworld: Rise of the Lycans - Underworld: A Vérfarkasok Lázadása (2009)

Ezúttal az alkotók elkalauzolják a nézőt évszázadokkal ezelőttre, amikor még a vámpírok és a Lycanok között nem dúlt háború, sőt egymás mellett éltek. Igaz, itt nem békéről van szó, hiszen a farkasemberek a vérszívók rabszolgáiként tengették mindennapjaikat. Ám egy harcos úgy dönt, harcolni fog a saját és népe szabadságáért, mely egy nagyon hosszú háború kezdetét is jelenti egyben.
A legnagyobb eltérés a széria eddigi darabjaival, hogy a Vérfarkasok Lázadása a két húzónév nélkül indult útjára; Len Wiseman helyére Patrick Tatopoulos, míg Kate Beckinsale helyére Rhona Mitra került. Mindketten tökéletesen megállják a helyüket a franchise-ban. Az ezüst-nitrát töltényeket pedig íjakra cserélték. A sztori most sem tartogat nagy csavarokat a néző számára, de az akciók és azoknak zenei aláfestése kárpótol majdnem mindenért. Még nagy változás az Underworld világában, hogy a harmadik részben abszolút főszerepet élvezhetnek a Lycanok. Aki a vámpírok miatt kíváncsi rá, annak nem is muszáj leülni elé, hiszen néhány agyarvillantáson és röpködésen kívül nem sokat kapunk belőlük. Viszont mindettől függetlenül volt annyira szórakoztató, mint az első rész. A harmadik részt is a hideg színekkel dolgozó képi világ jellemzi, ami különösen jól megy az Underworld univerzumához. Ahogy a Vérfarkasok Lázadása is tökéletesen illeszkedik a többi rész közé. Kíváncsian várom a jövőre mozikba kerülő negyedik részt…




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Summerland - Mindig nyár (2004-2005)

csütörtök, szeptember 01, 2011 Bejegyezte: Névtelen Comments
Ava Gregory (Lori Loughlin: Vén csontok) tipikus karrierista, szingli nő, aki előtt még minden lehetőség adott. Kaliforniában él, sikeres a divatszakmában és senki sem kérdőjelezi meg a tetteit. Egy napon azonban minden a feje tetejére áll, mikor húga és annak férje meghalnak egy áradásban miközben kansasi farmjukat próbálják megmenteni. Ava a halotti toron tudja meg, hogy testvére őt bízta meg három gyermeke gyámságával, amennyiben vele és férjével történik valami. Azonban neki fogalma sincs, mit kellene tennie, nincs saját gyermeke és egyáltalán nem ért a gyerekneveléshez. Szerencsére azonban a lakótársai, és jó barátai, Susannah (Merrin Dungey: Férjek gyöngye), Jay (Ryan Kwanten: True Blood), és Johnny (Shawn Christian: Ármány és Szenvedély) meggyőzik arról, hogy a közös kaliforniai apartmanházban bőven akad hely még három ember számára és megígérik, hogy a nevelésben is segíteni fogják Avat. Azonban a kaliforniai szupernagynéninek még fogalma sincs mi várja ezután.

Három gyerek, három különböző személyiség és korosztály, ezer és ezeregy problémával szakdnak Ava nyakába. A legidősebb Bradin (Jesse McCartney: Greek, a szövetség) épp kamaszodik, és még csak most kezdi felfedezni az ellenkező nem szépségeit és bosszantó tulajdonságait. A húga, Nikki (Kay Panabaker: Hírnév) mindenáron megpróbálja pótolni elvesztett édesanyjukat, közben pedig mindenkivel összerúgja a port, aki nem úgy gyászol, ahogy ő. Eközben a kis Derrick (Nick Benson) szeretne fényt deríteni arra, hogyan küldhet születésnapi ajándékot a mennybe az anyukájának, ezzel azonban veszélybe sodorja önmagát.

Habár a sorozat 2004-es, nagyban idézi a nézők olyan korábbi kedvenceit, mint a Baywatch, vagy a Beverly Hills - 90210, ami nem is olyan meglepő, hiszen utóbbiban néhány szereplő játszott is, mint például az íróként is közreműködő Lori Loughlin. A széria ennek ellenére csak két évadot futott és csak kisebb elismeréseket kapott ez idő alatt. Ennek ellenére a családi drámasorozatokat kedvelők biztosan megszeretik már az első epizód alkalmával. Végül pedig egy érdekesség: a sorozatban szerepet kapott az ekkor még foghíjas Zac Efron is, aki azóta a High School Musical ünnepelt sztárjává vált (a célcsoport körében).

A sorozat 4 pontos, de nem a saját kategóriájához, hanem a mostanság kedvelt sorozattípusokhoz mérten.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...