HETI MOZIBEMUTATÓ Kattints és nézd meg mik az eheti újdonságok a mozikban.
DVD MEGJELENÉSEK Kattints és nézd meg mik jelennek meg a héten.
BLU-RAY MEGJELENÉSEK Kattints és nézd meg mik jelennek meg a héten
HOKUM.HU HÍROLDAL Hogy ne maradj le semmiről, látogasd meg naponta többször frissülő híroldalunkat!

Black Swan

Arronofsky zseniális alkotása Natalie Portman kiemelkedő alakításával. Olvasd el kritikánkat!
Black Swan (2010)

NYEREMÉNYJÁTÉK - ÖTÖDIK forduló [kiemelt]

péntek, április 29, 2011 Bejegyezte: jangamen Comments
Elérkezett az idő egy kis játékra. Az, az egy, aki a végén marad -hisz csak egy maradhat- egy DVD csomaggal lesz gazdagabb. De; sose azt tessék nézni, hisz a játék a lényeg. Játékra fel, tovább gombra pedig tessék kattintani!

A további fordulók kérdéssorait megtalálod az oldalsávban.

Az ötödik forduló kérdéssorához kattints a tovább gombra!


>>> tovább az aktuális kérdéssorhoz >>>




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Flipped - Változó Szerelem (2010)

péntek, április 29, 2011 Bejegyezte: ChYga Comments
Rob Reiner a felemásra sikeredett Bakancslista után az első szerelmek világába kalauzolja el a nézőt, meglepően szórakoztató és szerethető módon. A rendező, fent említett, előző mozijával leginkább az volt a bajom, hogy képtelen volt kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. Ettől függetlenül nem mondanám nagyon rossznak, hiszen még így is a nézhető kategóriába esett, de közel sem érte el a várt színvonalat. És hogy miért hoztam fel a direktor előző munkásságát? Nos, azért, mert a legutóbbi szösszenete, a Változó Szerelem a Bakancslista szöges ellentéte. A látszólag színtelen és sablonos történetből, sikerült egy végtelenül aranyos mozit varázsolnia.

Amikor a mindössze másodikos Juli Baker (Madeline Carroll) először megismerkedik Bryce Loskival (Callan McAuliffe), rögtön beleszeret a fiúba. Bryce azonban nem viszonozza a lány érzelmeit, sőt, mindent megtesz annak érdekében, hogy távol tartsa magától a lányt. Persze a talpraesett Julit ez az apróság nem tudja eltántorítani céljától…

Annyi félresikerült mozi után Reiner ismét visszatalált régi önmagához. Talán az Állj mellém! óta nem jött ki ilyen erős mű a kezei közül, ahol a karakterek ennyire szerethetőek és érdekesek volnának. Mint látjuk, a történet rengeteg klisét kínál fel a készítőknek, ám ezt az alkotók végig, sikeresen elkerülik. 
A film nagyon jól építkezik a romantika, a humor és a dráma elemeiből, mindenbe csak bele-bele kóstolva, mely aztán egy olyan elegyet alkot, aminek köszönhetően a Változó Szerelem odatapaszt maga elé. Pedig közel sem tökéletes, ám mégis annyira bájos, hogy azonnal elfelejtjük minden hibáját.
Ám mindettől függetlenül a film legnagyobb erőssége a két fiatal, egyedien bemutatott kapcsolata; ugyanazt az eseményt egyszer Juli, egyszer pedig Bryce szemszögéből láttatja a rendező, apró lépésekben előre haladva. Ennek a sajátos és őszinte elbeszélésmódnak hála pedig olyan mélységekig jut el a film - anélkül, hogy ezt tudatosan megcélozná -, melyeknek más hasonszőrű mozik még csak a közelébe se érnek.
A zene, és a gyönyörű képek, mind-mind kifogástalanok, ahogy az alakítások is nagyon erősek, különösen Madeline Carroll brillírozik szerepében (igaz, az ő karaktere is messze a legizgalmasabb). Jó lesz rá odafigyelni a későbbiekben, mert biztos vagyok benne, hogy hallunk még felőle!

Összességében, a Változó Szerelem egy nagyon szerethető romantikus-vígjáték, amit nemtől és kortól függetlenül mindenkinek csak ajánlani tudok. Az utóbbi idők egyik legkellemesebb meglepetése.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Thor (2011)

csütörtök, április 28, 2011 Bejegyezte: Péter andrás Comments
A legújabb Marvel-adaptáció hűen folytatja azt az utat, amit a Vasember elkezdett az első részével. Laza és vagány, lezserül felskiccelt, de nem széteső, picit sablonos, mégsem érdektelen, nagyon látványos, de nem buta, a hőst pedig mindvégig esendőként kezelő mozi. Nagyon nagy dolgokra most sem vállalkoztak az alkotók, a hasonszőrű szuperhős-adaptációkhoz hasonlóan, egy eredettörténettel indulnak Thor kalandjai, megágyazva az esetleges folytatásnak, vagy ha másnak nem is, egy szuperhősöket sűrítő akcióorgiának (már forog a Vasembert, Hulkot, Thort és Amerika Kapitányt magába tömörítő szuperhős-csapat, a Bosszúállók filmje is).

Kenneth Branagh neve leginkább Shakespeare-adaptációi révén lehet ismerős (Hamlet, V. Henrik, Ahogy tetszik), mégsem hat furcsán egy szuperhősfilm direktoraként, mivel Thor világa sem áll messze a kosztümös daraboktól. A forrófejű és arrogáns Thor a trón ifjú várományosa, a film elején rettentően nagyot bukik, apja kiátkozza, és megfosztva erejétől a Földre száműzi. Mindezt puszta apai jó szándékból, hogy a fiúból férfi váljon, de kétségünk sem fér hozzá, a játékidő végére benő a feje lágya, és megmenti a világot (vagy világokat).

Minden valamirevaló hősnek akad egy méltó nemezise, Thornak saját testvére, a bátyjára joggal irigykedő Loki, de párosuk eltérően a megszokottól nem fekete-fehér, jó vagy rossz. Loki indíttatásai valahol megértésre találnak a nézőben, leginkább egy félénk kisgyerekéhez hasonlatos, aki testvére árnyékában él, a másság nyomasztó érzésével. Idővel egyre jobban eltorzul, és elragadja a mély sötétség. És ez a színpadiasság jól áll a filmnek. Hogy Thort közelebb hozzák a halandó hétköznapihoz, az északi mondakört leamortizálták egy párhuzamos világra: Asgard lakosai nem istenek, csupán egyek a 9 bolygó népe közül, nem rendelkeznek felettünk, csupán szimbiózisra törekszenek. A misztikus atmoszféra sincs nagyon túlhangsúlyozva, nehezen férne össze a földi hitetlenséggel, ahol csak a tudomány révén jönnek létre csodák (gammasugárzás, radioaktív pókcsípés, génmutáció). A két világ történéseit végig párhuzamosan követjük, így beavatottként Thor gyakran ostobának tűnik. Pedig nem az.

Némileg véletlenszerű analógia, mégis igaz: Thor igazi hibája nem is - a Földön vicces mozzanatokat szülő - hiúsága, hanem a testvérével szembeni jóhiszeműsége, hasonlóan az ugyancsak földön kívüli, piros köpenyeget hordó Supermanhez, aki az emberekben próbál bízni. A sebezhetetlen félisteneket mindig nehéz lehozni a földre. Branaghnak sikerült.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Skyline (2010)

szerda, április 27, 2011 Bejegyezte: jangamen Comments
Nem sokszor hagyok ki filmet a negatív kritikáknak köszönhetően, mert bár adok mások véleményére, jó filmszeretőhöz méltón általában szeretek magam megbizonyosodni az egyes alkotások minőségéről. A Skyline esetében viszont annyi, de annyi lehúzó leírással, hozzászólással találkoztam, hogy egy nagy sóhaj keretében, de lemondtam a megnézéséről, annak ellenére, hogy a stílust kimondottan kedvelem. Aztán teltek a hónapok és véletlen újra elém sodorta a filmet; ezúttal viszont tántoríthatatlan voltam és megnéztem; így, utólag pedig bután meredek magam elé: mire fel ez a hatalmas lehúzás?

Mert a Skyline nem hibátlan, erről szó sincs, én sem állítom, sőt, egy Függetlenség Napja még csak köszönőviszonyban sincs vele, ennek azonban oka van: míg azt 75 millió dollárból forgatták, addig a Skyline ennek töredékéből készült, mindössze 10 millió állt rendelkezésre. (érdekességképp és csak halkan megjegyezném, hogy a Hídember 1,8 milliárd forintba került, ami ennél alig kevesebb). Az, hogy miért az 1996-os sikermozit emlegetem összehasonlítási alapként, annak persze egyszerű az oka: A Skyline kicsit olyan, mint amit a District 9-ból, és az Independence Day-ből gyúrtak volna össze, bár -mint már mondtam- azért ezekkel egy lapon nem emlegethető.

A sztori röviden annyi, hogy van egy baráti társaság (mondom röviden), az egyikük kőgazdag, szülinapos; no az ő -felhőkarcoló tetején lévő- luxuslakásában csapják szét magukat, s hajnalban arra ébrednek, hogy egy vakító kék fény világít be az ablakon. Ez sajna nem az abszint jótékony hatása, hanem az idegenek támadásának kezdete: aki belenéz a kékségbe, azt elragadják magukkal a hívatlan vendégek. Hogy megússzák a biztos halált, a kis csapat bezárkózik, ez azonban nem sokáig védi meg őket; a támadók semmit nem bíznak a véletlenre: tüzetesen átvizsgálnak mindent, így egyre biztosabbnak tűnik: akár maradnak, akár menekülnek, nincs esélyük.

A pénz hiánya két dolgon ront elég sokat a filmben: egyfelől egy elég nagy szeletben a luxuslakást nézegethetjük és a vívódást hallgathatjuk, értelem szerűen ez költségcsökkentő húzás; ami esetleg többeket jobban zavar majd, az a relatíve "nagy" nevek hiánya. Menő sorozatszínészek a "sztárok" ugyanis a Skyline-ban, Donald Faison (Scrubs) mellett David Zayas a másik húzónév a filmben. A történet sablonos és nem is mondanám túl eredetinek, azonban a lezárás is ötletes és ami azért elviszi az egészet a hátán: a vizuális megjelenítésre sem lehet egy rossz szavunk sem. Jó félóra vizuális orgia vár ránk ugyanis, ami azért ellensúlyozza a szobában eltöltött időt. Ugyanakkor a hangulata is bejött, jól átjön a reménytelenség érzése. Az egész film olyan, mintha a világ legerősebb B filmjét néznénk, egynek azonban simán elmegy, talán még kettőnek is. Persze nem állítom, hogy kategóriájában az élmezőnybe tartozik, de aki szereti az idegenek támadnak / popcorn mozikat, azok jól fognak szórakozni. Akik megrögzött sci-fi rajongók, azok viszont lehet jobban teszik h kerülik. Nálam ez egy hatos, bár inkább alulról súrolva.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

The Children - Véres Karácsony (2008)

kedd, április 26, 2011 Bejegyezte: ChYga Comments
Ha jó horrorfilmekről beszélünk, az európai felhozatal lassan előkelőbb helyen áll, mint az amerikai. Míg a tengerentúlon egyre inkább hódít a kommerszebb irány, a hazai vonal képes megmaradni egy valamivel hitelesebb szinten. Elég csak az elmúlt évekből csemegéznünk, és máris összefuthatunk az angol Gyilkos Kilátásokkal, a francia Mártírokkal, vagy a spanyol Árvaházzal. A sort persze lehetne még folytatni, de térjünk rá, a nemsokára nálunk is napvilágot látó, legújabb európai DVD-s trancsírra, a Véres Karácsonyra.

Az angol mű, mely sajnos nem éri el a fent említett produkciók színvonalát, az Árvához és az Omen-filmekhez hasonlóan, a gyerekekkel riogat; A két jó barátságban lévő család együtt próbálja kipihenni az egész évben felgyülemlett stresszt és fáradalmakat karácsonykor. Ám a meghittnek ígérkező pihenést a család(ok) gyermekei hamar rémálommá változtatják, miután a lurkók megbetegszenek és a szülők ellen fordulnak.

A film csak úgy duzzad a kliséhegyektől. Már rögtön a helyszín (főúttól messze eső ház) ismerős lehet más filmekből, de ez csak egy dolog. Ezekbe nem nagyon szeretnék belemenni, mert találunk belőlük eleget. Meg aztán ki vagyok én, hogy csak úgy elvegyem azt az örömöt a nézőtől, hogy ő maga fedezze fel, más filmek bizonyos jeleneteit?
A színészek tűrhetőek, bár egy ilyen kaliberű mű esetében szerintem ez annyira nem számottevő dolog. Viszont kiemelném a kölyköket, akik nagyon hitelesen hozzák, amit kell. Ők, a film egyik nagy erőssége. A másik a vágás. Ez szerintem nagyon fontos egy horrorfilmnél, és itt nem igazán lehet rá panaszunk. A képi világ is kimondottan tetszett, ahogy a sötét és világos színek (hó vs. vér) kontrasztban álltak egymással.
Viszont nagyon lehúzza az egészet a film első fele, amit én nagyon elnyújtottnak találtam. Nyilván ezzel is célja volt a rendezőnek (megismerni a szereplőket, azonosulni a karakterekkel, stb.), de szerintem meg lehetett volna ezt oldani tömörebben is. A logikai bukfencek (törött lábbal autót vezetni, stb.) megint csak gyengítik az amúgy sem túl erős képet.
Amúgy nem lenne a Véres Karácsony egy rossz film, csak a sok, bosszantó apróság lehúzza. Az Árvánál kicsit gyengébb, az Omennél viszont kicsit jobb. Ezért is nehéz szívvel, de megadom neki a 6-ost… a nagyon gyenge 6-ost.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Ajeossi - The Man from Nowhere (2010)

hétfő, április 25, 2011 Bejegyezte: Negro69 Comments
Úgy vélem senkinek sem kell bemutatni az Ázsiai filmművészetet. Biztos vagyok benne mindenki találkozott velük, valamilyen formában és többségünknek megvannak a maguk kedvencei ezek közt a filmek között. Beszéljünk akár horror, akár akció, vagy csak a sajátos anime rajzfilmekről, és még hosszan sorolhatnám. Most elsősorban az akciófilmekre korlátoznám írásom, lévén egy újabb kimagaslóan remek mozira sikerült rátalálnom. Az egyik személyes nagy kedvencem az 1989-es John Woo rendezte Killer, melynek főbb szerepét az akkor még nem túlismert Chow Yun-Fat játszotta, de említhetném még a Szigorúan Piszkos Ügyek trilógiát is, amely szintén zseniális film volt (később amúgy ez szolgált alapjául a Martin Scorsese Téglájának is).
Ezek tipikusan azok a filmek melyeket az ember bármikor szívesen elővesz. Mindenesetre nem rég sikerült egy szintén zseniális és színvonalas akciófilmbe botlanom. Jelen esetben a Koreaiak mutatták meg, hogyan is lehet jó akció filmet csinálni. A mű sok elődjét eszembe jutatta, vehetjük a megtorló féle ex-ügynökös vonalat, vagy a nyomozós és embercsempészes rész, nem beszélve a késpárbajokról nálam kicsit Taken-es után érzetet eredményezett. Mégis úgy tették mindezt, hogy az abszolút nem vált a film rovására, sőt, egy kimondottan színvonalas film lett a végeredmény. Az átlag megszokott akciófilmeknél talán kicsivel véresebb, de mégse esik át a ló túloldalára. Így csak egy szóval jellemezném: kihagyhatatlan. Az akciófilmek kedvelői biztos értékelni fogják.

A történet, nem túlkomplikált, de a kivitelezés vitathatatlanul zseniális. Adott egy visszavonul különleges ügynök, aki egy merénylet során elvesztette a családját és ő is csak épp, hogy életben maradt, így most visszavonultan egy kis zálogházat üzemeltet. A szomszédja egy drogfüggő nő, aki meglehetősen rossz körülmények között neveli a 10 év körüli kislányát, (aki gyakran lopásból egészíti ki a zsebpénzét). A megkeseredett ügynök szép lassan barátságot köt a kislánnyal, azonban mikor annak anyát elintézik, és a kislányt elrabolják, tovább már ő sem tűrhet. Elkezdi szép aprólékosan felgöngyölíteni a szálakat, csak hogy megtalálja a lányt, és még az sem állhatja útját, hogy a szálak az alvilág legveszélyesebb alakjain keresztül vezetnek.

Ami garantált; izgalmas akció jelenetek, sok vér és nem utolsó sorban zseniálisan kivitelezett késpárbajok. Szóval, ha valaki egy jó kis akciófilmre vágyik, annak ez egy kötelező darab. Igazi élvezet látni, hogy mit tudnak néha még kihozni a műfajból, nagyon remélem, láthatunk majd még hasonlóan színvonalas akciómozikat.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Rio 3D (2011)

vasárnap, április 24, 2011 Bejegyezte: jangamen Comments
Na most az van, hogy ez úgy bejött. Ezért, bár próbálnék objektív maradni, nem könnyű, mert persze belekötni valót lehet találni itt is, csak nem szívesen keresgélem. A sablondarabkákból felépített történet mellé ugyanis egy hihetetlen bájos és szeretni való tálalást kaptam, ami az esetleges hiányosságokat simán feledtetni tudta. Akinek pedig ez nem elég, annak még mindig ott a 3D, ami végig jól működik, a készítők rendesen telenyomták effektekkel az egész mesét. Mert ez egy mese, mégpedig a félórával (órával) előre sikító tanulsággal, de talán pont ezért is működik olyan jól az egész, mert egy jól kitaposott ösvényed halad a mozi az elejétől a végéig, amit a karakterek és a helyzetkomikumok tesznek igazán élvezhetővé.
Azúr, a gyönyörű papagáj, fajtájának utolsó hím példánya. Hogy megmentsék őket a kihalástól, nincs más tennivaló, mint összeereszteni a leányzóval, és a problémát már pipálhatjuk is. A bibi az, hogy Azúr Minnesotában éli a házi kedvencek irigylésre méltó életét, elválaszthatatlanul gazdájától és legjobb barátjától, Lindától, míg Csili, a fent említett leányzó azonban Rioban várja őt -persze dehogy várja-, ahová Azúr megérkezve élete kalandjába keveredik. Rádöbben, hogy egy madár jó ha repül, ha vannak barátai -olyanok, akik szintén repülnek- és bár Linda iránti szeretete mit sem változik, szép lassan őt is elkapja a rioi hangulat, és megszállja a rég nem érzett honvágy: egy papagájnak ott kell élnie, ahová született.
A bevezető sorocskákból és az összefoglalókból nem tudom mennyire jött le, de a Rio az a mese, amire nem hogy egész nyugodtan be lehet ülni gyerkőcökkel, de sokkal inkább nekik készült, mint az utóbbi évek animációs filmjeinek nagy része. Ennek ellenére ügyesen becsempészték a felnőtteknek szóló poénokat, de itt most ezekből volt jóval kevesebb. Mindemellett teljes lelkesedéssel tudtam nézni, többször hangosan felnevetni és meghatódni. Tetszett na.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Scream 4 - Sikoly 4 (2011)

szombat, április 23, 2011 Bejegyezte: Negro69 Comments
Mindig is nagy rajongója voltam a Sikoly-szériának, így nem kevés várakozással álltam az új rész bemutatója előtt, igaz a legutóbbi Wes Craven alkotásnak sikerült eléggé „megijesztenie”. Azonban a film megtekintése után ki merném jelenteni, hogy amilyen rosszra sikeredett a legutóbbi próbálkozás a My Soul to Take, a Sikoly soron következő része épp annyira lett egy jó és ütős folytatás. Továbbá a film kritikailag is meglehetősen jól szerepelt majd minden fronton, igaz, sajnos ahogy az várható is volt, nálunk gyorsan meg is bukott, köszönhetően a 18-as korhatár besorolásnak (mondjuk nemzetközi porondon sem sok helyen kapott ennél alacsonyabbat). A magas besorolásnak hála, ahogy az lenni szokott, a filmet nem is forgalmazták túl nagy kópia számmal, így csak pár vidéki mozinak volt lehetősége bemutatni, elsősorban a Pestiek örülhettek, mert nagyrészt csak a fővárosban került a film bemutatásra.

A forgatókönyvet többek között az előző részek szerzője Kevin Williamson jegyzi, míg a rendezés megmaradt Wes Craven kezében. Az eddigi részekben megismert főbb szereplők is visszatérnek, így Neve Campbell, Coutney Cox, valamint David Arquette is. Mint azt már megszokhattuk, kapunk pár beugró színészt is. Az első filmben például megjelent egy rövidebb szerep erejéig Drew Barrymore, majd a következőben Sarah Michelle Gellar, A harmadik részben Kevin Smith és Jason Mewes, alias Jay és Néma Bob, de hosszan tudnánk még sorolna a felbukkanó neveket. Ilyen nevek természetesen az aktuális 4. részből sem maradhattak ki, így majd feltűnik egy rövid jelenet erejéig Anna Paquin, vagy Kristen Bell is.

A 11 év elteltével megjelenő negyedik rész jelentős pozitívuma, hogy sikerült végig fenntartani a Sikoly filmekre oly jellemző kritikus hangot. Ezúttal a remake-ek, a rebootok, valamint az elcsépelt folytatások nyújtottak alapot a filmhez (nem is keveset), melynek sikerült is nagyon jól és találóan ferde tükröt állítani nekik. Példának okán, a film elején hamar kiderül, hogy a filmbeli Sikoly-széria, a Döfés, már hét részesre duzzadt, egyébként ezek a jelenetek szerintem az egyik legszórakoztatóbb pillanatai a negyedik résznek;  
„…az ötödik, időutazós rész volt messze a legrosszabb!”.
Másik apropó, hogy a filmet megtekintve végig kísért egy kis nosztalgia, sokszor mintha az első film elevenedett volna meg a vásznon, és ezek mellett mégis képes volt önálló maradni és természetesen a végén jól meglepni a nézőt, hogy mégis kit is rejt a Ghostface álarc.

A történet fonalát valamikor az utolsó részt követően vesszük fel; Sidney befutott könyvíró lesz, aki haza érkezik Woodsboroba, dedikálás sorozata egyik állomásaként. Gale Weathers-Riley áttért a kisvárosi létre, amolyan visszavonult könyvíróként. Míg mostanra férje Dewey, már Sheriff pozícióban domborít (nem túl biztató tény...). Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a városban újra feltűnik a Ghostface maszkja mögé bújó gyilkos, hogy kicsit csökkentse a szereplőgárdát.
Ezúttal a főbb szerepekben megjelenik Emma Roberts, Hayden Panettiere és Rory Culkin is. Végezetül, pedig annyit elárulok nem a majom lesz a gyilkos, ahogy azt Kevin Smith elképzelte, majd talán valamelyik Döfés folytatásban, mondjuk kilencediknek esetleg belefér.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Scream Trilogy - Sikoly Trilógia (1996-2000)

szombat, április 23, 2011 Bejegyezte: Negro69 Comments
Mivel megérkezett hozzánk is a zsáneren belül, kult szerepet beöltő Sikoly széria negyedik része, úgy gondolom megérett az előző három epizódról egy rövid áttekintés:

Scream - Sikoly (1996)

„What's your favorite scary movie?”

A tini horror új-hullám első éllovasa, amit megjelenését követően sorra követtek a hasonszőrű társai, melyek azonban többnyire nem tudták elérni a kívánt színvonalat. A film nagy erőssége, hogy a szereplők ismerik a horror filmeket, láttak nem is egyet közülük és tudják mi a bevett sablon egy kaszabolós horror filmben. Ezeket a sablonokat rendre fel is emlegetik, hogy aztán, annak rendje módja szerint ők is csúnyán belehaljanak elődjeik hibáiba. Természetesen itt alakulnak ki a következő részek főbb szereplői is.
A történet középpontjában egy sikerhajhász riporter, azaz Gale Weathers (Courtney Cox), a helyi „szuperzsaru” Dewey (David Arquette) és az anyja halála után meglehetősen zárkózott iskolás lány, Sidney (Neve Campbell) áll, a városban pedig egy sorozat gyilkos kezdi szedni áldozatait.
Mint azt már említettem, a sikoly széria nagyban épített a horror filmek szabályrendszerére, melyet itt a film geek Randy prezentál (1, semmi sex 2, semmi alkohol, semmi drog, 3, és soha nem mond, hogy visszatérek, mert tuti nem fogsz…). Ezek fényében kapunk egy sablonok alapján, de mégis egyedien felépített horror filmet.







Scream 2 - Sikoly 2 (1997)

„The entire horror genre was destroyed by sequels.”

Egy évvel az első rész sikere után, ahogy az lenni szokott meg is érkezett a folytatás, amiből az is kiderül, hogy a horror műfajt a folytatások tették tönkre. Ennek tudatában már csak az a kérdés, hogy a trendnek megfelelően sikeredett, ilyen gyengére vagy csak ennyire futotta. Mindenesetre számomra ez minősül a széria leggyengébb láncszemének.
A történet fonalát nem sokkal az első rész eseményei után vesszük fel. Sidney és Randy főiskolára jár, Gale Weathers regénye a Woodsboro-i eseményekről hatalmas siker lett, és a riporternőt egyből a csúcsra is repítette. A könyvéből készült film, a döfés éppen csak bekerül a mozikba, mikor is újabb gyilkosságok veszik kezdetüket. Megjelenik egy másolós gyilkos, akinek a Woodsboro-i gyilkosságok nyújtanak alapot. Életbe lépnek a folytatásokra jellemző szabályok, ismételten csak Randy tolmácsolásában (1, még több hulla 2, több vér, trancsirpancs…). Amolyan nem túl nagy segítségként felbukkan az első részből megismert Dewey is ezúttal sérülten és visszavonultan, de ugyanolyan ügyefogyottan, mint azt már megszokhattuk tőle. Továbbá szerepet kap az első rész alapján tévesen megvádolt Cotton Weary (pályája elején járó Liev Schreiber alakításában) is, aki a hírnevét igyekszik vissza állítani. Bonusznak pedig találkozhatunk Sarah Michelle Gellar-rel, Joshua Jackson-nal, Timothy Olyphant-tel és Jerry O’Conell-lel is.







Scream 3 - Sikoly 3 (2000)

„The Ultimate Scream”

A nem túl sikeresnek mondható második epizód után, már három évet kellett várnunk, hogy a Sikoly trilógiává bővüljön. A főbb szereplők természetesen megmaradtak. A történet ezúttal átkerült a Döfés 3 forgatási helyszínére, ahol egy gyilkos kezdi eltüntetni a film főbb szereplőit, szigorúan a forgatókönyv alapján. Természetesen, mint minden résznek, a trilógiáknak is megvannak a maguk szabályai, ezúttal is Randy tolmácsolásában (1, a gyilkos természetfeletti erőkkel bír 2, bárki meghalhat, a főszereplő is 3, felejtsd el, a múltat, semmi sem valódi, amit eddig annak hittél).
A filmmel kapcsolatban nekem volt egy olyan érzésem, mint a Rémálom az Elm utcában 7. részét nézném, itt is előszeretettel játszott el Wes Craven a film a filmben trükkjével, azonban ennek a folytatásnak sem sikerült megütnie az első rész színvonalát. Itt az előző részhez képest kevesebb utólag ismertebb nevet kapunk, a leginkább említésre méltó beugró, talán Kevin Smith és Jason Mewes páros, aki Jay és Néma Bob-ként egy mondat erejéig megjelennek és beszólnak Gale Weathersnek. Kis apropó, hogy a Jay és Néma Bob visszavágban láthatjuk a Sikoly negyedik részének forgatását is.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Sunshine - Napfény (2007)

péntek, április 22, 2011 Bejegyezte: jangamen Comments
A jó horror ritka, mint a fehér holló. A jó sci-fi, főképp a jó "űrhajós" sci-fi szintúgy nagyon ritka. A kettő ötvözete pedig valami olyan kuriózum, amibe az ember csak néhány évente botlik bele, de ha évtizedet írtam volna, talán azzal se lőttem volna túlzottan fölé. A méltán híres Alien, az 1997-es Event Horizon mellett a Sunshine az egyik -ha nem A- kedvencem ebben a stílusban, holott korántsem annyira félelmetes, mint az első kettő. Csak... más. Mert érződik rajta egy mester keze nyoma. Őt pedig úgy hívják, hogy Danny Boyle. Boyle vitathatatlanul korunk egyik kiemelkedő direktora, akinek olyan alkotások kerültek ki a kezei közül, amik egyenként is mérföldkőnek számítanak, gondoljunk csak a Trainspottingra, vagy a Gettómilliomosra, de a sor könnyedén folytatható lenne.

A 2002-es 28 nappal később után öt évvel Boyle visszahajózott a sötétebb vizek felé és újra egy nyomasztóbb hangulatú mozival jelentkezett. Bár a Sunshine nem kifejezetten horror, de a remek hangulatteremtés és az iszonyatosan hangulatos -egyértelműen mozivászon után kiáltó- látványvilágának köszönhetően meglehetősen nyomasztó film, s szerencsére nem alkalmazza a hirtelen ijesztgetés olcsó eszközét, hanem szép lassan kúszik bőrünk alá a hangulat.

Látványvilág. Nem csak azért nagybetűvel, mert mondat elején áll, hanem azért, mert ehhez hasonlót ritkán látni, minőségibb megoldásra pedig nem sok példát tudnék felsorolni. Az egész -nem tudok jobb szót- gyönyörű. Emellett a forgatókönyv is kidolgozott, bár hozzáértők azért gyanítom igen könnyen találnák hibát az alapötletben: 2057, a Nap kihűlőben, elindul hát egy maroknyi csapat egy óriási űrhajóval, no meg egy még nagyobb bombával, hogy újraindítsák szeretett csillagunkat. A baj azonban beüt, s hogy mentsék a menthetőt, meg kell állniuk az elődjük hajójánál, ami tisztázatlan körülmények közt tűnt el évekkel korábban, most azonban felbukkant a semmiből.
A történetről ennyit és ne tovább, a részletek felfedezését meghagynám filmélménynek, kár lenne elspoilerezni. Én magam nem vagyok nagy űr fanatikus -már ami a filmeket illeti-, a Sunshine mégis meg tudott fogni és hatott rám annyira, hogy időnként újra és újra elővegyem. Ha valamiért esetleg eddig kimaradt volna, adj neki egy próbát. Ígérem, nem bánod meg.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Blue Valentine (2010)

kedd, április 19, 2011 Bejegyezte: vagyalompor Comments
Manapság nem készülnek normális romantikus filmek. Vagyis készülnek, de elenyésző mennyiségben. Oké, ez sok műfajra igaz még, de erre hatványozottan. Általában meg kell elégednünk a roppant viccesnek szánt vígjátékszerű limonádé gagyikkal, melynek a végén elsétál egy pár a naplementében, mintha minden kapcsolat ilyen lenne. Na, mély levegő, ez a film nem ilyen. Mindig van nálam egy mérce, amit ilyen filmek előtt igyekszek nem elfelejteni, ez pedig a Casablanca mérce. Igaz, nagyon más volt egy romantikus film bő 60 éve, de azért mégiscsak olyan elemekből épül fel az a csoda, amihez tényleg lehet normálisan hasonlítani bármilyen idős (igen, vadiújakat is) filmeket. Plusz probléma hogy ez a film nem is igazán romantikus, hanem romantikus jeleneteket is tartalmazó, arcodba lócitromot vágó, fanyar, életszagú dráma. Azt hiszem ezzel jól körülírtam milyen is ez a film.
Igazából az alapszituáció meglehetősen megszokott, nincs benne semmi szokatlan, átlagos házaspár, viszonyuk megromlik, elhidegülnek, gyereket nevelnek, beleégnek a házasságba, muszáj együttlétté válnak mindennapjaik, míg ez robbanásig fájul. Persze előtte bevezetést kapunk a megismerkedésükbe,szóval két szálon fut a film, ami nagyon jó lett szerintem, mert egyrészt annyira látszanak az ellentétek a színészeken (jól alakítanak benne, nem véletlenül jelölték őket Oscarra) a boldog, idilli, illetve a feldúlt, eltávolodott állapotban hogy az valami elképesztő. Másrészt azért is jó, mert így véletlenül sem alszunk el a filmem, bár azt amúgy is kétlem, ilyen szép színésznő mellett, akinek szerencsére láthatjuk a meztelen felsőtestét is, ami férfiaknak külön öröm. Előre felhívnám a figyelmét mindenkinek még egyszer, hogy ez nem egy tipikus romantikus mozi, még véletlenül se nővel/faszival/kutyával nézzétek meg, mert eléggé szomorú és lehangoló, a szépsége abból ered hogy megmutatja hogyan tudnak az emberek saját magukon felemelkedve kompromisszumokat kötni egy szebb jövő érdekében. Viszont jöjjenek most azok a dolgok amik nem tetszettek.
A kislány "szálat" kicsit elhanyagoltnak éreztem, mintha egy idő után már nem is szerepelne, a végén persze ahhoz jut, de ez még csak a kisebbik gond, a legnagyobb szívfájdalmam az hogy nagyon lassan indul be a film, az első 15-20 percben nem történik szó szerint semmi, a kutyás dolgot második végiggondolásra sem értem, mi értelme van az egésznek, de biztos a rendező akart vele valamit közölni, ami nekem nem esett le. Illetve a másik dolog, a hossz. Igen, túl hosszú lett szerintem, bőven elég lett volna a témához egy laza 80-90 perc, helyette majdnem két órás lett. Más fájdalmam nincsen, a filmélmény megvolt, pontozáson kicsit hezitáltam, inkább adtam eggyel gyengébb, de nagyon erős nyolcast ennek a remek filmnek. Ajánlom.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

London (2005)

kedd, április 19, 2011 Bejegyezte: borderlinE Comments
Hol is kezdjem?! Ez pont egy olyan film amit a köznyelv egyszerűen drogosfilmnek, az avatottabb réteg drámának nevez. Azok viszont akik személyes párhuzamokat vonnak a történet kapcsán, azok sokkal több jelentőséget tulajdonítanak neki a semmitől. Én azok közé tartozom akik szerint ez nem több egy drogosfilmnél, és a létrejötte maximum azt a célt szolgálja, hogy elriassza a kezdő drogfogyasztókat, illetve elgondolkoztassa- már amennyire lehet - a komoly szerhasználókat.

Engedjétek meg, hogy egy rövid kitérővel elmesélhessem, szerintem miként is működik ez a dolog.Egy viszonylag jól szituált 21 éves srác boldog párkapcsolatban élt két évig, szintén jól szituált - bár könnyen nevezhetjük plázacicának is – barátnőjével Londonnal. Már az első fél órából kiderül, hogy a helyszínek berendezései, a karakterek ruhái és felszereléseinek legolcsóbb darabjai is a minimálbér felső határát súrolják. Nekem innentől kezdve annyit mond csak ez az egész, hogy pár agyatlan gazdag sznob nem tud mit kezdeni az idejével és a pénzével. Nem is hibáztatom őket, mert ha nekem is tellne mindenre amire szükségem van, bizonyára én is többet buliznék, minőségibb piát innék, és taxival fuvaroztatnám a hátsóm. Csakhogy egy épeszű ember ha lelki problémája van; vagy megoldja, vagy megoldja segítséggel. Lehet ez barát, vagy szakember. Nempedig gyávaságából hamis valóságba menekül saját maga és szerettei elől, minek következtében csak a hamis önmagát és hamis szeretteit fogja találni.
Magával a rendezéssel nincs a világon semmi amibe belekötnék. Jó a rendezés, nagyon is. Szépek a beállítások, vágás meg egyenesen lenyűgöző. Vagyis Hunter Richards fejében, hogy mi járhatott mikor elhatározta, hogy Ő bizony betör a mozik világába, azt csakis Ő tudhatja, de biztos vagyok benne, hogy a forgatásba jelentősen több energiát fektetett a forgatókönyv írásnál. Számomra ez mindenféleképpen csak egy erős közepes alkotás.Oké ott a DVD borító: Aha! Jessica Biel meg Jason Statham. Ez tuti jó film! Valóban Statham Úr aki feljebb billenti a mércét, de kevés olyan film van ahol egy szereplő visz mindent a hátán, amit a végén azzal nyugtázunk, hogy jól szórakoztunk. Sajnos most is így van, önmagában ez kevés. Izgalmasnak nem izgalmas. Fordulatosnak nem fordulatos.

Tehát! Van itt egy srác aki nehezen mutatja ki az érzéseit, persze ennek ellenére imádja a szerelmét. Állandó féltékenykedésével az őrületbe kergeti a lányt, minek eredményeként két év együttlét után szakítanak. Azóta hat hónap telt el és a srác komolyan ráállt a kokainra. Részemről ennyi a film. Nem tudom elfogadni, feldolgozni, hogy valaki egy szakítás után ezt tegye magával. A szerelem egy szép dolog, és ha vége van az nagyon szar. Örök érvényű a mondás, hogy az idő meggyógyít mindent, de az az ember aki nem képes méltósággal viselni a sorsát, belátni a hibáit, nem képes akarni a javulást, az ne várjon csodát a siránkozásért cserébe. Nem olyan régen két hozzám nagyon közeli ember ment szét 6 azaz hat év után, és amíg ez a film a képembe hazudott, Ők folyamatosan megmutatják, hogy az élet jóval több ennél.
  




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

The Lady Vanishes - Londoni Randevú (1938)

hétfő, április 18, 2011 Bejegyezte: ChYga Comments
A Zsarolás után úgy gondolom megérdemel egy bejegyzést Hitchcock korai munkái közül a legjobb. A rendező brit korszakát tekintve, talán még a 39 Lépcsőfok képes felvenni vele a versenyt.
Ez volt az egyik első Hitchcock-mozi, amivel összeakadtam, mély nyomott hagyva bennem. A filmet, mind a mai napig szívesen nézem meg újra és újra.

Az alapsztorit egy 1880-as években megtörtént eset ihlette; Egy Angliába tartó expresszvonaton rengeteg különböző, színes karakterrel ismerkedünk meg. A középpontban egy lány, Iris áll, aki útja során megismerkedik Miss Froyttal, a bájos idős hölggyel. A két nő hamar összebarátkozik és együtt ebédelnek az étkezőkocsiban. Miután visszatérnek fülkéjükbe, Iris egy rövid időre elbóbiskol, ám mikor felébred, az idős hölgyet nem találja sehol. Elkezdi keresni, de az összes utas azt állítja, hogy Miss Froyt nem létezik, Iris pedig végig egyedül utazott.

Könnyen lehet, hogy a történet nem új senkinek, hiszen két remake is született a zseniális alapötletből. Az első, említésre sem méltó feldolgozás 1979-ben született meg azonos címmel, majd ezt követte 2005-ben az egész tűrhetően összehozott Légcsavar, Jodie Fosterrel. Persze az eredetit, egyik alkotás sem közelítette meg.
A filmben szinte minden olyan elem fellelhető, ami miatt a mesteri angol rendező alkotásai kiemelkednek a nagy átlagból. A Londoni randevú első jelenetei lazán és könnyedén csúsznak át egymásba, hogy aztán a feszültség a vonaton lezajlódó eseményekben teljesedhessen ki. Persze ezek a kezdő jelenetek fontosak, hiszen itt ismerjük meg a szereplőket, akik a kor alkotásaihoz képest rettentően jól ki vannak dolgozva (különösen nagy telitalálat a szurkálódó angol páros).
A film eredeti címe (a magyar fordítás borzasztó, felejtsük el!) szintén nagyon el lett találva, mivel kettős jelentéssel bír. Nem csak Miss Froyt karakterére, de a főhősnőnk karakter-, illetve jellemfejlődésére is utal.

Hitchcock ekkor még nem volt olyan felkapott sztár, így a film költségvetése sem rúgott túl nagyra. Az egészet egy kisebb Islingtoni stúdióban vették fel, ahol mindössze egyetlen vasúti kocsi állt a stáb rendelkezésére. A film poros hangulata, pont ezek miatt, leginkább a maketteken és háttérvetítésen látszik meg. Nem mintha ez bármennyit is levonna a mű értékéből. Hiszen a Londoni randevú egy nagyszerű sztorival, remek figurákkal és szellemes dialógusokkal megáldott mű, ami zseniális ötvözete a komédia és a kémfilm műfajának. Igazi, kihagyhatatlan Hitchcock-darab.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Blackmail - Zsarolás (1929)

szombat, április 16, 2011 Bejegyezte: ChYga Comments
Ha Alfred Hitchcock korai munkáira gondolunk, nem kérdés melyik filmjének a címe merül fel elsőként. A Zsarolás több szempontból is korszakalkotó műnek tekinthető; egyrészt, ez volt a britek - és természetesen Hitchcock - első hangosfilmje. Másfelől ekkor készítette el a rendező a második thrillerjét (az első a Titokzatos Lakó volt 1926-ban), és mint tudjuk ebben a műfajban tudta kibontakoztatni leginkább tehetségét a mesteri direktor.

A film, egy Charles Benett által írt darab átdolgozása, melynek a középpontjában egy fiatal lány, Alice áll. Alice ugyan boldog párkapcsolatban él, ám mégis elkezd flörtölni egy művésszel. Persze ezt inkább a kaland kedvéért teszi, mintsem valódi érzelmek miatt. Egy nap azonban balul sülnek el a dolgok, mikor a férfi felhívja magához a naiv lányt és megpróbálja megerőszakolni. A dulakodás következtében a lány véletlenül leszúrja a férfit, majd sietve távozik a helyszínről. A gyilkosságról azonban más is tud, aki hamarosan megjelenik Alice-nél, pénzt követelve a hallgatásáért cserébe. De a zsaroló nem számol azzal, hogy Alice detektív barátja, Frank, megpróbál mindent megtenni, hogy eltusolja az ügyet.

Mint akkoriban oly sok produkcióból, a Zsarolásból is két verzió született. A kor technikai hiányosságai miatt elkészült egy némafilm, és egy hangosfilm változat is a műhöz.
Hitchcock zsenialitása már itt megmutatkozik, ahogy az új technika adta lehetőségeket kihasználja. Gondoljunk csak a gyilkosságot követő ebédjelenetre, melyben Alice, a szülei beszélgetéséből csak érthetetlen motyogást hall, és az egyetlen szó, amit tisztán ki lehet venni kettejük társalgásából, az a „kés” szó.
Az egyetlen baj talán a filmmel, a kidolgozatlan cselekmény. Érződik a művön mind a kora, mind az ekkor még amatőrfilmes rendező keze. Viszont a „Mesterre” jellemző feszültségteremtés már itt is megjelenik, igaz, itt még egyfajta szárnypróbálgatásként van jelen. Mindenesetre a Zsarolás szerintem egy mai napig élvezhető darab, ami ha nem is Hitchcock legjobbja, kétségtelenül egy fontos pont a mozgókép történetében.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Source Code - Forráskód (2011)

péntek, április 15, 2011 Bejegyezte: jangamen Comments
Duncan Jones megint belenyúlt a jóba. Persze ettől még messzemenő következtetéseket nem vonunk le, de a Moon után megint megcsinálta, így ez eddig kettőből kettő, ami valljuk be, szép teljesítmény. Ez azért is dicséretes, mert olyanhoz nyúltak, ami érzékeny terület és nehéz jól megcsinálni; utoljára ha jól emlékszem talán egy Supernatural epizód volt hasonló, de ott alig harminc percen keresztül kellett fenntartani a feszültséget, itt pedig ugye mozifilmről van szó, ami testvérek között is jó másfél óra. A Forráskód ugyanis -nagy részében legalábbis- mindössze 8 perc történéseit mutatja nekünk, igaz meglehetősen változatos 8 percről van szó. Colter Stevens (Jake Gyllenhaal) afgán kiküldetésen dolgozó százados egy vonaton ébred, vele szemben egy gyönyörű nő Christina (Michelle Monaghan), aki látszólag bensőséges viszonyban van főszereplőnkkel. A probléma azonban az, hogy Colter soha életében nem látta a nőt, s rövidesen ráébred, hogy valaki más bőrébe bújva tért magához a szerelvényen: a tükörbe tekintve ugyanis egy ismeretlen férfi néz vele farkasszemet. Nyolc perc múlva aztán a szerelvényen bomba robban és mindenki -beleértve őt is- szörnyethal. Az áldott sötét örökkévalóság helyett azonban Colter egy burokban tér magához, ahol felvilágosítják: egy kísérletben vesz részt, aminek egyetlen célja van: találja meg a bombát és a merénylőt, különben még nagyobb katasztrófa történik. A százados jó katona módjára természetesen vállalja a küldetést, titokzatos főnökei pedig visszaküldik: a nyolc perc újraindul és ő újra a vonaton ébred, Colter pedig nekilát a szinte lehetetlen feladatnak.

(spoileren aggódóknak: nyugi, ez csak a film első pár perce volt...).

Mit is mondhatnék összegzésképp? Többet a filmből nem árulnék el, mert az már erősen rontaná az élvezeti értékét: legyen elég annyi, hogy ezt most megcsinálták, a Forráskód nagyon jó lett. Végig fenntartották a feszültséget, nincs túlhúzva a történet, kellő helyen kellő erősségű csavarokkal, jó színészi játékkal végig. Jake pedig egyre inkább az egyik kedvencemmé lép elő, ami azért is nagy szó, mert régebben nagyon nem kedveltem, de az utóbbi években nem keveset tett azért, hogy felkapjam a fejem egy-egy új filmje hallatán. Magyarországon majd április 21.-től játsszák a mozik, mindenképpen ajánlom megtekintésre. Ha azt mondtam, hogy a Limitless eddig idén a csúcs, akkor az eddig a pillanatig volt igaz: a Forráskód letaszítja a képzeletbeli trónról.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Unknown - Ismeretlen férfi (2011)

csütörtök, április 14, 2011 Bejegyezte: jangamen Comments
Liam Neeson lassan hatvan évesen az egyik legjobb akció-thriller színésszé nőtte ki magát, persze az ő neve már régebb óta szinte garancia a sikerre. Elég, ha az utóbbi évtized egyik legizgalmasabb mozijára, a Taken-re gondolni. Ahogy elkezdtek szállingózni a infomorzsák, úgy hasonlítgatták egyre többen az Ismeretlen férfi-t a fent említett sikerfilmhez, ami azonban sok csalódás előjele lehet; ugyanis egy merőben más műfajú  kapunk most. Annak ellenére pedig, hogy nem túl eredeti az alapötlet, megint sikerült teljesíteni az elvártat: az Unknown jó, bár nem felejthetetlen.
Dr. Martin Harris (Liam Neeson) és felesége Berlinbe érkezik egy összejövetelre, ahol egy előadást kell prezentálnia a nagyközönségnek. A csomagját azonban véletlen a reptéren felejti, így a szállodába érve rögtön újra taxiba vágja magát és és az elfeledett táska után ered. A baj itt üt be: az autó karambolozik, főszereplőnk pedig, bár túléli a balesetet, kómába esik, amiből napok után felébredve szép lassan visszatérnek emlékei is. Azonban valami nem stimmel: a felesége nem ismeri meg, a szállodában pedig egy másik Martin Harris fogadja. A kezdeti felháborodás után Martin már nem tudja eldönteni: egy hatalmas összeesküvés áldozata, vagy egyszerűen megőrült. Hogy kikeveredjen a megfejthetetlen helyzetből, csak egy emberre számíthat: Gina-ra (Diane Kruger), az illegális bevándorlóra, aki a taxit vezette...
Mint mondtam, felesleges a Taken-hez hasonlítani a filmet, mert egész más, ebbe pedig a vérmérséklet is beletartozik: nem pörög annyira, Neeson sem, a történet sem. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy pillanatig is unalmas lenne, sőt, ellenkezőleg. Nagyon egyben van, ott a csavar, ahol lennie kell; kellő elegye a thrillernek és az akciónak (bár ez utóbbiból van jóval kevesebb). Ha valaki egy pillanatig is hezitálna, megnyugtatom: bőven megéri a mozijegy árát.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

White Palms - Fehér tenyér (2006)

szerda, április 13, 2011 Bejegyezte: borderlinE Comments
A Fehér tenyér számomra egy olyannyira mehatározó film volt, ami a hátralévő életemre is ki fog hatni. Ebben biztos vagyok. Sportról szól, tehát az "igaztörténet" hitelességét ebben az esetben a legegyszerűbb bizonyítani. Ha mégsem így történt, a látottak által keltett benyomáson változtatni nem fog. Mondhatnám úgy is, hogy amennyiben a történet fikció lenne, a kor és az ebből fakadó élethelyzet akkor is megállná a helyét.
A 80'-as években járunk. Vannak még rengetegen akikben még élénken van jelen az élmény, amikor az iskolában még nem létezett a fekete pont. Helyette kokszi, körmös, sarokban térdelés. De valahogy, se szitkozódás, se fenyegetés nem volt, nemhogy még a kedves szülő rendre inti a nevelőt. Mert Ők voltak a nevelők. Akik részesei voltak ennek a korszaknak, szinte kivétel nélkül visszasírják ezt a momentumot, mert úgy gondolják, hogy ennek a hiánya miatt kanászodnak a "mai magyar fiatalok". Magam is így gondolom.
Ha többet nem is, annyit mindenképp megjegyezhetünk pozitívumként erről a korszakról, hogy ha sportról volt szó, volt tehetség, volt lehetőség, volt pénz. Na és voltak eredmények is! Persze nem szabad elfelejtenünk kortárs csillagainkat, de bizonyos, hogy jobb soruk volt akkor, ebből adódóan jobban is teljesítettek. Tudták a világon, hol van Magyarország. Ez már nem mondható ki ilyen egyértelműen. Örülök, hogy Hajdú Szabolcs egy ilyen köntösben kívánta bemutatni ezt a meghatározó időszakot. Persze nem volt véletlen, ugyanis filmünk főszereplője Dongó, a rendező úr testvére. Továbbá örülök, hogy tornászfilm, hogy magyar tornászfilm. Nagyon kifejező és átérezhető, gyakran nyomasztó, de egy olyan érzelmi koktélban, hogy minden percét élveztem.
Felhívnám a figyelmet: Annak ellenére, hogy egy sportos életrajzi drámáról beszélünk, hogy nem tornászoknak, nem sportolóknak, de nem is sportrajongóknak készült ez a remekmű. Ez a film mindenkié. Valódi emberek, valódi élethelyzetek, történelmet igazoló környezet és cselekvések. Garantálom, hogy mindenkiben megérint valamit! Biztos akad olyan, akit megríkat, akit elborzaszt, de olyan is lesz aki kellemes nosztalgikus mosollyal idézi fel magában a régi szép időket.





...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Harry Potter and the Deathly Hallows (Part.1) - Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. rész (2010)

vasárnap, április 10, 2011 Bejegyezte: jangamen Comments
A világ egyik, ha nem a legsikeresebb sorozata szép lassan a végéhez közeledik. Az eddig jól bevált egy könyv - egy film szisztémát a készítők az utolsó részhez érkezve felrúgták és a záró epizódot kettészelték, így a kaland végét majd csak júliusban láthatjuk. Ez egyfelől pozitív gesztusként is felfogható, hisz a rajongók így egyel több filmet láthatnak és még mindig van mire várniuk, másfelől azonban erőteljes rókabőr szagú húzás volt, hisz ha nagyon megerőltették volna magukat, akkor a történéseket egy -hosszabb- filmbe is be lehetett volna sűríteni. Gondoltam ezt az első rész megtekintése előtt, s gondolom ezt ugyanígy miután láttam, ennek ellenére én el tudtam tekinteni az előzetes aggályaimtól. 
Mert a film jó. Nem úgy mint az első részek és nem úgy, mint a Félvér herceg. Hisz a kezdeti gyerekfilmek után a sorozat egyre inkább elsötétedett, s az utóbbi epizódokat már korántsem a kicsiknek való kategóriába illeszteném, PG-13 besorolás ide, vagy oda.

Nem mennék bele a film történetébe, mert aki nem olvasta a könyveket, de a filmeket látta, az úgyis tudja hol kapcsolódunk a cselekménybe, aki olvasta a könyvet, az tudja mi fog történni, akinek pedig véletlen ismeretlen lenne a sorozat, az gondolom nem ezzel a résszel fogja kezdeni, a többieknek pedig nem szeretném elspoilerezni a mozit. Már csak azért sem, mert ebben az epizódban túl sok fordulat nem vár a nézőre, ennek ellenére is: a film jó. Nem annyira, hogy a falat kaparjam nyárig, de épp eléggé ahhoz, hogy ott üljek majd a moziban az első vetítésen. Harry-ék felnőttek, ahogy szép lassan nőttek velük együtt a problémáik is, de azért egy csipetnyi humor még megmaradt, igaz ez elenyésző az első epizódokhoz képest. Bár semmit nem lehet örökké nyújtani, a sorozat még így is megőrizte a színvonalát, annyira legalábbis biztosan, hogy sajnáljuk majd, hogy vége az egyik legepikusabb szériának. Egy kalanddal még adós vagy Harry, várom, hogy lássam.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Morning Glory - Ébredj velünk (2010)

szombat, április 09, 2011 Bejegyezte: jangamen Comments
A film, amiben mintha minden főszereplőt helyettesítettek volna. De nem emiatt lett gyenge. Adott egy sikertelen, de roppant kitartó tévés producer Becky Fuller (Rachel McAdams), aki elvállalja egy haldokló reggeli műsor feltámasztásának feladatát, amire az egyetlen esélye a végletekig sértődött és kibírhatatlan, de zseniális hírolvasó-riporter Mike Pomeroy (Harrison Ford), akivel együtt dolgozni azonban szinte lehetetlen. Ebből a négy sorból már egyértelműen látható, hogy a film esélyét a két főszereplő konfliktusai, egymás elfogadása, majd megszeretése adhatja, hisz a karakterfejlődést és a helyzetkomikumokat leszámítva az Ébredj Velünk-ben gyakorlatilag nem történik semmi. Itt pedig akkor visszakanyarodnék az első mondathoz: Mike szerepét mintha csak Robert de Niro-ra szabták volna, Becky karaktere pedig egyértelműen Katherine Heigl után kiált. Annak ellenére azonban, hogy Ford nem az a kimondott mogorva behatású színész, zseniálisan hozza a karaktert, s ezzel egyértelműen a film húzóerejévé lép elő, öröm látni a mimikától a beszólásokig tartó széles repertoárját. Ugyanakkor McAdams is teljesíti a kötelezőt, arról nem tehet, hogy sosem tartozott a kedvenceim közé, talán a tucatarc, tucatszínész benyomás miatt, de különösebb problémát nem tudnék említeni vele kapcsolatban sem. Ami már nagyobb baj, az az, hogy tényleg szinte semmi sem történik, nincs dráma, nincs fordulat, a forgatókönyv lapos, mint annak a rendje. Félreértés ne essék, alapvetően elszórakoztam a filmen, de ez elsősorban Ford játékának és a személye iránt érzett rajongásomnak köszönhető, mintsem magának a mozinak.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Limitless - Csúcshatás (2011)

csütörtök, április 07, 2011 Bejegyezte: jangamen Comments
Neil Burger, akinek a nevét elsősorban, mint A mágus író-rendezője jegyezhettük meg, három év után most új filmmel jelentkezett, melynek főszerepére a Másnaposok óta hatalmas népszerűségnek örvendő Bradley Cooper-t sikerült megnyerni. Így utólag pedig azt mondom, Cooper örülhet, hogy bekerült a moziba. Mert ez a film jó. Mondhatnám: odabasz. Vagy másképp: idén ez eddig a csúcs.

Pedig épp csak egy kicsi eredetiség fedezhető fel benne, de azt is nagyítóval kell keresni: a Csúcshatás tulajdonképpen egy Crank tükrözés. Eddie Morra (Cooper) ihlettelen, pénztelen, alkoholista író, aki hónapok óta görnyed a könyve fölött, amiből csupán egy szót sikerült megírnia. Ebben a kilátástalan helyzetben fut össze exsógorával, akivel már hosszú évek óta nem látták egymást és aki még mindig dílerkedik, bár már magasabb szinten nyomja az ipart. Vernon nem is tétlenkedik, rábeszéli Eddie-t egy új, kísérleti stádiumú gyógyszerre, ami aktiválja az agy ~80%-ban kihasználatlan területeit. Főhősünk rövid szkeptikus percek után hazafelé benyesi a cuccost és onnantól elindul a hullámvasút: négy nap alatt megírja a könyvét, könnyedén megtanul nyelveket...de a cuccról nem könnyű leállni. Amikor pedig Vernon-t kegyetlenül kivégzik és Eddie megtalálja a nem csekély készletet, egy csapásra hírhedt lesz és gazdag. Ez azonban szemet szúr sokaknak és a hajsza elkezdődik...

Különösebben nem vagyok oda Cooper-ért, de ebben a filmben jó volt. Ahogy de Niro is. Ahogy a film dinamikája is. Ahogy... gyakorlatilag az egész film. Mint mondtam, nem túl eredeti, de azért picit igen, viszont legalább profi munka az egész. Pont emiatt pedig igazi hiánypótló, mert a minőségi akcióthriller hiánycikk. Nagyon. Eddig az év legszórakoztatóbb filmje. Pont.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...